Zidane: Meg akarjuk nyerni a csoportunkat

Sorsdöntő találkozó vár a királyiakra szerda este, amikor a tét nem mást, mint a továbbjutás kiharcolása. Zinédine Zidane alakulata jelenleg csoportja harmadik helyén áll a Bajnokok Ligájában, így a cél nem lehet más, mint a győzelem megszerzése.

„Egy fontos meccs vár ránk, ezzel mind tisztában vagyunk. Meg akarjuk szerezni a három pontot, és meg akarjuk nyerni a csoportunkat. Most csak erre gondolunk, ugyanakkor ez egy jó lehetőség arra, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek csapatként. A fontos az, hogy csapatként harcoljunk. Tudatában kell lennünk annak, hogy amikor együtt támadunk és védekezzünk, akkor az ellenfeleink számára nem marad túl sok lehetőség.”

„A klubnál lévő összes játékos hozzá van szokva ahhoz, hogy nyomás alatt kell teljesíteniük, illetve mindannyian játszanak olyan meccseket, amelyeken a legjobbjukat kell nyújtaniuk. Tudjuk, hogy mi forog kockán, meg kell küzdenünk az érzelmeinkkel, és mindenekelőtt jól fel kell készülnünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy az emberek nagyon sokfélét mondanak majd, de számunkra csak a felkészülés a fontos, valamint az, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtsunk. Meggyőződésem, hogy nagyszerű meccset játszunk majd.”

„A Borussia egy nagyon jó csapat, és már többször is bizonyították, hogy fegyelmezetten kell játszani ellenük. Jól védekeznek, valamint jól is kontráznak. Fizikai adottságokat tekintve nagyon erősek, emellett technikásak is. Tudjuk, hogy mennyire nehéz meccs áll előttünk, ennek tudatában készültünk az ellenfelünkből, de ami ennél is fontosabb, arra gondoltunk, hogy mit fogunk a pályán csinálni. Számomra ez a legfontosabb.”

„Nem gondolunk a csoport másik mérkőzésére, csak a saját játékunk érdekel. Tudjuk, hogy egy jó csapat az ellenfelünk, kemény meccs lesz. A többi tényezővel nem foglalkozunk.”

„Csak a győzelemre és a felkészülésre koncentrálok. Mindenki a helyzetünkről beszél, de engem csak a holnapi meccs, valamint a játékosaim foglalkoztatnak. Hozzászoktunk már ezekhez az estékhez a Bajnokok Ligájában, ezért jól kell kezdenünk, valamint jól kell teljesítenünk az utolsó percig. Keményen kell dolgoznunk, hogy örülhessünk a végén.”

„Mindig arra kérjük ezeket a játékosokat, hogy háromnaponta teljesítsenek jól a pályán, ez pedig meglehetősen sok. Jó ellenfelekkel találkozunk minden harmadik nap, akik le akarnak győzni bennünket. Sok tényezője van ennek az egésznek, de azt garantálhatom, hogy ismerjük a helyzetünket és tudjuk, hogy amikor nehézre fordulnak a dolgok, akkor mindig újjá éledünk. A Barcelona, az Inter vagy a Sevilla ellen nem a legjobb játékot játszottunk, mégis győztünk, míg volt olyan is, amikor jó játékkal szenvedtünk vereséget.”

„Nem tekintek próbaként erre a meccsre, számomra csak a mérkőzés a fontos, valamint az, hogy csapatként jól teljesítsünk. Ez az, amivel foglalkozok, semmi más nem érdekel. Nem gondolok a jövőmre, csak arra, hogy tovább kell jutnunk. Arra készülünk, hogy egy nagyszerű meccset játszunk. Vannak kihívások, de pozitívnak kell maradnunk, a győzelemre kell koncentrálnunk és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a három pontért. A klubnak tennie kell a dolgát. A múlt már a múlt, csak a jelen és a jövő számít.”

“Nem gondolok az Európa-ligára. Csak a Bajnokok Ligájára koncentrálunk, illetve arra, hogy tovább kell jutnunk. Ennyi. Semmi más nem jár a fejemben, ez pedig a játékosaimra is igaz. Ti mondhattok bármit, mi csak azzal foglalkozunk, hogy holnap egy jó meccset kell játszanunk.”

„Valverde egyre jobban van, lépésről lépésre halad. A rehabilitációja jó ütemű, így Fede folyamatosan fejlődik. Hamarosan újra velünk lesz. Egy csúnya sérülést szerzett, de már jobban van.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK