Ødegaard: Az ijedt játékos és a mez, mely nem való mindenkire

Martin Ødegaard az Arsenal együttesénél folytatja pályafutását az idény végéig kölcsönben, miután Madridban nem tudta a kezdőbe verekedni magát. Helyzete kívülről egyértelműnek látszik: szinte ok nélkül nem kapott bizalmat, így távoznia kellett, hogy játéklehetőséghez jusson. De valóban ez történt, vagy érdemes megvizsgálni a dolgokat más szemszögből is?

Nehéz megérteni, mi is történt valójában Martin Ødegaard-ral. Nem normális az, hogy egy ilyen játékosnak, aki oly kiemelkedően teljesített a Real Sociedadnál, nincs helye a Real Madrid középpályáján, melyet hosszú idő óta nem tudott felrázni egy új arc. Egy olyan játékosról beszélünk, aki a holland első osztályban is nagyon jól teljesített és Európa nagy klubjai érdeklődtek iránta.

Zinédine Zidane került ismét reflektorfénybe azután, hogy több játékosa is megunta a várakozást, és a távozás mellett döntött. Ez igaz.

De az is igaz, hogy Ødegaard nem olyan játékosnak tűnt a blancóknál eltöltött időszakában, mint aki képes meghódítani a világot… Legalábbis nem a Real Madrid mezében. Egy dolog valamely másik együttes dresszében szerepelni, és egy másik a habfehérben, melyben 13 BL-serleget és 34 bajnoki trófeát emelhettek fel a klub kapitányai. Rengeteg játékos van, néhányan még a norvég középpályásnál is jobbak, akik ugyanebbe a fekete lyukba estek, mert a királyi gárda meze túl nagy súllyal nehezedett rájuk.

Zidane elvesztette a fiatal játékosba vetett hitét, legalábbis ha azt feltételezzük, hogy egyáltalán bízott benne. Ez részben az ő hibája, de a játékos ugyanúgy tehet róla. Ødegaard az idény elején még a kezdőcsapat tagja volt. Az első két találkozón lehetőséget kapott, ha pedig valaki visszanézi ezeket, láthatja, hogy nem az a friss, bátor és szemtelen játékos volt, akit a Sociedad színeiben láthattunk. Egy teljesen más arc köszönt vissza, egy ijedt, bátortalan játékosé, aki nincs csapata hasznára és nem hajlandó kockázatot vállalni. A Real Betis ellen már a félidőben lecserélte őt Zidane, mert a csapat nem tudott felpörögni a jól bevált középpályás triója nélkül. Később, Kijevben ugyanez volt a helyzet, mikor a királyi gárda az életéért küzdött a Bajnokok Ligájában.

Martin Odegaard

Természetesen minden labdarúgónak időre és térre van szüksége. De a Real Madrid nem az a fajta klub, amely biztosítja az ilyesmit. Egy dolog az, ha valaki nem tesz le komplett teljesítményt az asztalra közvetlenül az érkezése után, de az teljesen más, ha valakiből árad a legyőzöttség érzése. Ez történt, és ez merőben más, mint amikor megérkezett San Sebastiánba 2019-ben, és a bajnokságban rögtön a hónap legjobbjának választották.

Ødegaard-t okkal frusztrálhatja Zidane döntése, mert nem engedte, hogy a fiatal játékos zsinórban 10 meccset is lejátsszon. Azonban Zidane-nak is lehet oka a haragra, mert Ødegaard nem tudott azzá a játékossá válni, aki más csapatoknál volt. Nem mutatott semmit, játékát vagy karakterét tekintve, ami által megérdemelte volna, hogy Luka Modrić elé kerüljön a rangsorban.

Nagyon is valószínű, hogy a norvég jól teljesít majd az Arsenalnál, ahogy tette azt a Real Sociedadnál is. Ettől függetlenül még élhetünk majd a gyanúval, hogy a Real Madrid még túl nagy falat lesz neki. Amint visszatér, első dolga kell, hogy legyen ennek tisztázása. Bizonyítania kell, hogy képes teljesíteni habfehér mezben, vagy sem.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK