Asensio: Igazolhattam volna a Barcelonába is

A fiatal spanyol egy YouTube-csatorna vendége volt egy interjú erejéig, amelyben beszélt sérüléséről, Madridba igazolásáról, a BL-ről és a céljairól.

Hogy kezeled a veled szemben támasztott elvárások okozta nyomást?
Nagyon izgatott vagyok az új idény miatt. Rendkívül nehéz év van mögöttem a sérülésem miatt. A nehézségeket akkor fogod fel igazán, ha megsérülsz, ha minden rendben van, akkor magától értetődőnek tűnik minden. Keményen dolgoztam ebben az évben azért, hogy jó idényem legyen.

Bale távozott, de nem érkezett helyette senki. Élvezed Zidane bizalmát?
Ez mindig megvolt. Most a pályán is meg kell mutatnom, hogy mit tudok, és ez is a célom. Ismétlem, nagyon izgatott vagyok az új idény miatt.

Tényleg nem volt szükség új igazolásokra?
Sokat beszéltek már erről a témáról, de szerintem a világ egyik legjobb kerete a miénk. Ez egy mély keret. Mindannyian játszhatunk, és fontos, hogy készen is állunk a játékra, hiszen rendkívül szoros a naptár.

Asensio

A Sevilla és az Atléti harcolhat a bajnoki címért?
Igen, az Atléti már jó néhány éve ott van, a Sevillának pedig remek edzője van Lopetegui személyében, és nagyszerű a csapat is. Kétség sem fér hozzá, hogy ők is nagy riválisaink a bajnoki címért folytatott harcban.

A BL-ben melyik csapat az, amelyet le kell győzni? A Bayern? A Liverpool?
Mindig az aktuális bajnok az. A BL mindig nagyon kemény, ez pedig még nagyobb értéket ad a néhány évvel ezelőtti teljesítményünknek. Minden idényben vannak csapatok, amelyek felkészültebbek a többieknél, és bárki megverhet bárkit. Nehéz lesz, de az az álmunk, hogy bejutunk a döntőbe.

A sérülésed után gondoltál arra, hogy nem játszol újra?
Először is a legfontosabb, hogy birtokában legyél minden információnak. Először fogalmam sem volt, hogy mi a bajom, és sokat kérdezgettem az orvosokat, hogy biztos legyek benne. Amikor már megszoktam a helyzetet, és mindennel tisztában voltam, azt gondoltam magamban, hogy kemény lesz, de vissza kell térnem. És ez lebegett a szemem előtt az első naptól kezdve.

Mi volt a legrosszabb, amire a sérülésedből emlékszel?
Az út a kórházba a mentőben. Nagy fájdalmaim voltak, a mentő hihetetlenül gyorsan ment, és sok volt a kátyú. Telefonon beszéltem a családommal, nehéz volt…

Milyen pozitívumokat hoztál magaddal ebből az időszakból?
Sokkal többre értékelem az egészségemet, képes vagyok újra élvezni a futballt. Fejben is megerősített, sokkal komolyabban veszem a megfelelő edzéseket és felkészülést. Szerintem több pozitívuma van, mint negatívuma.

Asensio

Erősebbnek érzed magad, mint azelőtt?
Jól érzem magam. Az előző idény végén még kerestem a ritmust, nehéz és lassú folyamat volt a gyógyulás, de nagyon jól dolgoztam annak érdekében, hogy gyorsnak, erősnek, és kellően élesnek érezhessem magam, ami ezen a szinten elvárás, és nagyon jól vagyok.

Micsoda gól volt az a Valencia ellen… 25 másodperccel a visszatérésed után…
Abban a pillanatban végigfut rajtad a 11 játék nélküli hónap emléke, és felszabadulnak az érzelmek, az öröm, és majdnem el is sírtam magam. Mindenki eszembe jutott, a családom, az orvosok… Nagyon különleges volt.

Hogy lettál 11-es?
A 20-assal karrierem egy szakaszát lezártam, alig vártam, hogy új számom legyen. A 11-es felszabadult, tetszett, és lecsaptam rá. Fejlődni akarok benne.

Igaz, hogy a Barcelonába is mehettél volna?
Igen, de voltak más klubok is. Mindig vannak nagy érdeklődők, akik felmérik a helyzetet. Amikor a Madridhoz szerződtem, minden nagyon gyorsan történt, csodásan bántak velem, hihetetlen érdeklődést mutattak irányomba. Amikor egy ilyen lehetőség adódik, lehetetlen nemet mondani.

És igaz, hogy Rafa Nadal tanácsolta a leigazolásodat?
Azt mondják! Nagyon kedveli a futballt és a Madridot. A nagybátyja a sportvezetés tagja volt a Mallorcánál. Felhívta őt, és azt mondta neki: „Van egy nagyon jó srác, akinek a Madridban kell játszania!” Én voltam ez a srác, így kezdődött minden.

Kaptál komoly ajánlatot Liverpoolból,
Sok klub érdeklődött különböző pillanatokban, de én szeretnék a Madridban sikeres lenni. Itt akarok maradni.

Zidane-on kívül ki volt a gyerekkori példaképed?
Raúl. Ő egy olyan példakép volt, akit nagyon szívesen követnék Madridban, mivel spanyol volt, ő volt a kapitány, és a gólokon kívül is olyan sokat adott a szurkolóknak… Számomra követendő példa amiatt is, hogy mennyi mindent adott a szurkolóknak.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK