Iker Casillas: A Porto olyat ígért, amit a Madrid nem tudott

A Real Madrid klublegendája a múltról, a klubváltásról és az El Clásicóról beszélt egy interjúban, ahol Carles Puyol társaságában kérdezték az újságírók.

Változások a LaLigában: „Ezek mögött a változtatások mögött Javier Tebas áll. Nem is változásokról van szó, hanem folyamatos fejlődésről. A LaLiga kivételes szintet képvisel, az egész világon tiszteletnek örvend.”

Cristiano után Messi is elhagyja a LaLigát? „Nagyon szép dolog ugyanott befejezni a karrieredet, ahol elkezdted, de sosem tudhatjuk, hogy mikor kell egy másik klubhoz távoznunk. Én is a körülmények miatt váltottam klubot. A Porto olyat ajánlott nekem, amit a Madrid nem tudott, úgyhogy egy másik bajnokságba, egy másik országba igazoltam.”

Játék egy másik országban: „Ha a világ egyik legjobb klubjában vagy, akkor nehéz elképzelni magad máshol. Ha egyetlen klubnál vagy szinte az egész karriered során, akkor egy álmot élsz meg. Én nyitott voltam arra, hogy valami újat próbáljak ki.”

A legjobb Clásico: „Az első, amin játszottam, 3-0-s győzelemmel ért véget. Számomra az El Clásico földöntúli élmény volt.”

Kupadöntő a Barcelona ellen: „Nagyon izgatott voltam, nagyszerű meccs volt.”

Aranykor a válogatottal: „Kivételes dolgot élhettünk meg együtt. Úgy játszottunk, hogy tudtuk, hátul biztosítva vagyunk, Puyollal a kormánynál. A védelmünk áthatolhatatlan volt. 2001-ben kezdtem a válogatottban, Xavival. Akkoriban 5 kapitány is volt a csapatban. Öt olyan játékos, akik éveken át együtt játszottak, mint Xavi, Xabi Alonso és Puyol.”

Kapusok Aranylabdája: „Nagyon örülök ennek, mivel így a mi posztunkat is értékelik, és mindig ezt akartuk. A kapusok továbbra is végzik a dolgukat, referenciapontok lehetnek a csapatuk számára, ezt a munkát pedig most el is ismerik majd. A kapusok közötti rivalizálás jó és egészséges.”

Szurkolók nélküli Clásico: „Otthonról nem olyan izgalmas nézni a meccset, mintha a pályán lenne az ember. Szokatlan helyzet ez, de remélhetőleg visszatérhetünk a normál kerékvágásba, ünnepelhetjük a gólokat, ordíthatunk, megölelhetjük egymást, ahogy korábban is tettük. De most az egészség a legfontosabb.”
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK