Egytől egyig: Huesca – Real Madrid (1-2)

A Real Madrid ezúttal az utolsó helyezett Huesca otthonába látogatott a spanyol bajnokságban. A fővárosiaknak ezúttal is csak a győzelem volt elfogadható eredmény, tekintettel az utóbbi hetek mérkőzéseire. Nézzük tehát az értékeléseket, továbbra is szubjektív módon.

Csapatok

Real Madrid (5)
A csapat teljesítményét jócskán felhúzta az eredmény, egy jó adag szerencsével sikerült elhoznia a 3 pontot Zidane fiainak. Általánosságban elmondható azért, hogy ennek a találkozónak simán lehetett volna vereség is a vége, az Huesca több komoly helyzetet puskázott el, illetve Courtois is a helyén volt. Szokás szerint nem igazán sikerült feltörnie a csapatnak az ellenfél mélyen, saját térfelén felhúzott védelmi rendszerét, de probléma akadt a labdavesztések után indított kontrák levédekezésével is. Örülök a győzelemnek, de ezt azért jócskán árnyalja, hogy az ellenfél 2 győzelemmel a tabella utolsó helyén áll jelenleg. 

Huesca (6)
Nem gondolom, hogy a tabella végén maradnak az idény végéig, annál jobb csapat benyomását keltették. Nem igazán pártolt melléjük a szerencse sem, elég csak Rafa Mir kapufájára és fejesére gondolnunk, amit Courtois bravúrral védett. Az az érdekes az egészben, hogy abszolút meccsben voltak, tiszta gólhelyzeteket tekintve pedig talán jobbak is voltak a Realnál, de nem sikerült pontot szerezniük.

Játékosok

A meccs embere – Raphaël Varane (8)
Régen választottam ide a franciát, de most mindenképpen megérdemli, ugyanis ő szállította a győzelmet a csapatnak. Két szituációban is tulajdonképpen a legjobb helyen volt, az első találatnál testi előnyét és lendületét használva passzírozta be a labdát a kapuba, a második gólnál Casemiro centerezését követően talált be. Hátul azért voltak húzós percei neki is, de alapvetően az egész csapat megszenvedte az Huesca kontráit. 6 tisztázás fűződik a nevéhez.

Thibaut Courtois (7)
A bekapott gólról nem tehetett, Javi Galán gyönyörűen találta el a labdát, nem sok esélye volt a belgának. Rafa Mir fejesénél azonban létfontosságú védést mutatott be, és megmentette a Realt a góltól. Ezen kívül jól játszotta meg a labdákat, rendszeresen sikerült emberhez eljuttatni azt szorult helyzetben is. Hetek óta a csapat egyik legbiztosabb pontja rosszabb meccseken is, rendszeresen jönnek tőle a bravúrok.

Alvaro Odriozola (3)
Nagyon sajnálom, de egyszerűen nem tudok neki többet adni. Sokszor olyan, mintha egy-két ütemmel később reagálna egy-egy szituációra, későn lép ki a támadóra vagy egyszerűen elpasszolja magát teljesen indokolatlanul. Támadásokban rendszeresen részt vett ezúttal is, de beadásai a senki földjére érkeztek, szerintem egy sem talált embert. 

Nacho (5,5)
Lehetőséget kapott a saját nevelésű hátvéd a védelem közepén, nem is vallott szégyent, bár volt néhány alkalom, amikor feleslegesen tört előre és maradt fent egy kontra során. Az első gólnál tulajdonképpen akkor ért vissza, amikor már a hálóban pihent a labda, de utána is voltak pillanatok, amikor csak közelről figyelte az eseményeket.  

Ferland Mendy (6)
Áldozatul esett annak, hogy sokszor az ő feladata volt egy-egy megindulással elindítani a támadásokat. Hirtelen ritmusváltásokkal igyekezett az Huesca védelme mögé kerülni, több-kevesebb sikerrel. Ennek hatására viszont lemaradt hátul, Rafa Mir kapufájánál egyértelműen későn érkezett vissza. Nélküle azonban az első félidőben nem igazán sikerült megbontani az Huesca védekezését, jól játszott Viníciusszal a bal oldalon.

Casemiro (7)
Jól játszott a brazil, sok feladata volt a védelem előtt, több fontos momentuma is volt. Adott egy gólpasszt Varane-nak, de alapvetően a játék egészét nézve is elengedhetetlen szerepe volt – párharcainak kétharmadát megnyerte, bemutatott 4 szerelést és 5 labdszerzést. Több alkalommal is jól avatkozott közbe, hosszú indításainak nagy része embert talált, és 2 kulcspassz is belefért még. 

Luka Modrić (6,5)
Ezúttal kicsit nehezebben indult neki a meccs eleje, de sikerült felvennie a ritmust elég hamar. Több szép megoldásra is futotta tőle, igyekezett kiszolgálni a támadókat, az ellenfél középpályás védekezését többször sikerült átjátszania, ugyanis a meccs egyes periódusaiban Kroos és Casemiro elé, a támadók mögé lépett fel közvetlenül. 

Toni Kroos (7,5)
A középpálya legjobbja volt nálam, ő diktálta a támadójáték ritmusát egész meccsen. A szokásos pontosság mellett 6 kulcspasszal segítette a társakat, nagyon jól forgatta a játékot a két szélső között. Megszerezte viszont ötödik sárgáját, amivel a következő meccsen biztosan nem fog játszani.

Marco Asensio (6,5)
Nekem tetszett a játéka, alapvetően a jobb oldalon kapott szerepet, de rendszerint elég szabadon mozgott a támadó harmadban ahhoz, hogy mindig labdaközelben legyen. Végül 3 lövéssel és 2 kulcspasszal fejezte be a meccset, illetve nála éreztem most azt egyedül a támadók közül a második játékrészben, hogy képes jó megoldásokkal helyzeteket kialakítani. 

Vinícius (5)
A meccs elején bíztam benne, hogy sikerül végre egy jobb teljesítménnyel előrukkolnia, jött is pár jó megoldás tőle. Több elfutással verte meg védőit, viszont utána jön az igazi probléma az ő játékában – miután megveri az emberét, jönnek a kapkodó, illetve rossz megoldások. Az utolsó passznál rendszerint pontatlan, illetve kapura nem igazán volt veszélyes most sem. Az első félidőben mindenesetre bíztató volt az utóbbi hetekhez képest a játéka. 

Karim Benzema (5,5)
Volt pár jó megmozdulása, a csapat első találatánál az ő szabadrúgását követően sikerült gólt szereznie Varane-nak, illetve a meccs végén is volt egy szép lövése a tizenhatos vonaláról. Amellett viszont nem tudok elmenni, hogy sikerült 5 méterről a kapusba pofoznia a labdát, az ilyen meccseken ezeket könyörtelenül be kell lőni. A találkozó több pontján kicsit beleszürkült a mezőnybe, ennél több fog kelleni tőle, mint egyedüli gólfelelőstől. Végül 6 lövéssel fejezte be a találkozót.

Cserejátékosok

Marcelo (6)
Odriozola sérülését követően kapott lehetőséget, beállása után nem sokkal pedig majdnem sikerült gólt is szereznie egy szép jobb lábas lövést követően, jól szállt be a játékba a brazil.

Marvin, Mariano (-)
Nagyjából 15 perc játékidő jutott nekik, de nem igazán tudtak hatással lenni a Real Madrid játékára. 

Edzői teljesítmény – Zinédine Zidane (5)
Ezúttal is jött a szokásos szenvedés a tabella második felében tanyázó csapat ellen. A mélyen, saját kapuja elé tömörülő csapatokkal szemben továbbra sincs meg az a játék, amivel sikerül gólhelyzeteket kialakítani, ezt jól mutatja az is, hogy tulajdonképpen két rögzített helyzetből sikerült gólt szereznie a csapatnak a tökutolsó Huesca ellen. A beadásokra építő taktika ezúttal sem hozta meg a várt eredményt, de ezekből a szituációkból nehéz is kihozni valamit, ha csak Benzema téblábol az ellenfél kapuja előtt. Mindenesetre sikerült elhozni a 3 pontot, ami az utóbbi hetek találkozói után kisebb pozitívum. A játékban nem igazán látom, hogy jönne változást, erre leghamarabb szerintem az idény után kapunk választ.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK