Egytől egyig: Real Madrid – Valencia (2-0)

A Getafe után a Valencia csapata ellen is sikerült behúzni a három pontot, hozva ezzel a kötelezőt, és továbbra is életben tartva a bajnoki cím megszerzése iránti reményeket. Jó szokásunkhoz híven ezúttal is megpróbáljuk értékelni a csapat, valamint a játékosok teljesítményét, valamint kiosztani a várva várt pontokat. Szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (7,5)
Nem mondom, hogy túl vagyunk a krízisen, mert a probléma gyökere sokkal mélyebb, mint amit meg lehetne oldani két egymást követő győzelemmel, viszont morálisan és mentálisan némileg jobban néz ki a csapat most, mint néhány héttel vagy mérkőzéssel ezelőtt. Egyrészt ez érződött ma a srácokon, másrészt pedig az, hogy élvezték az első félidőben az ellenfél által tálcán felkínált lehetőséget. A Valencia gyakorlatilag semmilyen nyomást nem gyakorolt vendéglátójára, sündisznóba húzódva próbáltak védekezni, amolyan kiscsapat módjára, de még ezt sem sikerült igazán hatékonyan megvalósítaniuk, hiszen több ízben is túl nagy területet hagytak a madridiaknak. Így született mindkét hazai gól, valamint így alakult ki több helyzet is az első játékrészben. A második félidő már valamennyivel visszafogottabbra sikeredett, és bár továbbra sem rágjuk le a körmeinket az izgalmak hatására, azért a mai meccs bőven a nézhető, helyenként pedig az élvezhető kategóriába tartozott. Egyedüli félelmem csupán annyi, hogy vajon mi történik majd akkor, ha egy ténylegesen jól záró kiscsapat kerül ismét a srácok útjába. 

Valencia (3)

Nem a legfényesebb napjaikat élik a denevérek. Visszaemlékezve arra az időszakra, amikor még a David Villa és David Silva fémjelezte Valencia ráncigálta a nagyon bajszát, ez azért elég szomorú tény. Ahogy az is, amikor egy csapat tulajdonosváltása ilyen következményekkel jár, hiszen a Valencia esetében egyértelműen ez jelentette a fordulópontot. Ma egy teljesen ötlettelen, erőtlen csapatot láttunk a pályán, amely összesen 4 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, 25 százalékos találati aránnyal. Kiábrándító, de legalább a mi srácaink lelkének jót tett a mai győzelem – na meg persze a miénknek is. 

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Toni Kroos (9)

Egy középpályás sokkal jobban, tökéletesebben már nemigen futballozhat ennél. 107 passz, közel 95 százalékos pontossággal, amelyekből 13 hosszú átadás (12 sikeres!). Több mint 11 megtett kilométer, egy igazi, hamisíthatatlan, fű alatt surranó Kroos-féle találat… Pazar. Mindez megfejelve egy gólpasszal is – itt azért viszont megjegyezném, hogy nem Kroosnak köszönhető Benzema gólja, hiszen nem hozta a passzal kifejezetten helyzetbe a franciát, de a statisztika ettől függetlenül még statisztika. Lukitával olyan összhangban mozgatták a csapatot, mint egy aranylakodalomra készülő házaspár. Öröm volt nézni. 

Thibaut Courtois (8)

Egyetlen védése volt, de pont olyan, amivel bemutatózhatott kicsit a kameráknak és a fotósoknak. Ezen kívül leginkább lábbal került játékba, de ebben a tekintetben sem lehet rá panaszunk. Ezúttal is biztos pont volt a hazaiak védelme mögött. 

Dani Carvajal (-)

Jó volt újra a pályán látni, de játékát nem élvezhettük túlságosan sokáig. Sajnálom, mert teljesen más képet fest vele a pályán a csapat, karaktere is magabiztossága mentálisan képes adni valamit a társaknak. Ugyanakkor mérges is vagyok, hiszen egyértelműen túlságosan korán kapott nagy terhelést, ami minden bizonnyal a stáb – legfőképp az orvosi csapat – hibája. Így most valószínűleg újra kénytelenek vagyunk hetekig nélkülözni őt. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy aggasztó, mennyi sérülést szenvedett az elmúlt egy-két évben, ahogy az is, hogy mennyi ideig volt emiatt partvonalon kívül. Remélem, hogy az elkövetkező évek nem erről fognak szólni nála. 

Nacho (8)

Egy újabb stabil teljesítmény a sajátnevelésű, rutinos védőtől. Nem állították megoldhatatlan feladatok elé, de jól működött együtt Varane-nal, és míg a francia többször is kilépett a védelemből, addig Nacho mindig biztosított hátul. Közel 98 százalékos passzpontossággal fejezte be a meccset, ami egy védő esetében azért nem túl gyakori – pláne úgy, hogy majdnem 50 átadása volt. Az már csak hab a tortán, hogy Mendy meg nem adott gólja előtt tőle indult a támadás, nagyszerűen ívelte előre a játékszert. 

Raphaël Varane (7,5)

Nem sokszor érzem így, de ma tényleg vezére volt a védelemnek, ráadásul Ramos nélkül! Kicsit megijedtem, amikor kapott egyet a térdére, nem a legszebb ütközés volt, de szerencsére nem történt baj. Többször is jól lépett ki a védelemből, a labdái nagy részét pedig jól játszotta meg (azért nem volt olyan pontos, mint Nacho). Fejpárbajainak mindegyikét megnyerte – jelen esetben azt az egyet… 

Ferland Mendy (8)

Ritka az, hogy a támadásokban ennyire aktív és sikeres is legyen, de az is igaz, hogy ritkán jut ennyi területhez, hogy így tudja kamatoztatni gyorsaságát. Az viszont már nem feltétlen az ellenfélnek köszönhető, hogy 90 százalékos pontossággal passzolt, ami nála azért igen jó mutatónak számít. Sajnálom, hogy a gólját nem adták, az ilyen esetekben tartom tényleg értelmetlennek ezt a szabályt, hiszen egy visszafutáskor belógó sarok semmilyen előnyt nem jelentett a későbbi találat tekintetében. Dehát a lesszabály az lesszabály, a VAR pedig mindent kiszúr. 

Casemiro (8,5)

Nem véletlen, hogy érinthetetlen. Nem is mindig a játéka miatt, hiszen több ízben meglovagoltuk már mi is azt, hogy vannak meccsek, amikor nincs feltétlen szükség a játékára – ilyenkor akár pihenhetne is. Sokkal inkább a jelenléte, a karizmatikus személyisége, illetve vezérszerepe az, ami miatt elengedhetetlen a csapat számára. Kevés az ilyen mentalitású és személyiségű játékos a csapatban. Ezen szerepét ma megfejelte egy igen hatékony játékkal, 8 labdaszerzésével egyértelműen kiemelkedett a védekezőbb felfogású játékosok közül. 

Luka Modrić (8,5)

Imádom nézni a játékát. Nincs mit ragozni ezen. Félelmetes, hogy ennyi idősen, ilyen igénybevétel mellett is képes erre a szintre. Ma is kulcsszereplője volt a csapatnak, és nemcsak a szép elemek játékba csempészése miatt, hiszen ő felelt a csapat mozgatásáért is. Kulcspasszokkal, lövésekkel járult hozzá a győzelemhez, de talán ezeknél is fontosabb, hogy ő az a madridi, akinek a játéka miatt bele lehet szeretni ebbe a játékba. Ez olyan tulajdonság, amit tanulni nem lehet. Csak írják már alá azt a fránya szerződést… 

Marco Asensio (7)

Sokat fejlődött a spanyol játéka az elmúlt hónapok során. Nem mondom, hogy immár ő a csapat vezére, és talán soha nem is lesz az (pedig kvalitásai alapján akár lehetne is…), de a sokat említett alibi játék helyett végre képes ténylegesen is segíteni a társakat. Sokat javult a labda nélküli mozgása, és bátrabban vállal egy az egy elleni párharcokat is. Passzainak pontosságával sem volt probléma, márcsak a bombagólok hiányoznak. 

Karim Benzema (7,5)

A meccs elején mindenki felszisszent, hiszen csúnyán ráléptek az Achilles-ínára, de szerencsére folytatni tudta a játékot, ráadásul a megmaradt dühét felhasználva varrt is egyet a hosszú alsóba. Ami miatt esetleg elővehetjük, az a pontossága, hiszen a kezdőcsapat tagjai közül messze ő adta el a legtöbb labdát, 77 százalékos pontossági rátája közel sem nevezhető dicséretesnek. Amíg viszont ilyen gólokkal örvendeztet meg minket, addig talán ez zavar a legkevésbé. 

Vini Jr. (7)

Esetében már azt is tudom értékelni, ha nem lóg ki csúnyán a buta eladott labdákkal és rossz döntésekkel a csapatból. Ma megfontoltabb volt, adott egy végül meg nem adott gólpasszt is, és átadásainak több mint 90 százaléka talált embert, ami esetében azért vállveregetést érdemel. Abban viszont továbbra sem tudok hinni, hogy ő valaha is igazi húzóembere lesz a csapatnak. 

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (8)

No Lucas, no party. A villámlábú spanyol valahogy mindig megjelenik, amikor bajban a csapat, legyen szó sérülésről, vagy szükségszerű cserékről, poszttól függetlenül. Neki teljesen mindegy. Örülök, hogy sikerült nagyon mélyről visszajönnie, és sikerült elérnie azt, hogy az őt egyöntetűen szidó madridi szurkolók ismét kedveljék a játékát. Ezúttal Carvajal helyére érkezett, és sikerült is színt vinnie a játékba. A csapat egyik legpontosabb játékosa volt, Kroos elé pedig nagyon okosan tálalt a második találat előtt. 

Sergio Arribas (-)

Ügyes ez a srác, már a Getafe ellen sem mozgott rosszul. Nyilván hiányzok a tapasztalat, de jól mozog és kifejezetten ügyes a labdával. Csak vigyáznia kell, hiszen ha így folytatja, hamarosan egy másik csapatban találhatja magát. 

Isco és Mariano közel tíz percet kaptak ezúttal, de nem tudták elmozdítani a csapat játékát sem pozitív, sem pedig negatív irányba. Mariano azért tolt néhány sprintet, csak hogy edzésben maradjon. 

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (7)

A rotáció továbbra sem tudatos, sokkal inkább egy kényszer szülte tevékenység nála, és bár meglehetősen szűkösek az erőforrásai, egyelőre jól gazdálkodik velük. Pozitív, hogy a Castilla ígéreteinek is ad lehetőséget. Az viszont meglepő, hogy mennyire vehemensen reagál egy-egy játékvezetői döntésre, ezek korábban nem voltak rá igazán jellemzőek. Ugyanez igaz a paprikás hangulatú sajtótájékoztatókra, amik számomra azt jelzik, hogy ezúttal ő sem teljesen nyugodt – pedig korábban mindig a nyugalmat sugárzó személyisége lendítette át a csapatot a holtpontokon. Azt sajnos továbbra sem látom, hogy lenne előtte egy irány, egy koncepció, ezért kíváncsian várom a jövőt, viszont a mai teljesítmény teljesen rendben volt, ahogy a cseréi is. 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK