Zidane: A keret érdekében rotálok

A francia mester a Levante elleni bajnoki előtt.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, próbálom minden egyes napból a lehető legtöbbet kihozni. Mindig pozitívan gondolkodom, nem látom borúsan a dolgokat, még akkor sem, ha épp nehézre fordul a helyzet. Nem szeretjük, amikor a játékosaink sérülés miatt kiesnek, de el kell fogadnunk ezt, nem kereshetünk kifogásokat. A keretem tele van tehetségekkel, de a szívük is hajtja a játékosokat. Néha nehéz helyzetbe kerülünk, de ha együttműködünk, akkor különleges dolgokat érhetünk el. Ezt fogjuk tenni, a nehézségek ellenére is.”

„Ez a harmadik idegenbeli meccsünk, egy nagyon nehéz ellenfél ellen lépünk pályára. Ezt már az előző idényben is megtapasztaltuk. Tudjuk, hogy milyen kemény a bajnokság, jó teljesítményt akarunk nyújtani az egész meccsen. Biztosan védekezésre is kényszerülünk majd a meccs bizonyos szakaszaiban, de készen állunk.”

Zidane

„Amikor kint vagyunk a pályán, jól kell teljesítenünk, meg kell mutatnunk, mit tudunk. Másra nem vagyunk hatással. Nem tudunk mást tenni, mint biztosítani, hogy a nehéz pillanatokban is összetartsunk és erősek legyünk. Össze kell tartanunk és mennünk kell előre.”

„Az, hogy a játékosoknak elmagyarázzuk a miérteket, nem időpocsékolás. Mindig ugyanazt teszem. 23 vagy 24 fős keretem van, ha pedig trófeákat akarsz nyerni, ahhoz hatvan meccsnél többet kell lejátszani, és mindenkire szükség van. Ez az, amit manapság sok edzőnek meg kell oldania. A játékosok korábban 30-35 meccset szoktak játszani, de manapság 60-nál is többet játszanak.”

„Teljesen normális, hogy minden meccsen játszani akarnak, ezért is kell beszélni velük, és elmagyarázni nekik, hogy mi miért történik. A keret rotálása pontosan a keret érdeke. Semmi mást nem kell mögé látni. Ez is az edzői munka része.”

„Asensio fontos játékosunk, ez sosem volt másképp. Most újra 100%-os állapotba kell kerülnie, minden szempontból. Minden adott ahhoz, hogy remek idénye legyen, és meggyőződésem, hogy az is lesz. Megvan a képessége a gólszerzéshez, mindannyian tisztában vagyunk az adottságaival. Egy rendkívül direkt játékos, ezt is kérem tőle. Mindig a gólszerzésre törekszik, amikor a pályán van.”

„Isco is csak játszani akar, hogy megmutathassa, mire képes. A személyisége olyan, hogy nem fél semmitől, én pedig kedvelem ezt. Minden alkalommal próbál jól teljesíteni a pályán.”

„Nem örülünk annak, ami Odriozolával és Carvajallal történt, de nem kereshetünk kifogásokat, lesznek más játékosok, akik játszanak. Nem szeretem a sérüléseket, de előfordulnak. Türelmesnek kell lennünk. Ha játékos vagy, akkor a legrosszabb, ami történhet, az a sérülés.”

„Pozitívan állok Hazard-hoz. Izomsérülése van, amelyet akkor szedett össze, amikor nagyon keményen dolgozott a visszatérésén. A sérüléshez képest jól van, reméljük, hogy továbbra is így lesz.”

„Aouar nagyszerű játékos, egy napon talán játszhat majd a Real Madridban, de jelenleg ez a keretünk, én pedig csak azokkal a játékosokkal foglalkozom, akik itt vannak. Október 5 után már nem kell megkérdeznetek tőlem ezeket a kérdéseket.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK