20 gólnál tartanak a Real Madrid kölcsönjátékosai

Benzeman kívül egyelőre a Real Madrid összes támadója alulteljesít az ellenfél kapuja elé érve. Vagyis nem mindegyikük. A kölcsönben szereplő játékosok, Mayoral, Jović és Brahim kimondottan jó formának örvendenek új csapataikban.

Benzemát leszámítva nem igazán megy a gólgyártás a Real Madrid támadóinak ebben az idényben. Azonban az Európa szerte különböző kluboknak kölcsönadott játékosoknál ilyenről szó sincs. Különösen igaz ez az alapesetben Benzema cseréiként számon tartott Luka Jović és Borja Mayoral esetében, akik idáig bőszen halmozzák a találatokat.

Jović magára talált

A szerb csatár már 3 gólt jegyez mindössze 75 percnyi játékidő alatt az Eintracht Frankfurtnál, ami már most több, mint amennyit a Real Madridnál sikerült az elmúlt másfél évben produkálnia (2). Még egyszer sem sikerült kezdőbe kerülnie a Bundesligaba való visszatérése óta (3 meccs alatt), de így is átlagosan minden 25. percben zörgeti meg az ellenfél hálóját. Jović legutóbb szombaton volt eredményes az Arminia Bielefeld ellen. Úgy tűnik egyelőre a tervezettek szerint alakul a szerb kölcsönadása. 23 évesen még van idejearra, hogy igazolja Madridban a 60 millió eurós vételárát. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az elkövetkezendő hónapokban visszataláljon régi formájához Frankfurtban, hogy utána majd új reményekkel térhessen vissza a Bernabéu közönsége elé.

Mayoral jobb, mint valaha

Borja Mayoral eddig a Roma játékosaként 8 góllal (köztük hétvégén egy duplával a Spezia ellen) és 5 gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Csupán féltávhoz érve már csak 1 gólra van az eddigi rekordját jelentő 9 szezonbeli góltól, amit az előző idényben a Levante játékosaként ért el. Eredetileg a parlai származású játékos lett volna idén Benzema első számú tartaléka, azonban végül mégis kölcsönbe került, miután nem sikerült Jović számára vevőt találni. Úgy tűnik az ügy kapcsán a Romáé lesz az utolsó szó joga, miután a kölcsönszerződés magába foglal egy kivásárlási opciót, amely értelmében megvehetik Mayoral játékjogát idén nyáron 15 millió euróért, vagy 2022 júniusában 20 millió euróért. Azonban amennyiben a Roma úgy dönt, hogy él valamelyik opcióval, a szerződés egy további részletének értelmében a Madrid lehet az első, aki ajánlatot tesz a 23 éves támadóért.

Nem sokkal északabbra szintén egy sziporkázó Real Madrid kölcsönjátékosba botlunk Brahim Díaz személyében. A fiatal spanyol 4 gólnál tart az AC Milan együttesében, amivel egyelőre túlszárnyalja Vinícius Jr., Rodrygo, Hazard, Asensio és Lucas Vázquez teljesítményét is. Ezek a játékosok eddig elállták előle az első csapatba vezető utat Madridban, és így kénytelen volt egy másik csapatban játékpercek után nézni.

Végül további két játékos van még a listán, akik szintén eredményesek voltak új csapatukban. A Spursben 4 gólnál tartó Gareth Bale és az 1 gólnál járó Take Kubo. A maradék három kölcsönjátékos (Jesús Vallejo, Dani Ceballos és Reinier) még nem tudott gólt szerezni ideiglenes klubjában.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK