A 2019/20-as idény legjobb játékosa

A MARCA díjátadó gáláját online ugyan, de a hagyományoknak megfelelően idén is megtartották. A tavalyi idény legjobb játékosának járó díjat, valamint a közönségszavazás első helyét is Karim Benzema zsebelhette be. Hosszú-hosszú idő után nem Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi neve tehát a rangos cím mellett.

A MARCA díjátadó gálájának egyik sztárja ezúttal kétségkívül Karim Benzema volt, aki két címet is be tudott zsebelni. A Real Madrid támadója nyerte az Alfredo Di Stéfano-trófeát, amit minden idényt követően a bajnokság legjobb játékosának ad át a napilap képviselete. Benzema vezére volt a története 34. bajnoki címét szerző Real Madridnak, emellett 21 gólt szerzett az előző kiírásban.

A virtuális gála során a támadó így nyilatkozott: „Nagyon örülök ennek a címnek, büszke és boldog vagyok. Ez annak a kemény munkának az elismerése, amit mindennap végzek a 2009-es megérkezésem óta. Minden egyes nap keményebben edzek, hogy segíthessem a csapatot. Minden mérkőzés egy új teszt számomra. Bizonyítani akarom, hogy képes vagyok arra, hogy a világ legjobb csapatában játsszak. Szeretném a szurkolóinknak is megköszönni a címet. Remélem, hogy ezután is ugyanígy tudom folytatni. Valahányszor beszélek a szurkolóinkkal, mindig elmondják, hogy kedvelik a játékstílusomat. Ezek a szavak velem maradnak, a pályán pedig megpróbálom boldoggá tenni azokat, akik követnek.”

 

Köszönhetően a tavalyi idényben mutatott kiemelkedő megmozdulásainak, mint például a sarokkal adott gólpassza a Cornellàban, a szurkolók szívét is megnyerte, így a legtöbb szavazat alapján náluk is ő lett a legjobb, nemcsak a szakmai zsűri tagjainál.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK