Zidane: Nem a felállás a lényeg, hanem az egyensúly

A francia mester a Valladolid elleni mérkőzés előtt.

„Folytatnunk kell azt, amit eddig csináltunk. Tudjuk, hogy ezek nehéz mérkőzések, nehéz ellenfelek ellen. Ez a csapat hazai pályán és idegenben is gondot fog okozni nekünk, most annyi a dolgunk, hogy az első pillanattól az utolsóig jól játsszunk. Folytatnunk kell azt, amit az előző idényben abbahagytunk, ugyanolyan motiváltnak, elszántnak és elkötelezettnek kell lennünk, mint ahogy mindenki más. Hazai pályán leszünk, nyerni akarunk.”

„Sok opciónk van. Egy motivált csapat áll rendelkezésemre, amely mindig nyerni akar. Tudjuk, hogy javulnunk kell, tudjuk, hogy tudunk javulni, és ezt is akarjuk. Edzések útján válhatunk jobbá, és a megfelelő játékosokat kell használnunk a megfelelő időben. Dolgozunk ezen. Nyugodtnak kell maradnunk. Legfőképp itt, házon belül, mivel a külvilág az teljesen más tészta.”

Csúcsformában van a csapat? „Jó kérdés. Három hetünk volt, nem nagyon volt meccsünk, csak egy barátságos. Bíznunk kell abban, amit csinálunk, és ez nem egy furcsa idény. Ez most ilyen. Mindig készen kell állnunk.”

VAR kritizálása: „Ahogy mondtad, a jó döntéseket is kritizálják. Nem fogok ebbe belemenni, mindenki azt mond, amit akar. Mi arra gondolunk, ami a mi feladatunk, mivel bármelyik meccsen megtörténhet bármi. A dolgok nem változnak. Mit tehetnénk? A munkánkra koncentrálunk. Szeretnék a következő meccsünkre gondolni. A játékosaim is ezt akarják, a meccsekre koncentrálni, mivel a többire nincs ráhatásunk. Nem vagyok mérges. Mindenki elmondhatja a véleményét, és ezt is fogják tenni. Az egyetlen dolog, amit mondani fogok, az az igazság, vagyis az, hogy kritizálják a jó döntéseket, mert pontosan ez történt a minap. Ennyi.”

Zidane

Kétcsatáros játék: „A legfontosabb a csapat egyensúlya. Nem a felállás. Nem tudom, hogy látjátok-e, hogy mit csinálok a meccseken, mivel eléggé eltérő véleményen vagytok… Végül a lényeg úgyis a csapat motiváltsága akkor, amikor nálunk van a labda, és akkor, amikor nincs. Ez a fontos. Akkor is, ha két csatárral játszunk, de akkor is, amikor szélsőkkel. Ha hárman vannak elől, nem gondolom azt, hogy a játékosnak a szélen kell maradnia. Sok mindent megváltoztathatunk, mivel rengeteg opciónk van, én pedig azért vagyok itt, hogy ezeket alkalmazzam. Mindent számításba kell venni. A játékosok, akik itt vannak, jól dolgoznak, és engem ez érdekel. Holnap meccsünk lesz. Csak erre koncentrál mindenki.”

Jobb a keret, mint tavaly? „Mindig ez van. Mindenkinek megvan a véleménye. Számomra mindig az aktuális a legjobb keret. Bármi is történjék, az enyém a legjobb. A Madrid mindig ilyen volt. Ezért is mondom, hogy az átigazolási piac október 5-ig nyitva áll, de nagyon elégedett vagyok azzal, amim van. Igazából már most is sokan vagyunk. Még hoznál játékosokat? Minek? Már most is nehéz csapatot összeállítani, mivel mindenki nagyon jó, és mindenki a rendelkezésemre áll. Nagyon boldog vagyok emiatt, tényleg.”

Vini és Rodrygo kevés lehetősége: „Az ilyen kérdéseken mindig nevetnem kell. Ez a Madrid, ezt tudjátok? Véleményt mondani mindig nagyon könnyű. De én vagyok itt a játékosokkal minden egyes nap, nekem kell gondolkodnom azon, hogy mit csináljunk. Vinícius a meccsek 34%-án játszik? És a másik 32? és 31? Ez mindig ilyen lesz. Mindenkire szükségem van, de mindig lesznek, akik többet vagy kevesebbet játszanak.”

„Minden meccset meg akarok nyerni, minden címet be akarok zsebelni. A játékosoknak készen kell állniuk, a külső hatások pedig nem segítenek. Ha 25 fős kereted van, akkor is 11 játékost kell választani. Mindenki nagyobb állandóságra vágyik. Mindenki szeretne többet játszani, Vini pedig azért van itt, hogy próbálkozzon és minden meccsen játsszon. A többi már az edzőn múlik, aki választ, és én nagyon elégedett vagyok Vinivel ebben a nagy, kiváló keretben. Nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy megfelelően felkészüljünk.”

Hazard: „Nagyon közel áll a visszatéréshez. A csapattal dolgozik, jelenleg tudjuk, hogy nem edzett még túl sokat. Ennyi. Folyamatosan dolgozik, és jól van. Meg fogjuk vizsgálni, hogy hogyan térjen vissza. Játszani akar, és azt szeretné, ha nem zavarná semmi. A legfontosabb most ez, hiszen hosszú idény áll előttünk.”

Varane: „Visszatért, és nem gondolom, hogy valaha is halványodott volna. Volt néhány hibája a City ellen, de én az edzője vagyok és emlékszem az idényére, a reakciójára, és a hétvégi meccsére is. Ez is mutatja, hogy milyen nagyszerű játékos, és milyen szintű a csapat, hiszen a Madridban sosem könnyű játszani. Nem érdekel minket, hogy mit mondanak róla az emberek. Mindig van versenyhelyzet, és jól kell teljesítened. Én értékelem az elszántságot, motivációt a jó szereplés és győzelem irányába, és azt, ha valaki maximálisan a célra koncentrál.”

Mayoral vagy Jović: „Nem válaszolok erre. Mind itt vagyunk, meglátjuk, hogy mi történik majd. Minden bevethető játékosomra szükségem van. Ha lesz változás, akkor majd meglátjuk.”

Hosszú idény: „Tudjuk, hogy hosszú az idény, de van egy csapatom, amely mindig teljesíteni és győzni akar, ez pedig segít a céljaink elérésében. Nem könnyű, hiszen három naponta kell bizonyítanod magadnak, és olyan csapatok ellen kell játszani, akik szélsebesen robognak előre. Nem könnyű három naponta játszani, de mi szeretjük ezt. Örülünk, hogy játszhatunk, a játékosok motiváltak. Lesznek rossz pillanataink az idény során, ez biztos, de ez is a futball része, és el kell fogadni. Időről időre nehéz a pályán lenni, de ez is a sport szépségéhez tartozik.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK