Beszámoló: Real Madrid – Alavés (1-2): Újabb pofon a ligában

A Real Madrid bajnoki idénye újabb keserű fordulatot vett, miután többek között Thibaut Courtois bődületes hibája hozzásegítette az Alavést egy 2-1 arányú győzelemhez a Di Stéfano Stadionban.

Lucas Pérez korán megszerezte a vezetést a vitoriaiaknak büntetőből, a második félidő elején pedig Courtois ajándékozott egy labdát Joselunak, aki növelte a vendégek előnyét. A Madrid a találkozó vége előtt még szépíteni tudott Casemiro jóvoltából, ám többre már nem volt képes.

Zinédine Zidane eszközölt néhány változtatást a kezdőcsapatán, Lucas Vázquez jobb hátvédként játszott, Nacho pedig maradt középen a hiányzó Ramos helyén. Casemiro is visszatért a középpályára, Asensio pedig Eden Hazard és Mariano mellett a támadásokat volt hivatott segíteni.

Az Alavés nem is kívánhatott volna jobb kezdést, hiszen már a negyedik percben Nacho karján landolt Laguardia fejese a büntetőterületen belül, melynek következtében a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. Lucas Pérez nem hibázott, a jó irányba vet8ődő Courtois mellett értékesítette a büntetőt. 0-1.

Még az első félidőben a Madridnak is meglehetett volna a maga büntetője, azonban Cordero Vega (és vélhetően a videószobában ülő González González) úgy ítélte meg, hogy nem történt szabálytalanság akkor, amikor Duarte combon rúgta a kapura törő Eden Hazard-t. Sőt, nem sokkal később akkor sem fújt a sípjába a játékvezető, amikor Marcelót (ha viccesen is hangzik, de ténylegesen) a hajánál fogva rántották le a büntetőterületen belül. [A MARCA játékvezető-szakértője szerint ez büntető és kiállítás kellett volna, hogy legyen.]

Modric

Később Lucas Pérez előtt adódott lehetőség az előny megduplázására egy remek keresztlabdát követően, de a támadó átemelési kísérleténél Courtois bravúrral védeni tudott.

A Madridot sújtó sérüléshullám ezúttal sem csillapodott, Eden Hazard ugyanis egy csúnya belépőt követően néhány perccel cserét kért. A kérdéses esetnél egyébként a vendég védők letarolták a belgát, akinek így a bokája csúnyán kicsavarodott, ám a bíró sípja néma maradt. A sérült játékos helyére Rodrygo állt be.

Courtois-nak sokat köszönhet a Madrid ebben az idényben, de az Alavés második góljánál egyértelműen ő volt a bűnbak. Nem sokkal a fordulás után a belga odaajándékozott egy labdát Joselunak, a Real Madrid nevelésű játékos pedig köszönte szépen a lehetőséget, és a menteni igyekvő kapus mellett nemes egyszerűséggel a kapuba helyezte a játékszert.

Még szinte egy teljes félidő hátra volt a meccsből, amely a Madrid ellenfeleinek általában egy örökkévalóság, ám még a 60. percben is változatlan volt az eredmény. Zidane pályára küldte Viníciust Marco Asensio helyére.

De mégis az Alavés szerezhetett volna vezetést, és ezúttal is csak Courtois volt az, aki megakadályozta Lucas Pérezt a duplázásban. Ezt követően Pérez Joselunak készített le egy labdát, a spanyol életerős lövése pedig csupán centikkel ment kapu fölé. Ezek nem a Madrid percei voltak.

Az utolsó játékmegszakítási lehetőséget Zidane hármas cserére használta el, és pályára küldte Iscót, Odegaard-t és Mendy-t is, és ezúttal Kroos, Modric és Marcelo hagyta el a játékteret.

Isco mindjárt kétszer is észrevetette magát, hiszen Rodrygót és Viníciust is remekül hozta helyzetbe, de mindkét játékos próbálkozása sikertelennek bizonyult. A legnagyobb helyzet egy Mariano fejes volt, ám a gólvonal-technológiának köszönhetően egyértelmű volt, hogy a vendég védő utolsó pillanatos mentése, ha csak centikkel is, de sikeresnek bizonyult. Maradt a 0-2.

A Madrid áttörésére szinte teljesen az utolsó percig kellett várni. Ekkor Casemiro értékesített egy Pachecóról kipattanó labdát, amely Vinícius lövése után került a brazil középpályás elé.

A meccs utolsó jeleneteként még Isco próbálkozott lövéssel, ám a spanyol középpályás remekül eltekert labdája ezúttal a kapufán csattant, onnan pedig kifelé pattant.

A blancók tehát 0 ponttal, és egy újabb keserű tapasztalattal térhettek haza.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK