Ahhoz, hogy szintet lépj az életedben, neked is változnod kell.
Reménykedve abban, hogy mást kapunk, mint amire számítunk, felfedezzük, hogy a világ legismertebb labdarúgóinak egyike hogyan küzd meg a nyomással, az elvárásokkal és a rivaldafénnyel, amelyeket az von maga után, hogy családja, klubja és országa kiemelkedő egyéniségeként tartják számon.
Az Új Hajnal az emlékekre, érzelmekre és a 2020-ban tanult új leckékre fókuszál; a közelmúlt egyik legeseménydúsabb éve Vinícius Júnior személyére és profi karrierjére is nagy hatást gyakorolt. Miközben bemutatjuk sikerének titkait, harciasságát és állandó mosolyát, arra buzdítunk, hogy légy optimista és emlékeztesd magad arra, hogy légy mindig önmagad. Csak ilyenkor tudod irányítani az esélyeket, és elérni a céljaidat.
Bizonyára emlékszel az első alkalomra, amikor hallottad Vinícius Júnior nevét. 2018 márciusában – közvetlenül azután, hogy előzetesen megegyezett a Real Madriddal, és az idény végén 40 millió fontért csatlakozott az együtteshez – a fiatal játékos debütált a Copa Libertadoresben gyermekkori kedvenc csapata, a Flamengo színeiben. A 68. percen állt be csereként, amikor a csapat egygólos hátrányban volt az Emelec ellen. 10 perccel azután, hogy pályára lépett, csodálatos szólógólt szerzett, olyasfélét, mely a csoportos beszélgetésekben körbe-körbe jár, és jobb esetben a Titanic zenéje szól alatta. Néhány minutummal később ismét betalált. A színpad készen állt, a sorsa beteljesítve, a történet első fejezete befejezve. És ezt is tovább fokozta. Minden 17 éves srác álmát teljesítve a szurkolókhoz rohant, hogy emlékezetessé tegye a pillanatot, a semmiből előkapott egy napszemüveget, majd pózolt a kameráknak csapattársai gyűrűjében.
„Ez minden idők legjobb gólöröme” – mondja a főszereplő egy széles mosoly és kacsintás kíséretében, melyben ott van a felidézett pillanat. „A legjobb gólöröm mindig az, ha a szurkolókhoz rohansz, most azonban nem tehetjük meg ezt, mert sárga lapot kapunk érte” – folytatja, újabb nevetése pedig visszhangzik az üres madridi stúdióban. „Nem is tudom, hogy történtek ezek a dolgok. Csak azért mentem, hogy ünnepeljünk, majd valaki felém dobta a szemüvegét, én meg a legnagyobb természetességgel elkaptam és felvettem. Az egész teljesen véletlenszerű volt, de végül jól nézett ki a képeken [nevet]. Tökéletes volt.”
A mémeken, GIF-eken és egyéb, a szituációval kapcsolatos emlékeken túl a gólöröm azért is ikonikus maradt, mert új világba vezette Viníciust. Egy olyan világba, mely arra késztette, hogy más legyen. Nem csupán a gólöröm miatt, hanem a szabadság és a dac miatt, melyet kifejez; ennek megfelel a tény, hogy Vinícius nem esett azokba a csapdákba, melyekbe a „csodatini” kifejezéssel illetett fiatalok általában szoktak. Ő éppenséggel jól kezelte ezt. Csak egyetlen perced van arra, hogy megragadd az ilyen lehetőségeket, ő pedig a legtöbbet hozta ki ebből. Ezt akkor tanulta meg, amikor először a futballpályára lépett.
„Emlékszem az első napra, amikor édesapám elvitt a Flamengo akadémiájára, úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb ember a világon, mert azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek” – magyarázza. „Akkoriban csak a foci érdekelt és az, hogy jól szórakozzak; olyan emberekkel vettem körül magam, akik mindig hittek bennem és arra ösztönöztek, hogy többet érjek el. Ez ma sincs másként. A legrosszabb szokásom, hogy mindig a futballra gondolok, a nap minden percében. Ez nem változott azóta sem.”
Vinícius eddigi karrierje a bizonyíték arra, hogy a kreativitás mindig átsegít a nehézségeken. Az elmúlt két idényben, függetlenül a pályán gyakorolt hatásától, teljesen egyedül határozta meg a követni kívánt irányt. A teljesítménye mindig ezeket az energiákat tükrözi: a szabadságot, de nem az egyénieskedést, a határok feszegetését, melyben mindig ott van az elhivatottság a munka felé, ahogy az egy Real Madrid-játékoshoz illik. Egyre közelebb kerül a legmagasabb szintű szélsőkhöz. A pillanat embere, akinek a munkája ezekre a pillanatokra reflektál. Egy olyan esztendőben, mely mindenki számára komoly kihívásokat tartogatott – és kreatív egyéni kihívások elé is állította az embert – Vinícius királyi gárdában nyújtott teljesítménye egyenletes, őszinte és felemelő volt.
„A legnagyobb erősségemnek azt tartom, hogy mindig tiszta fejjel gondolkodom” – így a fiatal szélső. „Soha, de soha nem adom fel, mindig kiállok amellett, amiben hiszek. Elég megnézni, hogy 2020 mit tanított mindannyiunknak: hogy hozzuk ki a legtöbbet minden napból, minden pillanatból, mert a holnapban semmi sem biztos. A pályán és azon kívül is. A pandémia során senki sem hitt ebben, és még mindig nem tudunk. Minden pillanatot úgy kell élveznünk, mintha az lenne az utolsó az életünkben.”
Olyan játékosként, aki a szakadék felett táncol, láthatatlan kötélen járva a viccmester és a vicc tárgya megnevezés között, a kritikák mindig záporoznak a feje fölött. A Real Madrid felnőtt csapatának első olyan játékosa, aki 2000-ben született, első teljes mérkőzésén a meccs legjobbjává választották, fontos gólt szerzett a Barcelona ellen, néhány kérdés azonban továbbra is fennáll vele kapcsolatban. A fényes kezdet, a szikrázó személyiség és a tapintható lelkesedés arra sarkallja az embereket, hogy még többet várjanak tőle. Több gólt, több gólpasszt, nagyobb hatást a mérkőzéseken. Több váratlan megmozdulást. Olyan szélsőként, aki gyakran választ megjósolhatatlan módszert az adott szituáció megoldására, nem mindig lapul a zsebében megfelelő megoldás. Habár ő sosem fog változni. Mert egyedül úgy irányíthatja a tényezőket, ha önmaga marad. „Ez vagyok én” – mondja. „A merész természetem a csapat hasznára van, ha döntetlen az állás vagy vesztésre állunk. Nem félek attól, hogy elveszítem a labdát vagy attól, ha szabadon játszom. Mindig ilyen leszek, így hisznek bennem az emberek.
Vinícius több annál, mint aminek látszik. Ő a riói utcák reménye, hírvivője és a legutóbbi virág, mely a brazil macskakövek közül nőtt ki. A futballon túl is vannak elképzelései.
Egy játékos technikai képességeinek magasztalása könnyű dolog. Ott vannak a szezonok, statisztikák, egyéni elismerések és a trófeák. A rekordok és fej-fej melletti, vagy idényenkénti összehasonlítások. Adatok, videoklipek, „bizonyítványok” – minden adott, hogy összehasonlítsunk játékosokat, csapatokat, sorozatokat. Akár generációkon átívelő vitákat is lehet folytatni. Az elkövetkezendő években a számok segítségével egész pofás vita alakulhat ki arról, hogy ki a modern kor legjobb brazil labdarúgója, Ronaldinhótól kezdve Ronaldón és Neymaron át, akár egészen Viníciusig.
Azonban, mi úgy gondoljuk, hogy egy futballista befolyása sokkal bővebben és lényegre törőbben is megfogalmazható. Milyen hatásuk van? Mit képviselnek? Ez egy olyan különbség a szemléletben, amellyel sokszor szembe találjuk magunkat. Az előbbi az, ami a sportot üzletté alakította; láthatod kik a legtöbbet passzoló, a legmegbízhatóbban passzoló, a leggyorsabb vagy éppen a legdrágább játékosok. Az utóbbi a modern labdarúgónak az adott kor társadalmára való befolyásának mértékére összpontosít és kérdi: Mit is képviselnek? Kihez hasonlítják őket? Kik is ők? Milyennek kellene lenniük? Mit tettek a generációjukért? Mekkora hatalommal rendelkeznek? Hogyan élnek ezzel a hatalommal és befolyással? Hogyan hoznak változást?
Tehát, amikor ezeket vizsgálod, egyfelől ott van Vinícius, a futballista, egy generációs tehetség, akinek még bőven van ideje a sportban tovább fejlődni. Viszont, amikor beszélsz is vele, pontosan érzed, hogy ennél többről van szó, és az élete egy olyan irányba halad majd a következő évtizedekben, ami a pályán mutatott dolgokon túl is nyomot hagy maga után.
A Vinícius fiatal korában bekövetkezett hatalmas fejlődés következtében ő egy újabb példája az új terepekre kalandozó futballistáknak, akik a valóságon túlszárnyaló dolgokat tapasztalnak meg. Ez részben magyarázat arra is, hogy miért is foglalkoztatja ugyanannyira az, hogy honnan jött és hová tart. „A legnagyobb elégedettséget az adja, amikor látom, hogy a családom és a barátaim milyen büszkék arra, amit elértem” – mondja. „Az édesapám mindent megtett értem és a családomért. Mindig védelmezett minket, és mindent megtett azért, hogy a lehető legjobb életet élhessük. A célom az, hogy ezen az úton folytassam, hogy fejlődjek és megpróbáljak minél több emberen segíteni.”
2017-ben, még a Braziliában töltött tanuló évei során, és mielőtt még hivatalossá vált volna a Real Madridba igazolása, Vinícius a született tehetség státuszának köszönhetően rengeteg figyelmet kapott. Persze a védőktől is a pályán, de ennél sajnálatosabb módon egyes szurkolótáboroktól is, rasszizmus formájában. A bőrszínével járó nehézségeket, és az ebből az időszakból származó igazságtalanságokat és kritikákat a legelső Instagram-bejegyzése alatt fogalmazta meg, még mielőtt Madridba utazott volna, és 10 milliósra nőtt a követőinek tábora, még akkor, amikor az első szikra felcsillant. „Senki sem élte az életemet. Senki sem sírta a könnyeimet…” – írta 2016 szeptemberében. 2021 januárjában a rasszizmus valamennyi formája elleni küzdelem folytatódik.
„Muszáj folytatnunk a harcot, úgy, ahogy eddig is tettük” – buzdít Vinícius. „[Lewis] Hamilton, [Lebron] James és Neymar, emberek, akiknek a szavai extra jelentőséggel bírnak, mindig élnek a lehetőséggel, hogy ejtsenek pár szót a rasszizmussal kapcsolatban, és fontos, hogy hasonlóan cselekedjen mindenki más is. Tovább fogunk küzdeni az egyenlőségért, muszáj. Őszintén, hihetetlen, hogy még mindig erről kell ma beszélnünk, és remélem, hogy a következő generáció gyermekeinek már nem kell mindezt átélniük” – magyarázta. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez a jövő kérdése. Ennek az ideje igen is most van itt.
Az ő csatája pontosan az, amit egy új hajnal képvisel. A karmesteri pálcát, amit Vinícius tart az elkövetkező generáció előtt. És igen, mindeközben minden egyes játékkal töltött pillanatot ki fog élvezni, és gazdagodni fog az élménnyel. Azonban a cél, azon túl, hogy megpróbálja egyértelművé tenni az azokkal a játékosokkal történő összehasonlításokat, akiket egykor felül akart múlni, az, hogy megpróbálja megkönnyíteni a körülötte lévők életét, és azokét, akik arról álmodnak, hogy egyszer az övéhez hasonló utat járhassanak be. Amikor fiatalabb volt, neki is elég volt csupán egy álom, amiben hihetett.
„A legszebb gyermekkori emlékem a 2009-es bajnoki cím a Flamengóval és a Császárral, [Adriano Ribeiro] – emlékezett vissza. „Igazából azelőtt nem szerettem nézni a focit, inkább játszottam. Viszont akkor, amikor a Császár visszatért, mindent megváltoztatott bennem. Minden mérkőzést figyelemmel követtem abban a szezonban, és tisztán emlékszem minden pillanatra.”
Az egyik legnagyobb lecke, amit Vinícius Adrianótól tanult, nem más, mint – ahogy azt mi mind megtanulhattuk 2020-ban – hogy arra összpontosítson, ami az élet torz tükrein túl van. Miközben felidézi a Császár emlékeit, az első pillanatot, amikor érezte a labdarúgás emberi erejét focistaként és egyben álmodozóként, Vinícius feloldódik. A varázsa kibontakozik. Oldalba bök, nyugtázza a történteket, és tovább nevet, de már egy magasabb szinten. Vinícius szeret beszélni. Nem úgy, mint aki szereti hallatni a saját hangját. Pont azt ellenkezője ennek. Ha megnézed a videóit a Youtube-csatornáján, láthatod, hogy mindig próbál ellenszegülni a szenvedélyességének, és így néha kénytelen visszavenni a tempóból. Ez is egyike azon dolgoknak, amik azonnal szerethetővé és közvetlenné teszik. Érzed a megbízhatóságot a gondolataiban, a viccekben és szófordulatokban, amik akaratlanul törnek ki belőle. Ez az ő varázsa.
Szintén ezzel a személyiséggel képes a kritikusait maga mellé állítani, a szurkolókból követőket csinál, és a követőkből fontos lépéseket hoz ki, amikkel reméli, hogy képes lesz hatást gyakorolni arra, ahogy az emberek élnek vagy látják a világot. Vélhetően az általa gyakorolt hatás összefüggésben lesz a pályán nyújtott teljesítményével. Minél nagyobbak a célok és jobb a teljesítmény, annál nagyobb lesz a hatás. Épp ezért kezdődik itt egy új hajnal. Egy teljesen új szintre vezető út.
A cikk főképének forrása: YouTube
