Zidane: Élvezem a munkám, hiszen a Real Madrid az életem

Zinédine Zidane megtartotta sajtótájékoztatóját a Valencia elleni mérkőzés előtt. A francia mester egyebek mellett beszélt a sérülésekről, Hazard-ról, Bale-ről, a nyomásról és természetesen az ellenfélről is.

A mérkőzésről
„Szeretnénk azon az úton folytatni, amin elindultunk. Egy nehéz mérkőzés áll előttünk, amelyen csapatként tovább akarunk fejlődni. Jó hangulatban vágunk neki a találkozónak és szeretnénk bizonyítani.”

„Még mindig 48 megszerezhető pont vár ránk, amikért harcolni fogunk, továbbá jól akarunk játszani, hogy minél több győzelmet szerezhessünk. Csak a pályán nyújtott teljesítményünket tudjuk befolyásolni, ezért a szezon végéig a tőlünk telhető legjobbra törekszünk majd. Egy jó hét áll mögöttünk és a játékosok is motiváltak.”

Hiányzó játékosok
„Természetesen aggasztanak a sérülések. Nem szeretjük, ha nem elérhetőek a játékosaink, bízunk benne hogy hamarosan mindenki bevethető lesz. Dani Carvajal és Lucas Vázquez holnap már újra játszhat. Remélem, hogy nem sokára a többieket is köztük említhetjük. Szeretném, ha mindig velem edzhetnének a játékosaim, mivel ez nagyon fontos egy edzőnek, hiszen így tudunk a legjobban készülni a mérkőzésekre.”

Utánpótlás
„A Real Madridnak nagyon jó az utánpótlása. Vannak, akiknek el kell menniük másik klubokba, mielőtt az első csapatba kerülhetnének. Sokan járták be ezt az utat. Nagy motiváció nekik arra gondolni, hogy egyszer majd ők is itt játszhatnak. Ez egy jó hozzáállás és a képességük is megvan ehhez.”

Hazard
„Hazard már jobban van és örült, hogy újra a pályán edzhetett. Ilyenkor újra közelebb érezheti magát a csapathoz. Látom rajta az eltökéltséget, alig várja, hogy újra a csapat része lehessen. Remélem, erre a jövő héten már sor is kerülhet.”

Bale
„Edzőként a legjobbakat kívánom neki, mivel a Real Madrid játékosa. Nem tudom pontosan, mi történik ott, tehát nem tudok róla mit mondani. Remélem jól van és jó teljesítményt nyújt, akár csak a többi játékosunk.”

Kívülről jövő nyomás
„Azt nem tudjuk befolyásolni, hogy mások mit mondanak. Tudunk a Real Madriddal járó elvárásokról. A nyomás a munkánk része, ezt a játékosok is tudják. Nekünk a dolgunkra kell koncentrálnunk. Holnap egy kemény mérkőzés vár ránk, és csak ez számít. Erre kell összpontosítanunk. A játékosok elhivatottak, és tudjuk, hogy a szezon végéig még rengeteg a tennivalónk. Ha ezeket megcsináljuk, még nagy dolgokat érhetünk el. Minden erőnket és energiánkat ebbe a két sorozatba fogjuk fektetni a szezon végéig.”

A jövő
„Most még a Real Madrid edzője vagyok, szóval kihasználok minden pillanatot és napot, amíg itt lehetek. A jövőről nem beszélünk és nem is fogunk. Most a jelen a fontos és a jelenlegi feladataink, a jövő majd alakítja magát. Azt sosem tudhatod mit hoz. Mindig csak a következő napra gondolok. Közel 20 éve vagyok a klub része, közel 20 éve vagyok madridista. A klub megadta a lehetőséget, hogy irányíthassam ezt a nagyszerű csapatot, minden egyes itt töltött napból a legtöbbet akarom kihozni. Ez az, amit élvezek és amiért élek. Senki sem tudhatja, mit tartogat a jövő.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK