Egytől egyig: Real Madrid – Levante (1-2)

A Real Madrid a huszadik találkozójára készült a spanyol bajnokságban, a győzelem pedig kötelező volt, ha nem akar túlságosan leszakadni a listavezető Atlético Madridtól. Az Alavés elleni győzelem után a Levante elleni meccsnek sem szabadott volna problémát okoznia Bettoni (Zidane) csapatának, de nézzük valójában hogyan alakult az összecsapás.

Csapatok

Real Madrid (3)
A teljes leégés fogalmát valamelyest csak a kiállítás ténye árnyalta, mindazonáltal folytatta a megszokott rossz formáját a csapat. Őszintén szólva nem sok pozitív dolgot tudok felsorolni – habár volt azért ilyen is -, ez így egy újabb pontvesztéssel véget ért találkozó volt. A védelem már az első percekben gondoskodott a megfelelő izgalmakról, kezdve Odriozola félig-meddig hazakísért labdájától a kiállításig, ahol Varane pocsék helyezkedésével megtörtént a baj, társa pedig csak így tudta kisegíteni. Ennek ellenére sikerült megszerezni a vezetést egy nagyon szép kontratámadás végén, azonban ezek után következett a szinte menetrendszerű lefagyás és a vereség. Courtois még megmentette a csapatot a kivédett büntetőnél, Roger góljánál azonban már ő is tehetetlen volt. Ennél szituációnál az egész csapat konkrétan csak nézte az eseményeket. Ezek után érkeztek a szokásos pánikcserék, azonban ahogy végignéztem a kispadon és elgondolkodtam a madridi szisztémán, aligha volt olyan játékos, aki jelenlegi formája és játékpercei alapján segíteni tudott volna. 

Levante (8)
Nagyszerűen használták ki az adódó lehetőségeket, gyakorlatilag dominálták a találkozót. Egyáltalán nem megszeppenve érkeztek Madridba, habár lássuk be,  mostanában nem sok csapat érkezik félelemmel a fővárosba. Már a mérkőzés elején emberelőnybe kerültek, illetve több komoly gólszerzési lehetőségük is volt már az első játékrészben, végül pedig a kihagyott büntető sem akadályozta meg őket a három pont megszerzésében. A győztes gólt egyébként egy igen szép kombináció után szerezték meg.

Játékosok

A meccs embere – Thibaut Courtois (8)
Nagyon nehéz feladata volt, mert jobb kezénél egy vakon fel-alá rohangáló Odriozola helyezkedett el, Varane ezúttal is magára vette a megszeppent óvodás szerepét a nagytesó, Ramos hiányában, a bal oldalán pedig az önmagát alulmúló Mendy szerepelt. Az egyetlen pozitívum, hogy a védelembe szükségszerűen visszarendelt Casemiro kellő magabiztossággal próbált életet lehelni a hátsó alakulatba. Több fontos védése volt, akár Mendy elcsúszása után is, de a védett büntető is fontos momentum volt számára, ezzel viszont csak késleltetni tudta a Levante vezető, győztes gólját. Mindenesetre ő mindent megtett, így rá esett választásom, főleg annak fényében, hogy nélküle ez egy nagyobb vereség is lehetett volna. 

Alvaro Odriozola (2)
Nem az ő meccse volt és akkor nagyon enyhén fogalmaztam. Támadásoknál sebességben megvolt, viszont beadásai jobbára elmentek a legüresebb területek felé, védelemben pedig még ennél is rosszabb teljesítményt nyújtott. Az ellenfél egyenlítő góljánál teljesen elszámolta magát, bár hozzá kell tenni, hogy Asensio is tisztes távolságból figyelte az eseményeket. A második találatnál egyszerűen csak későn lépett ki a szöglet után, de a lassú döntéshozatal újabb bekapott gólt eredményezett. Nem akarom az ő nyakába varrni a vereséget, mert ez aztán tényleg soktényezős egyenlet volt megint, de nem segítette a csapatot, az biztos.

Raphaël Varane (3)
Militãoval ketten szépen összehozták a piros lapot a brazilnak, de helyezkedése is kellően pocsék volt ennél a szituációnál. Valahogy nem tudja hozni azt a formát, amit mind várunk tőle, nevezetesen, hogy a védelem vezérévé lépjen elő és szép lassan átvegye a stafétát Ramostól. Ettől nagyon messze állunk jelenleg. 

Éder Militão (-)
Nem fogom osztályozni, mert ehhez túl keveset volt a pályán, mindenesetre én nem írom csak az ő számlájára ezt a kiállítást. Egyrészt, szerintem nem volt az, visszafele futásnál konkrétan beleakadt a lába az ellenfélbe, bár tény, hogy óvatosabban is érkezhetett volna. Másrészt a védelem teljes káosz volt a meccs elején, utána pedig a brazil nélkül sem igazán jöttek helyre a dolgok.

Ferland Mendy (4)
Védekezésben nem volt rossz, hét párharcából ötöt megnyert a francia, valamint több fontos szerelést is bemutatott a madridi tizenhatos környékén. Volt azért neki is rövidzárlata, az első játékrész felénél egy elcsúszása után könnyen gólt szerezhetett volna az ellenfél. Támadásban nagyon kevés volt, az ő beadásai sem találtak társat, nem tudott helyzetet kialakítani. 

Casemiro (6,5)
A védelem legerősebb tagja volt, valamelyest sikerült összerántania a társaságot a kiállítást követően. 12 párharcából megnyert 11-et, több fontos közbelépéssel akadályozta meg az ellenfél támadásait. Ezen kívül a játékszervezésben is fontos szerepe volt, ugyanis több hosszú passzal is sikerült gyorsan átjátszania a Levante középpályáját. Döntéshozatalban volt pár hibája, többször maradt üresen a pozíciója, amikor feljebb lépett a pályán. 

Luka Modrić (7)
Courtois után a másik pozitívum a középpálya tengelye volt a Kroos-Modrić duóval. Valahol vicces számomra, hogy a 31 éves német és idén 36. életévét töltő horvát karmester a csapat legjobbjai ebben a szezonban meccsről meccsre. Modric ezúttal sem okozott csalódást, két kulcspassza mellett jól játszott össze Asensióval több alkalommal. Egyetlen hibája, hogy a második gólnál ő sem volt a helyzet magaslatán.

Toni Kroos (7,5)
A legtöbb kulcspasszal (3) ő rendelkezett a csapatban, ráadásul adott egy parádés gólpaszt Asensiónak egy kontra során. Horvát társával együtt próbálták szervezni a középpályát, illetve Casemiro hátrább rendelésével több védekező feladat is jutott nekik, így jobbára csak mélyen a saját térfelükről tudtak támadásokat indítani. Mindenesetre az ő játéka legalább kecsegtetett valamiféle pozitívummal. 

Marco Asensio (6)
Támadásban ő volt a legveszélyesebb tagja a Real Madridnak, több mélységi indítással találták meg a társak, Kroos labdáját pedig hidegvérrel juttatta a hálóba a találkozó első félidejében. Védekezésben azonban több hibát is vétett, egyáltalán nem volt segítsége a társaknak hátul, az első gólnál jól láthatóan csak közeli szemlélője volt az eseményeknek.

Eden Hazard (3)
Lassan én sem tudom, hogy mit várjak el tőle, mert egyszerűen nem tudja hozni azt a szintet, amit mindannyian elvárunk tőle. Egy emlékezetes pillanata volt, amikor egy kontra során Benzema elé tálalt, ezen kívül viszont nem sok említésre méltó momentuma volt a belgának. Hatvan percnyi játék után Vinícius váltotta, mint a mérkőzés első cseréje.

Karim Benzema (3)
Nála az az ember érzése, hogy amikor megy a szekér egy adott meccsen, akkor persze parádés, de amikor igazán gólt kéne szerezni fontos momentumokban egy-egy nehéz meccsen, akkor eltűnik ő is, mint szürke szamár a ködben. Ezúttal sem volt ez másképp, azon kívül hogy mélyen hátrajött szokásosan a labdákért, az ellenfél kapuja előtt nagyon gyenge teljesítményt nyújtott. 

Cserejátékosok 

Vinícius (1)
Nem fogok hazudni, de konkrétan idegesített a játéka. Sikerült összehoznia egy büntetőt az ellenfélnek alig valamivel a beállása után, de ezen kívül sem tudott tenni semmi érdemlegeset. Vinícius egyedül akkor él, amikor sebességből kell megvernie valakit, de ha már a technikai része következik, akkor vagy belebotlik a labdába egy-egy cselnél, vagy bűnrossz döntéseket hoz a passzainál. Sajnos úgy érzem, hogy benne jelenleg ennyi van.

Mariano, Arribas (-)
Pár percet kaptak csak, nem tudtak érdemben hozzátenni a játékhoz.

Edzői teljesítmény – David Bettoni / Zinédine Zidane (3)
Nem tudok elmenni amellett, hogy lassan tényleg ott tartunk, hogy fölösleges előre tekinteni az Atletico Madrid felé, hanem sokkal inkább hátrafele kell figyelni, hogy legalább a második hely meglegyen a bajnokságban, habár ilyen eredményekkel jelen helyzetben ez nem egy rossz pozíció. A fiatal játékosok beépítésében egyértelműen megbukott, és senki ne mondja nekem, hogy ez csak a játékosok hibája. Rendszerszinten nem tud megújulni a csapat, a szezon eleje óta ugyanazok a problémák, és nem látom semmi jelét annak, hogy ez pozitív irányban változna, sőt, inkább csak romlik a helyzet. A rotáció hiánya és a kevés játékperc biztosítják azt a végkimenetelt, hogy lassan kevés olyan játékos marad a padon, aki hasznos cseréje tudna lenni a francia mesternek. Ezen persze az sem segít, hogy többen sérüléssel bajlódnak vagy éppen kölcsönbe távoznak a több játékidő reményében. Kíváncsi leszek, hova fut ki ez a szezon és lesz-e következménye az ilyesfajta rossz szériáknak, mert jelenleg nem tart jó irányba a csapat, abban biztos vagyok.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK