2021. June 17., Thursday

Tetê: Édes lenne egy győzelem

  • P. Jázon (pimadd)
  • Dec. 1, 2020, 12:47 p.m.
A Sahtar középpályásának mérkőzés előtti nyilatkozata.

Tetê, mostanában stabil helyed van a kezdőben, és fontos gólokat is szerzel. Mennyire számít neked az edző beléd fektetett bizalma és támogatása? Érzed magadban azt, hogy a csapat vezérévé válj?

Amikor a mester csatlakozott a Sahtarhoz még nem játszottam, de ö már akkor támogatott, tanácsokkal látott el, elmondta hogy felelősségteljesen kell edzenem, hogy keményen kell dolgoznom, és annak meglesz a jutalma. Így is lett: amikor készen álltam, eljött a lehetőség, és rám bíztak egy helyet a kezdőben, elkezdtem játszani. Mindig is éreztem a mester, az edzői stáb és a társak támogatását. Minden kérdés nélkül továbbra is keményen fogok dolgozni, mindent ki fogok adni magamból a pályán, támogatni fogom a csapatot, és lehet, hogy egy nap lehetőségem lesz a csapat vezérévé válni.
 
Mik a főbb különbségek a hangulatban az októberi meccshez képest, most, hogy tudjátok, képesek vagytok megverni a Real Madridot?

Mostanában nem tudunk annyit edzeni, mert nagyon feszes a naptár, és folyton jönnek a meccsek. Madridban sikerült bizonyítanunk, de mindannyian tudjuk hogy milyen veszélyes az ellenfelünk. Viszont a Sahtar is tapasztalt csapat, nekünk is remek játékosaink vannak. Mindent bele fogunk adni a pályán, hogy megpróbáljuk elhozni a három pontot. 

Mi volt a titok az idegenbeli győzelemnél a Real ellen, hiszen a Sahtar az egyetlen csapat, amely meg tudta verni a Madridot a Bajnokok Ligájában? Hogyan fog az a siker segíteni titeket a mostani meccsen?

Nagyon jól kezdtük azt a mérkőzést Madridban, megmutatva az erősségeinket a meccs kezdeti fázisában. A mester egy olyan taktikát dolgozott ki, ami jól működött. Nem álltunk vissza mélyen védekezni, amit más csapatok szoktak csinálni a Real ellen, hanem játszani akartunk, birtokolni akartuk a labdát, nem pedig bujkálni. Uralni akartuk a meccset, dominálni a játék képét, és ez sikerült is, hiszen szereztünk három gólt is. De amikor fel kellett adnunk a játékunkból, és türelmesnek kellett lennünk a pályán, akkor azt is megtettük. Azt hiszem, hogy a mostani meccs nem fog sokban eltérni az első fordulótól, és ugyanabban a felfogásban fog játszani a csapat.

Kinek fontosabb az eredmény: a Real Madridnak, aki egy esetleges győzelemmel biztosítja a helyét a legjobb tizenhat között, vagy a Sahtarnak, akinek a meccs olyan mint egy döntő?

Csak a saját csapatom nevében tudok beszélni. A következő meccs nagyon fontos a Sahtar számára. Minden Bajnokok Ligája-meccs számunkra egy döntővel ér fel, de természetesen egy esetleges holnapi győzelem különösen édes ízt hagyna a szánkban. Nagyon jó csapatunk van, megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, és megcsinálni a dolgokat, amiket az edzőnk kért tőlünk. Birtokolni akarjuk a labdát, dominálni a játékot, de legfőképp a saját játékunkat akarjuk játszani. Csak a meccs alatt fog kiderülni, hogy melyik a jobb csapat a pályán, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy mi kerekedjünk felül.
 
Amikor hibázik a csapat a Real Madrid szurkolók mindig Zidane-t, míg a Shaktar szurkolók mindig Luis Castrót hibáztatják. Beszéltétek a csapattársaiddal az edzői stábra helyezkedő nyomásról? Megértik a játékosok, hogy sok múlik a játékukon, a hozzáállásukon a nehéz időkben, és hogy azon, hogy miként tudnak ezek között a körülmények között teljesíteni? Átérzik-e a játékosok, hogy többek között most az edzői stábért is játszanak, azokért a célokért, amikért a Sahtar már másfél éve dolgozik?

Természetesen, minden nyomás és kritika az edzőre száll, főleg akkor, amikor valami nem jön össze a pályán. De mi, a játékosok is osztozunk a felelősségben. Dolgoznunk kell folyamatosan azokon a dolgokon, amelyek nem működnek a pályán. Az edzői stáb rámutat ezekre a hibákra. Nagyon fontos, hogy mindig megpróbáljuk a legtöbbet nyújtani a napi edzéseken, hogy visszataláljunk a megszokott nyerő formánkhoz.


Hozzászólások

Tabella