2021. February 24., Wednesday

Zidane eddigi leggyengébb szezonkezdése

  • B. Balázs
  • Jan. 18, 2021, 2:08 p.m.
Az Athletic Bilbao ellen játszott szuperkupa-elődöntő volt Zinédine Zidane együttesének 25. mérkőzése ebben az idényben. A csapat immár 6. vereségét szenvedte el 5 döntetlen és 14 győzelem mellett, ami nem fest túl jól a francia mester szempontjából, mivel még sosem kezdett teljes szezont ilyen rosszul a Real Madrid padján.

A blancók épphogy továbbjutottak az utolsó fordulóban a Bajnokok Ligája csoportjukból a Borussia Mönchengladbach legyőzésével, emellett a bajnokságban is 3 vereségnél tartanak. Ehhez hasonlóan utoljára a 2017/18-as szezonban állt a csapat 18 mérkőzést követően, ekkor Zidane januárban eldöntötte, hogy az idény végén távozni fog.

A tavalyi bajnoki címhez vezető idény során csupán 2 veresége volt a Madridnak a bajnokság ezen pontjához érve (egy a bajnokságban és egy a Bajnokok Ligájában). Az idei év egyelőre ettől jócskán elmarad, ráadásul az Atlético Madridnak most esélye van az előnyét 10 pontosra növelni a bajnoki versengésben.

Zidane 2015/2016-os első idényében 25 mérkőzés alatt mindösszesen 4 döntetlenje és 3 veresége volt a csapatnak, utóbbiak mindegyike a bajnokságban. A blancóknak csupán 1 döntetlenjük volt a Bajnokok Ligája csoportkörében a PSG-vel szemben, és végül meg is nyerték a sorozat akkori kiírását.

Az ezt követő szezon hozta Zidane eddigi legjobb kezdését a Real Madrid edzői posztján, aminek egy duplázás lett az eredménye. A Real Madrid négy sorozat egyikében sem talált legyőzőre, egészen egy januárban lejátszott, Sevilla elleni bajnoki találkozóig.

A 2017/18-as kiírás már egy fokkal döcögősebben indult, a 25 mérkőzésen elszenvedett 3 vereséggel, amelyek közül 2 a bajnokságban és egy a Bajnokok Ligájában csúszott be, összesen 5 döntetlen mellett. Jelenleg egy vereséggel még ennél is rosszabb a helyzet.

Sok Real Madrid fanatikus, azonban továbbra is optimistán látja a dolgokat; a Király-kupa még csak most kezdődik, a Bajnokok Ligájában is versenyben van a csapat, és a LaLiga Santanderben is lehet még esély egy esetleges Atlético-hullámvölgyet követően. Zidane viszont elvesztette az idei első megszerezhető címet, ami még sosem történt meg vele korábban.

Bár Zidane tartja jelenleg a Real Madrid történelmének legjobb meccs/megnyert cím arányát, azonban nem egészen egy évvel a bajnoki győzelmet követően kezdenek bizonytalanná válni a dolgok körülötte.


Hozzászólások

Tabella