Érvek a csoportkörből való továbbjutás mellett és ellen

Real Madrid az összesen összegyűjthető 6-ból eddig csupán egyetlen pontot volt képes szerezni a Bajnokok Ligájában, így a továbbjutásért folyó harc sokkal bonyolultabb lett a vártnál.

Vannak okok, amik azt sugallják, hogy a csoport utolsó helyén álló 13-szoros Bajnokok Ligája-győztes továbbjutása nagy veszélybe került, más okok viszont továbbra is a legjobb 16 közé jutást jósolják.

Okok a továbbjutás mellett

Hazard visszatérése

Eden Hazard kedden a Borussia Mönchengladbach elleni második félidőben tért vissza és nyújtott biztató teljesítményt. Nem kérdés, hogy a Real Madridnak szüksége van egy olyan képességű játékosra, mint ő a Bajnokok Ligája hátralevő részében, ahol minden mérkőzés egy döntővel ér majd fel.

Még ha a belga nem is tudott megfelelő képen alkalmazkodni a meccs tempójához, mégis képes volt megvillantani ebben a 20 percben mire is képes, ha egészséges. Leginkább Karim Benzema várhatja a visszatérését, miután ők ketten együtt végre képesek lehetnek véget vetni a támadóharmadban mutatott gyenge formának.

Asensio teljes felépülése

Marco Asensio kétségtelenül az egyik húzóember volt Németországban. Újból a sérülése előtti Asensiot láthattuk, a játékost, aki félelem nélkül vezeti a labdát bárkire 1 az 1-ben, majd egy szemvillanás alatt alakít ki veszélyes helyzeteket.

Ez kétségtelenül jó hír Zinédine Zidane-nak. Még akkor is, ha most nem sikerült a kapuba találnia, a spanyol egy elszánt játékos, aki mindig a tőle telhető legtöbbet fogja adni, hogy gólokkal és gólpasszokkal segítse a Madridot.

Az életmentő 1 pont

Elsőre őrültségnek hangozhat, viszont a játék alakulását figyelembe véve, a Gladbach ellen mutatott késői feltámadás még akár egy fordulópontot is hozhat a Real Madridnak. A képesség, hogy a hamvaiból feltámasszák az esélyeiket a csapat genetikájában van. 

Nemcsak mentális, hanem matematikai szempontból is kiemelkedően fontos volt a pontmentés, mivel így a németeknek is csak 2 pontjuk van a 4 helyett, az Interrel egyetemben, míg a csoportot a Sahtar vezeti, 3 ponttal megelőzve a Királyi Gárdát.

A Bajnokok Ligája iránti imádat

A Real Madrid mindig minden tőlük telhetőt bele fog adni a Bajnokok Ligájában. Nem hiába ők a sorozat rekorderei, így a legkevésbé sem lenne méltó számukra már a csoportkörben búcsúzni. A Németországban szerzet pont jelentheti a későbbiekre a mentőövet.

Zidane a sorozat szakértője

Igazi ritkaság Zidane-t kiesni látni a BL-ből. Az előző kiírás volt az első, amelyikben ő irányította a Real Madridot és végül mégsem ők jöttek ki végső győztesként, miután a legjobb 16-ban a Manchester City kiejtette a csapatot.

A blancók egyik legnagyobb fegyvere, amikor a lehetetlennek látszó dolgokról kell elhinni, hogy csak látszólag lehetetlenek, nem más, mint a francia szakember. Zidane egyik nagy erőssége a meggyőző és motiváló képessége.

Okok a továbbjutás ellen

Egyetlen pont

A valóság az, hogy senki sem gondolta volna, hogy két mérkőzést követően (Sahtar ellen otthon és a Gladbach ellen idegenben) a Real Madrid a csoportja sereghajtója lesz mindösszesen egyetlen ponttal. Ez hatalmas nyomást helyezhet a játékosokra a hátralévő mérkőzések során.

Nincs már sok hibázási lehetőségük, és egyelőre a Madrid nem tudta annak a csapatnak a benyomását kelteni, amelyik sorozatban 4 meccset is meg tudna nyerni úgy, hogy két összecsapás még hátra van a papíron legerősebbnek tartott ellenfél ellen.

Gólok hiánya

Ez a probléma Ronaldo 2018-as távozása óta már-már állandónak mondható, azonban ezúttal nem azért, mert keveset próbálkoztak volna. A Mönchengladbachnak sikerült két gólt szerezni lényegében az első két lövésükből, míg a madridiaknak 16-ra volt szükségük csupán az elsőhöz a 86. percben.

A blancók nem tudták a mezőnyfölényüket gólra váltani, és ha nincs Benzema, illetve Casemiro késői gólja, erre még súlyosabban is ráfázhattak volna. Ez egy olyan mérkőzés volt, amit meg is nyerhettek volna, sőt inkább illett volna.

A neheze még hátravan

A Real Madridnak mindkét soron következő Bajnokok Ligája mérkőzése az Inter ellen lesz, akik szintén győzelmi kényszerben vannak, miután mindkét eddigi mérkőzésük döntetlennel ért véget.

Egy szó mint száz, Zidane fiainak a csoport másik nagyágyújával kell megbirkózniuk, előbb az Alfredo Di Stéfanoban, majd a Giuseppe Meazzában, és még az sem kizárt, hogy a kevesebb pontot szerző sztárcsapat részére a Bajnokok Ligája erre a szezonra véget is érhet.

Leomlott a védelmi fal

Ugyan tavaly sem szerzett sok gólt a Real Madrid, de legalább a védelmük Európa szerte kimagasló volt. Nos, látszólag már ennyi támaszuk sincs. A Sahtartól hármat, míg a Gladbachtól két gólt kaptak. 5 kapott gól mindösszesen 11 kapuralövésből…

Összesen 12 gólt kapott a Real Madrid az utolsó 6 Bajnokok Ligája meccsén; 2 hazai pályán a PSG-től, 1 a Club Brugge otthonában, 4 a Manchester City ellen a nyolcaddöntőben, 3 a Sahtar ellen a Di Stéfanoban, majd egy dupla Lilian Thuram fiától, Marcustól.

Vinícius visszaesése

Úgy tűnik, Vinícius Jr. folyamatos fejlődése csupán délibáb volt. A brazil 3 gólt is szerzett már az idei szezonba, volt amelyiket kifejezetten javuló befejező képességre reményt adva, azonban a legutóbbi mérkőzésen régi önmagát idézte.

Továbbra is a legnagyobb problémája a kapu előtti pontatlanság. Most még az eddig erősségének számító kimagasló sebességéről és a technikai kvalitásairól sem tett tanubizonyságot. Más kérdés, hogy Rodrygo Goes, a másik brazil fiatal pályára lépésével sem változik sokat a helyzet. 

Ha Viníciusban tényleg meg van a tehetség és az elhivatottság, hogy eredményes legyen a Real Madriddal, látszólag több időre lesz még szüksége, de a csúnya valóság az, hogy a spanyol bajnok bizony nem vár csak úgy bárkire. Nem lenne meglepő, ha a nagy feltámadást Zidane az Asensio, Benzema és Hazard hármassal tervezné.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Manchester City elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a Manchester City elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára. A keret Kapusok: Lunin, Kepa,…