Zidane: Nem fogom feladni, akkor sem, amikor ti ezt akarjátok

Az Huesca elleni találkozón már újra Zinédine Zidane fogja irányítani a csapatot a kispadról. A francia mester ma meg is tartotta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ahol hosszasan beszélt a távozásáról szóló pletykákról, de szóba jött Ødegaard távozása és Hazard sérülése is

A mérkőzés
"Tudjuk, hogy sok mindenről lehetne beszélni. Minket csak a holnapi mérkőzés érdekel, az, hogy megfelelően felkészüljünk és megnyerjük a találkozót. Semmi több. Kizárólag a következő meccsel foglalkozunk. Szeretnénk újra jól teljesíteni, ahogy nem is olyan rég már megtettük."

Messze a trófeáktól
"A végsőkig küzdeni és próbálkozni fogunk. Mi vagyunk a Real Madrid. Még két sorozatban is érdekeltek vagyunk, mindent bele fogunk adni, hogy nyerjünk. Bízom a játékosaimban, és bízom a szezonban is. Még 54 pontot szerezhetünk meg a bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában is ott vagyunk. A BL-meccs előtt hat meccsünk lesz a ligában. Rengeteg az az 54 pont."

Harc a szurkolókért
"Egy csapatként fogunk harcolni, leginkább a szurkolóink miatt, szeretnénk boldoggá tenni őket. A madridisták mindennél jobban szeretik ezt a klubot, és mindennél jobban szeretik látni, hogy győz a Real Madrid. Annyit megígérhetek, hogy soha nem fogjuk feladni. Nem tudom, mi fog történni, a legfontosabb, hogy a feladatunkra összpontosítsunk."

"Harcolni fogunk, ahogy eddig is tettük. Sokszor elmondtam már ezt, ahogy azt is, hogy szerencsésnek érzem magam, amiért itt lehetek. Éppen ezért minden napomat ki szeretném élvezni ennél a klubnál. Nem fogom feladni. Akkor sem, amikor az emberek azt akarják, hogy adjam fel. Nem, nem fogom. Ahogy a játékosok sem fogják feladni, mert bizonyítani akarják, mire is képesek. A jelenlegi helyzet nem a legjobb, nem nyertünk az utóbbi időben, és nem is játszottunk jól. De minden erőnkkel azon vagyunk, hogy változtassunk ezen."

Alkalmas-e a Real Madrid irányítására?
"Ez most tényleg egy komoly kérdés? Minden nap ki vagyok rúgva, de ti ezt jól tudjátok, hiszen ti értesültök róla először. Mit akarsz ezzel mondani? Természetesen bosszús vagyok a csapattal együtt, mert megérdemeljük, hogy normálisan dolgozhassunk. Megérdemeljük, hogy harcoljunk a végsőkig. Tavaly mi nyertük meg a bajnokságot. Mi, a Real Madrid. Éppen ezért minden jogunk megvan ahhoz, hogy idén is küzdjünk ezért. Legalább ebben a szezonban. Mert abban igazatok van, hogy a következő szezonban változásoknak kell történnie. De most még az ideiről kell beszélnünk, az idei bajnoki címért kell küzdenünk. Ez a csapat tavaly megnyerte a La Ligát. Nem 10 évvel ezelőtt, hanem tavaly, éppen ezért megérdemelnek egy kis tiszteletet. Nevetnem kell a kérdésen, de akkor mondd a szemembe: 'Igen, szeretném, ha leváltatnának. Szeretnénk, ha leváltanának téged.' Most mondjátok ezt, és ne a hátam mögött!"

A sajtóban való megítélése, és a sajtóval való feszültség
"Tudom, ti is csak a munkátokat végzitek, de egyik nap éppen ki vagyok rúgva ezért, a másik nap meg valami másért. Aztán, ha kikapunk, vagy döntetlent játszunk, akkor ismét távoznom kell. Erről szólnak a mindennapok. De nekem ez rendben van, elfogadom. A munkánkat a klubon belül próbáljuk végezni. Végezzétek ti is a munkátokat, de közben tiszteljétek is meg az itt dolgozó embereket."

Martin Ødegaard távozás
"Azért távozott, mert több játékpercre vágyott. Beszéltünk két-három alkalommal is. Elmondtam Martinnak, hogy maradjon, harcoljon meg a helyéért és legyen türelmes, mert szükségünk van rá. Azért jött vissza tavaly, mert én szeretett volna, hogy itt legyen. Egy kíváló játékos, aki sokat adhat a Real Madridnak. Végül mégis távozott."

Eden Hazard újabb sérülése
"A legjobb Hazard-t szeretnénk látni, akinek nincsen problémaja és sérülése sem. Mit is mondhatnék? Ez egy elképesztően nehéz időszak, kifejezetten neki. Minden vágya, hogy jó formában legyen és játsszon. Tudjuk, mire képes, hiszen láthattuk már, amikor nem bajlódott sérüléssel. Remélhetőleg, miután felépül, formába tud lendülni. Úgy gondolom, két-három hét múlva újra velünk lesz. Tudjuk, hogy a Chelsea-nél szinte sohasem volt sérült. Egyszerűen rendkívül balszerencsés, de pozitívnak kell maradni. Ismerjük a kvalitásait, és nagy szükségünk van egy száz százalékos Hazard-ra."

"Ő sem örül ennek a helyzetnek, de teljes mértékben hisz abban, hogy sikeres lesz a Real Madriddal, és meg tudja mutatni, mire is képes. Nem érti, hogyan történhet ez vele, hiszen mindent megtett azért, hogy formába lendüljön. Az életben történnek ilyen dolgok, nem tudsz mást tenni, mint elfogadni, és megpróbálni változtatni."

Sergio Ramos hosszabbítása
"Sok szó esik erről, de nem tudok semmi pontosat mondani. Ahogy ti sem. Remélem, minden tisztázódik és továbbra is ő marad a Real Madrid kapitánya."

Vinícius Jr.
"Viníciusnak csak végeznie kell a munkáját. Nagyon jól tudja, mit kell tennie. Még csak 19 éves, sokat kell tanulnia, mint minden fiatal játékosnak. De mindent belead, és mi mindenben segítjük, hogy jó futballista legyen. Vininek és mindenki másnak is száz százalékosnak kell lennie minden mérkőzésre."

Forrás: realmadrid.com, realtotal.de
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK