Hogyan vált Varane Zidane legtöbbet használt játékosává?

Raphaël Varane a Real Madrid legtöbbet játszó mezőnyjátékosa a most futó idényben, egyedül Thibaut Courtois rendelkezik nála is több játékperccel.

2205 percével a francia Zidane egyik alapembere, és már 2013 óta fontos tagja a királyi gárdának. Az akkor még igencsak sérülékeny védő térdéből ekkor távolították el a porc egy részét, véget vetve kiújuló térdsérüléseinek.

Varane zsinórban 15 mérkőzést játszott végig, az Athletic Bilbao elleni szuperkupa-elődöntő félidejében cserélte le legutóbb Zidane, ez pedig a legjobb sorozata eddig habfehér színekben. A mostani idényben csak két találkozón nem kapott szerepet, az Huesca és az Alcoyano ellen.

Az utóbbi néhány szezonban Varane egyike volt azon játékosoknak, akik feltétlen bizalmat élveznek a Real Madridnál. A 2015-2016-os idényben 44 mérkőzésből 43-on kapott lehetőséget azután, hogy a 2013-2014-es szezonban még csak 1597 játékperce volt, a 16. helyet elfoglalva a vonatkozó rangsorban.

Felépülése után egyértelművé vált, hogy fontos szerepe van a csapatban. Habár továbbra is merültek fel kétségek a térde állapotát illetően, 2018-ban úgy nyilatkozott, hogy végleg maga mögött hagyta az ilyen sérüléseket. Azonban nem csak az edzésmódszerein változtatott. „23 évig ugyanazt reggeliztem minden nap, de láttam, hogy a dolgok nem jól alakulnak és folyamatosan megsérültem, így változtattam” – mondta akkor.

Raphael Varane

A játékoshoz közel állók szerint rengeteg apró részlet segített az átalakulásban. Tapasztalatával egyre jobban kezelte a mérkőzések utáni fásultságot, és már sokkal több figyelmet fordít a regenerálódásra. A Sporttudományok Nemzetközi Központja szerint 2020-ban Varane a hetedik legtöbbet játszó futballista volt az európai topligák játékosait figyelembe véve, mindezt 4123 játékperccel érte el.

David Alaba érkezése lassan biztossá válik, ez pedig új opciókat jelent a madridi hátsó alakzatot tekintve, ahol eddig Sergio Ramos és Varane volt a két megkerülhetetlen középhátvéd. A francia játékos szerződése 2022-ben jár le, a blancók vezetőségének pedig el kell gondolkodnia azon, hogy hosszabbítanak vele, vagy jó pénzért megválnak tőle. Kérőkben nincs h9iány, több angol elsőosztályú csapat is szívesen látná a 27 éves játékost.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK