Az Hazard-rejtvény

A Real Madrid felébredt a rémálomból, mely a Spanyol Szuperkupából és a Király-kupából való kiesést követően gyötörte. Az Athletic Bilbao és az Alcoyano elleni vereségeket egy meggyőző, 4-1-es siker követte az Alavés otthonában.

Utóbbi mérkőzésen több nagy név is villant: Toni Kroos két asszisztot osztott ki, Luka Modrić még egyet, Karim Benzema duplázott, míg Eden Hazard idei eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, sarokkal adott gólpasszt francia kollégájának, majd öt perccel később már ő maga talált a hálóba, miután egy hosszú labdát levéve bal lábbal emelt az ellenfél kapujába.

Első madridi idényét sérülések jellemezték, így mindössze egyetlen találatot szerzett, még a Granada ellen. Úgy tűnik azonban, hogy második szezonja sem alakul jobban: számos sérülést szenvedett, a koronavírust is elkapta, esélye sem volt formába lendülni.

Az Alavés elleni találkozó előtt két gólt szerzett – egyet az Huesca ellen és egyet az Inter otthonában, büntetőből. Ez nagyon kevés egy 100 millió eurós játékostól. A Mendizorrozában nyújtott teljesítménye azonban újra reménykedésre adhat okot, legalábbis azok számára, akik még hisznek abban, hogy ismét olyan játékos lehet, mint amilyen a Chelsea-nél volt.

Eden Hazard

Bettoni: Nagyon bízunk Hazard-ban

Meggyőző teljesítménye ellenére David Bettoni, a Real Madrid segédedzője (aki a karanténban tartózkodó Zinédine Zidane átmeneti helyettese) a 60. percen lecserélte a belga támadót, akinek így nem adatott meg a lehetőség, hogy esetleg egy újabb találattal tovább növelje a kezdetleges optimizmust.

„A döntés, melynek értelmében Hazard helyett Vinícius Jr. lépett pályára, közvetlenebb fenyegetést tett lehetővé számunkra. Jól teljesített abban a 63 percben, míg pályán volt. Jól van és Vini beállítása azért volt szükséges, mert frissíteni akartunk a csapaton. Eden sérülésekkel tűzdelt, kemény másfél éven van túl, de türelmesnek kell lennünk vele” – mondta Bettoni a lefújás után.

„Igaz, hogy a futballban és a Real Madridnál nehéz türelmesnek lenni, de nagyon bízunk Edenben. Ma remek teljesítményt nyújtott, gólt szerzett és egy asszisztot is kiosztott. Ma pillanatképeket láthattunk a csúcson lévő Hazard-ból, és a soron következő meccseken is ezt várhatjuk.”

Zidane óvatos Hazard-ral

Hiába Bettoni kijelentései, az igazság az, hogy még mindig kérdőjelek keringenek a belga támadó fizikai állapota körül. A 29 éves játékos az Alavés elleni találkozó után sántikált, és legutóbbi sérülése óta még nem játszott végig egyetlen mérkőzést sem (13 perc az Elche, 16 perc a Celta, 75 perc az Osasuna ellen, a Szuperkupában 67 perc az Athletic Bilbao ellen, a Király-kupában 22 perc az Alcoyano ellen, és most 63 perc az Alavés ellen).

Eden Hazard

Zidane most óvatosabban bánik a belga klasszissal, miután korábban túl sokszor számolt vele kezdőként visszatérése után, így a játékos meglehetősen hamar ismét kényszerpihenőre vonult.

A cél az Atalanta

Ha minden a terv szerint halad, Hazard az Atalanta elleni BL-nyolcaddöntő odavágójára lendül csúcsformába – a mérkőzést február 24-én rendezik Olaszországban. Addig még öt bajnoki találkozó vár a királyi gárdára, ami elég arra, hogy eddzen, játsszon, pihenjen és elkerülje a további sérüléseket, miközben visszanyeri korábbi sebességét.

Angliában az egy az egy elleni megmozdulásai tették kivételessé, egyelőre azonban ez hiányzik a játékából. Az viszont már látszik, hogy nem felejtett el gólt lőni és előkészíteni sem. A vele kapcsolatos elvárások az elkövetkezendő hetekben a legnagyobbaktól a legkisebbekig terjednek majd. Ez Hazard rejtélye mostanában.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK