Mariano már Jović előtt a rangsorban?

Zinédine Zidane sokakat meglepett a Valencia ellen, amikor Luka Jović helyett, az eddig teljesen mellőzött, Marianót küldte pályára a meccs hajrájában. Igaz, később aztán a szerb játékos is beállt néhány percre. A MARCA véleménycikke.

Ezen a cserén nem sok ember lepődött volna meg márciusban, amikor Mariano szerb kollégája elé került a rangsorban. A régi Bernabéu utolsó találatának szerzője azonban a bajnokság újraindulása után újra elveszítette helyét a csapatban.

A mögöttünk hagyott idény végén Mariano a játékpercek reményében hajlandó lett volna elhagyni a királyi gárdát. Akkor sikerült meggyőzni, mondván, ha a csapatnak nem megy a gólszerzés, rá bármikor lehet számítani, és maradt annak ellenére, hogy tudta, lehetőséget csak elvétve kaphat.

A Mestallában 14 percet töltött a pályán, ezalatt pedig bizonyította, hogy változtatni akar a mérkőzés végkimenetelén – sokkal élénkebb volt, mint csatártársa. Három lövéssel próbálkozott, de három labdaszerzés is fűződik a nevéhez, valamint minden párharcát megnyerte.

Annak ellenére, hogy teljesítménye nem volt elég a fordításra, a támadó teljesítményét Zidane sem hagyta figyelmen kívül, aki már tudja, hogy számíthat játékosára, ha szükség van rá. Mariano sok nehézséggel küzdött meg visszatérése óta, az idény elején mandulgyulladása volt, amit később meg is kellett műteni, emiatt rendkívül rossz fizikai állapotba került. Felépülése alatt megmutatta, mennyire éhezik a visszatérésre, és sikeresen maga mögött hagyott egy sérülésekkel tarkított időszakot.

Jelenleg a támadó fizikálisan ismét csúcsformában van, és kiszorította Jovićot a második számú csatár szerepéből. Rajta múlik, meghálálja-e edzője bizalmát és ezáltal több lehetőséget kaphat a válogatott szünet után. Karim Benzema ugyan kirobbanthatatlan Zidane Real Madridjából, de Mariano megfelelő vetélytársa lehet a franciának.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK