Jules Koundé: A legjobb opció Ramos pótlására?

Jules Koundé már nem az ígéretek közé tartozik. A Sevilla középhátvédjét nyugodtan sorolhatjuk a legjobbak közé posztján.

Kiemelkedő debütáló idénye után idén egyre jobb játékossá válik. A francia védő ugyan csak 22 éves, de már bizonyította tehetségét és érett karakterét is a profik között. Meglepő lehet, hogy középhátvéd létére ritkán szerel, szerez labdát, blokkol vagy operál hosszú átadásokkal.

Statisztikái azonban azt bizonyítják, hogy mindig remekül helyezkedik. Nagyon ritkán hibázik, az európai topligákat figyelembe ő véti a legkevesebb olyan hibát, mely gólhoz vezet. Fejpárbajai nagy részét megnyeri, habár erre vonatkozó statisztikái romlottak a 2019-2020-as idényéhez képest.

Koundé sokat fejlődött idén, jelenleg pedig ő hasonlít leginkább Sergio Ramosra. Azt meg kell hagyni, hogy nem teljesen egy pozícióban játszanak, mert a francia jobboldali középhátvédként tevékenykedik, míg spanyol kollégája a bal oldalon, de statisztikáik alapján sok hasonlóság van közöttük.

A Sevilla játékosa remekül bánik a labdával és biztos lábú passzolónak számít a hátsó harmadban. Sokszor hozza játékba társait, átadásainak nagy része pedig pontos is, az öt topligát figyelembe véve Ramosszal vetekszik ebben a mutatóban. Az ellenfél térfelén pedig legalább ilyen jó mutatókkal rendelkezik. Ugyanúgy szeret támadni, ahogy a Real Madrid kapitánya.

Nagyra becsült játékos

Ramos szerződéshosszabbítási ügye meglehetősen érdekes, ennek ellenére nem tűnik úgy, hogy a királyi gárda bármiféle érdeklődést mutat Koundé iránt, legalábbis jelen állás szerint. A Manchester City nyáron 55 millió eurót ajánlott a francia hátvédért, a Sevilla azonban nemet mondott az üzletre. A játékos jövője egyelőre kérdéses, de azt már mindannyian tudjuk, hogy Koundé a legjobbak közé tartozik.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK