Kubo januárban elhagyná a Villarrealt

Spanyol sajtóértesülések szerint Takefusa Kubo januárban kész elhagyni a Villarreal csapatát, mert nem kap elég játéklehetőséget.

A japán támadó kétségtelenül korosztálya egyik legtehetségesebb játékosa, és fényes jövő állhat előtte. Saját magával szemben is vannak elvárásai, éppen ezért csatlakozott a Real Madridhoz, ahol érzése szerint kibontakoztathatja tehetségét.

Az elmúlt hónapokban a játékoshoz legközelebb állók kérdőjelezték meg a fiatal középpályás aktuális helyzetét és jövőjét a Villarrealnál, azonban mostanra a fiatal japán is készen áll arra, hogy elhagyja a sárga tengeralattjárót, és olyan csapatot keressen, ahol rendszeresen játéklehetőséghez jut. Az El Periódico Mediterráneo értesülései szerint a fiatal tehetség komolyan fontolóra vette, hogy már januárban távozik jelenlegi együttesétől. Úgy tűnik, egyedül a klub vezetősége nem értesült erről a hírről – ahogy ők állítják, senkitől sem kaptak „kérelmet egy lehetséges átigazolást illetően”.

A Real Madrid nem kezdeményezte a klubváltást

Minden jel arra utal, hogy a királyi gárda eddig nem szólt bele az ügybe, és nem kérték a Villarrealt arra, hogy bontsák fel a kölcsönszerződést, annak ellenére sem, hogy a spanyol lapok nemrégiben ezt pedzegették. A két csapat pont a hétvégén találkozott egymással, így ha a spekulációk igaznak bizonyultak volna, valószínűleg ezt is megbeszélték volna a felek.

Ha Kubo valóban a távozást fontolgatja, akkor minden valószínűség szerint az ügynöke biztatja erre. Lehetséges, hogy a játékos képviselője más együtteseket is számításba vett, ahol Kubo több játéklehetőségre számíthat, vagy akár arra is, hogy a kezdőcsapat állandó tagja lesz. Talán egy olyan klubot vett górcső alá, amely már nyáron kölcsön akarta venni őt.

Ha megtalálják a megfelelő együttest, Kubónak a Real Madriddal és a Villarreallal is egyezségre kell jutnia, hiszen utóbbi a kölcsönszerződés keretein belül 2,5 millió eurót és bónuszokat fizetett a japán tehetség játékjogáért.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK