Sérülésekkel tűzdelt év Hazard számára

Amióta megérkezett Madridba, a belga támadó hat sérülést szedett össze, több mint 200 napig volt harcképtelen, és 27 mérkőzést volt kénytelen kihagyni. Mielőtt a spanyol bajnokságba jött, összesen 24 meccset kellett kihagynia.

Eden Hazard azért érkezett a Real Madridhoz, hogy a klub új projektjének részeként a támadójáték vezére legyen, de jelenleg csak a sérültek listáján foglalja el az első helyet. Legutóbbi sérülése volt a legmeglepőbb. Kedden végre bekerült Zidane keretébe a Valladolid elleni bajnokira, de a mérkőzés napján, jóval a kitűzött edzésidőpont előtt, nagyjából 10 órakor megérkezett Valdebebasba, és tájékoztatta az orvosi stábot, hogy valamilyen izomproblémája van a jobb lábában. A sérülés tényét a klub néhány óra múlva hivatalosan is megerősítette.

Hazard

Ez elmúlt egy évben ez Hazard hatodik sérülése a Real Madridban. Hat sérülés, amely eddig 27 mérkőzésről tartotta távol a belga kiválóságot. Az elmúlt idényben elszenvedett öt sérülés közül a negyedik miatt meg is kellett műteni, ki kellett cserélni a bokájában lévő titánium lapot, amit aztán 93 napnyi felépülés követett. Mindenesetre a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünetből adódóan ez csupán három mérkőzéses kihagyást jelentett számára. A napok mindenesetre már 200 fölé rúgnak, ma már 207-nél járunk.

Ezek a számok a Noisefeed Injuries platformból származnak, amely több mint 400.000 futballista és több mint 50.000 sérülés információit tartalmazza. Ezt az eszközt klubok, ügynökök, edzők, játékosok használják szerte a világon, amikor arról kell dönteniük, hogy befektessenek-e egy új játékosba.

Hazard jelentése alapján látható, hogy a belga már most több meccset hagyott ki a Real Madridban, mint egész eddigi karrierje során. A belga 22 sérülést szedett össze eddig összesen. 16-ot a Lille, a Chelsea és a belga válogatott játékosaként, 6-ot pedig azóta, hogy Madridba igazolt. Ez a 16 sérülés összesen 241 napnyi kieséssel járt számára, ami 24 meccset jelentett. A jelenlegi sérülés miatt egy hónapos kiesést jósolnak az orvosok, ami azt jelentené, hogy a Levante, a Cádiz, a Barcelona és az Huesca elleni meccseket is kihagyja majd, ráadásul a hamarosan induló BL-sorozat két vagy három csoportmeccsén sem számolhat vele Zidane.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK