Néhanapján, amikor a Real Madrid edzőközpontjában az oldalvonal mellett pihent, a többiek gyakran próbára tették a memóriáját. Egy-egy edző vagy csapattárs csak bedobott egy dátumot, egy mérkőzés dátumát, amin Iker is pályára lépett, valamint az adott ellenfél nevét. Például: 2002. január 5., Deportivo La Coruña. Casillas várt néhány pillanatot, majd rávágta az említett meccsen elért eredményt.
A saját, ám annál részletesebb becslése szerint az esetek 98 százalékában jól felelt. Tekintve, hogy miről van szó, egy nagyon szép sikerességi ráta. A saját maga által játszott mérkőzések listája egy meglehetősen különleges és hosszú lista. Iker Casillas három évtizedet és két évszázadot is érintett pályafutása során. A Real Madridban, a Portóban, valamint a spanyol válogatottban összesen több mint ezer mérkőzésen léphetett pályára.
Egy ideális világban a lista még most is folyamatos bővülés alatt állna. Iker Casillas idén augusztusban, 39 évesen jelentette be a visszavonulását. Nem sok választása volt. 2019 májusában, egy portói edzés közepette érzett fájdalmat a mellkasában, az ajkaiban és a karjaiban. A klub orvosai azonnal kórházba szállították, ahol csak az operációját követően közölték vele, hogy szívrohama volt.
A felépülését követően tervezett visszatérni a pályára. Élvezte a Portóban töltött időket, pályafutása őszén a portugál városban talált rá a szükséges nyugalomra. A Porto az előző idényben nevezte is a keretébe. Néhány hónappal a szívrohamot követően az edzőterembe vissza is tudott térni.
Az orvosok üzenete viszont végül teljesen egyértelmű volt. “Az orvosok azt mondták, hogy a legjobb, amit tehetek, ha abbahagyom.” – meséli Iker. Egy sportoló számára nem egyszerű dolog, ha hirtelen le kell állni. Iker viszont nemcsak sportoló, hanem férj, valamint két fiatal gyerek édesapja is. “Kockázatos volt. Ha pedig valami kockázatos, akkor teljesen abszurd döntés lenne a folytatás.”
Emlékszik, hogy mire gondolt akkor, amikor 2008-ban épp az Európai-bajnokság győztesének járó trófeát készült átvenni. “Megtörtük az átkot, ami egészen addig ült a spanyol labdarúgáson” – mondja.
Arra is emlékszik, hogy mennyire természetesnek tűnt a hasonló szituáció két évvel később, Johannesburgban, Iniesta győztes találatát követően, amivel világbajnokká váltak. “Történelmet írtunk, de abban a pillanatban ezt nem tudod eléggé értékelni. Azt hiszed, mindez teljesen normális. Megnyertük az Európa-bajnokságot, a világbajnokságot, és elkönyveltük a győzelmeket, hiszen erős csapatunk volt.”
És igen, emlékszik arra is, amikor 2012-ben Spanyolország megvédte címét az Európa-bajnokságon. Elmondása szerint ezek mind valódi emlékek, nem csak foszlányok, nem csak fotók, nem fakulnak az évek múlásával. Igazi áldás, hogy ilyen pontossággal elő tudja hívni ezeket a momentumokat, válogatott és klubszinten is. Viszont átok is, hiszen a vereségekre is ugyanilyen precizitással képes visszaemlékezni. Akkor is jól működik a memóriája, amikor valójában sokkal inkább felejteni szeretne.
Néhány nappal a beszélgetésünk előtt Iker megosztott a Twitteren egy videót, amit eredetileg az UEFA hivatalos csatornája tett közzé. A videóban egy összeállítás volt látható Casillas azon védéseiről, amiket az Anfielden mutatott be, még 2009-ben. A Real Madrid kapitányaként vezethette pályára társait a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és nem volt nehéz realizálni, hogy miért is készült az összeállítás. Casillas rengeteg látványos védést mutatott be azon az estén, Fernando Torres és Steven Gerrard lövéseit több ízben is hárítani tudta.
Egy dolog viszont kimaradt az összeállításból: az eredmény. A Liverpool úgy nyert 4-0-ra, hogy Iker Casillas számtalan zseniális védést mutatott be. Az Anfield állva tapsolta a spanyol hálóőrt, és mindenki egyetértett abban, hogy a Real Madrid akár 12-t is kaphatott volna. Iker könnyekkel a szemében hagyta el a pályát. (Emlékezve arra a mérkőzésre és arra a páratlan teljesítményre, még a mai napig eszembe jut, hogy a MARCA egyébként azt a meccset úgy foglalta össze, hogy “Iker Casillas és 10 műanyag bólya” – A szerk. kieg.)
“A tehetetlenség arca volt, nem pedig a dühé. Frusztrált voltam, nagyon szomorú. Az a meccs azt jelentette, hogy a csapat 7 év elteltével sem jut újra a döntő közelébe. Persze, el lehet veszíteni egy ilyen meccset. Az odavágón 1-0-ra kaptunk ki, de 4 gólt kapni? Éreztem a helyszínen lévő, valamint a világ madridistáinak ftrsztrációját”. Hősies játéka ellenére is rengeteg felelősséget érzett.
Ezt a felelősséget elmondása szerint 8-9 éves kora óta érezte. Azóta, hogy csatlakozott gyerekkori álomcsapatához. Úgy nőtt fel, hogy hozzászokott az érzethez, el is kezdte élvezni, de azért némi terhet gyakorolt a vállaira.
Egykori csapattársa, Fernando Hierro egyszer azt mondta, hogy a Real Madridnál eltöltött egy év felér öt olyannal, amit bárhol máshol töltesz. Iker később úgy nyilatkozott, hogy úgy érzi, mintha már fél évszázada a csapat szolgálataiban lenne. “A nyomás állandó a Real Madridnál.”
Különösképp az, amit a pályafutása csúcsán tapasztalt. A rendkívül sikeres, trófeákkal gazdagított évek során Iker Casillas klubkarrierje a sportvilág legintenzívebb rivalizálása, minden idők legpikánsabb csatározása által kezdett felemésztődni. Igen, a Real Madrid és a Barcelona párharcáról beszélünk. Cristiano Ronaldo Lionel Messi ellen. José Mourinho Pep Guardiola, majd Tito Vilanova ellen.
Négy éven át a világ két legjobb csapata a legkíméletlenebb csatákat vívta egymással. A rivalizálás valami sokkal sötétebb dologgá, sokkal inkább politikai harccá, sokkal mérgezőbbé vált. Paolo Condo, az olasz újságíró egy egész könyvet írt arról a három hétről, aminek 2011 tavaszán lehettünk tanúi, amikor a két klub 18 nap leforgása alatt négyszer is összecsaphatott egymással.
Iker Casillas azt az időszakot nevezi “őrületnek”.
“Nem álltunk készen arra, hogy egy hónapon belül négy El Clásicót is játsszunk. Túl nagy volt a feszültség, az őrültség.” – mondja. Az egészet csak súlyosbította Katalónia kívánt függetlenedése. Ez volt az a pont, amire Iker úgy tekint, hogy sokkal inkább a politikáról szólt már az egész, mintsem a futballról. Az egyetlen dolog, amit tehetett, hogy “nem öntött olajat a tűzre.”
A történetben betöltött szerepe viszont nem volt hálás feladat. Ő volt ugyanis a Real Madrid kapitánya. “A klub, ami éveken át formált engem, ami annyira sokat jelentett a körülöttem lévőknek” – írta le imádott csapatát. De ő volt a válogatott kapitánya is. Egy ország válogatottjáé, amely a gazdasági válságot követően még mindig a talonmaradásért küzdött, a csapaté, amely uralta Európát, majd a világot is. Felelősséggel tartozott mindkét fronton. “A megfelelő döntést kell hoznod minden fél számára.” – folytatta.
Nem csoda, hogy 2015-re változásra volt szüksége. A Real Madriddal való kapcsolata megváltozott. Elismerte, hogy volt egy pont, amikor egyedül érezte magát. Előbb Mourinho közösítette ki, majd Florentino Pérez is. Úgy látta, hogy Portóban nyugalomra lelhet.
“Nyugalomra volt szükségem, hogy újra élvezhessem a játékot. Nem szeretem, ha minden egyes nap az újságok címlapján vagyok, bizonyos állítások közepette. A legjobb opció a távozás volt, még akkor is, ha el kellett hagynom a helyet, ahol felnőttem, a helyet, amit az otthonomnak tekintettem, és ahol rengetegen szenvedtek velem együtt. Nem vágytam a szorongásra, kevesebb félelemre volt szükségem.”
A stressz és a feszültség azonban nem változtatja meg az emlékeket, amiket Iker dédelget, nem beszélve a megnyert trófeákról. Nem változtat azokat a dolgokon, amikre emlékszik, és azokon sem, amik miatt az emberek emlékeznek rá. Gigi Buffon, minden idők legjobb kapusa például csak szuperlatívuszokban beszél társáról.
A futball Casillas számára maga az emlékezés: nem csak eredmények, hanem szenzáció. A legmagasabban azokat jegyzik, akik a legtöbb mérkőzést játszották vagy a legtovább maradtak egyetlen klubnál, illetve azokat, akik örökre beírták magukat a történelemkönyvekbe.
Imádja azokat a sztorikat, amikor a szurkolók elmesélik, hogy éppen hol voltak, amikor Spanyolország megnyerte a világbajnokságot, vagy mit csináltak, amikor Iker épp beszállt a padról, hogy megnyerje a Leverkusen elleni döntőt a csapatának.
“Megtörténik, amikor a parkban, vagy egy étteremben vagy, vagy épp találkozol valakivel külföldön. Emlékeznek arra, hogy épp hol voltak, vagy mit csináltak: házasodtak, vagy éppen a meccset nézték a fiukkal. Ezek a pillanatok mindenkit megjelölnek, és nagyon jó érzés tudni, hogy emlékeznek rád.”
