Zidane: Ez nem egy focimeccs volt

A Real Madrid edzője az Osasuna elleni döntetlen után.

„Egy kicsit dühösek voltunk, mert mindent megtettünk a pályán, amit lehetett. Ez nem focimeccs volt. A körülmények kemények voltak. Ezzel az érzéssel, és minden mással a fejünkben távozunk, ami az elmúlt két napban történt.”

„Nem tudjuk, hogy mikor térhetünk vissza Madridba. Holnap, esetleg holnapután. De ilyen a futball. Nos, mondjuk ma nem igazán volt ez egy futballmeccs. Ezt most el kell fogadnunk, és a következő, csütörtöki meccsünkre kell gondolnunk.”

Zidane

„Természetesen el kellett volna halasztani ezt a meccset. Azért játszottunk, mert azt mondták nekünk, hogy játszanunk kell. Mindannyian láttuk, hogy mi a helyzet. Végül játszottunk, ennyi. Ez a véleményem. Nem tudjuk, hogy mit fogunk csinálni, meglátjuk. Most regenerálódnunk kell, és a következő meccsel kell foglalkoznunk.”

„A pálya állapota nem kifogás. Mindenki focimeccset akar nézni, a körülmények pedig nem voltak ehhez adottak ma este. Mindenki így gondolja. Ezt most edzőként mondom neked.”

„Annak, hogy három órát vártunk a repülőn, nem volt hatása. Ez most a meccs volt, a pálya. A körülmények nem voltak megfelelőek.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK