Bale: Nem bántam meg semmit

Gareth Bale 7 évet töltött el a Real Madridban, mégis karrierje eddigi mélypontján tér vissza a Tottenhamhez, hogy a kölcsönidőszak alatt megpróbáljon újra formába lendülni.

Bale biztos benne, hogy miután a Real Madridnál a szurkolók célkeresztjében kellett teljesítenie, már bármilyen nyomással meg tud birkózni Londonban. A Walesi már vissza is tért Észak-Londonba, és alig várja, hogy visszatérhessen a pályára is Régi – új csapatában való második debütálásával azonban egy enyhébb térdsérülés következtében még várnia kell.

Bale hatodik szezonját követően hagyta ott a Tottenhamet a Real Madridért 2013-ban, ezt követően a spanyoloknál többek között 4 Bajnokok Ligája elsőséget és 2 spanyol bajnoki címet ünnepelhetett, még mielőtt minden a feje tetejére állt volna körülötte.

Amikor már nem tudott úgy teljesíteni, mint korábban, illetve ennek következtében Zidane is egyre kevésbé tartotta az első csapat tagjának, a Santiago Bernabéu közönségének bizalma erősen megcsappant a walesi játékosban.

A helyzetén az sem segített, amikor a walesi válogatott tagjaként a magyarokon keresztül sikerült kijutnia a következő Európa-bajnokságra, és egy „Wales. Golf. Madrid. Ebben a sorrendben.” feliratú zászlóval ünnepelt. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tottenham Hotspur Stadium

Gareth Bale (@garethbale11) által megosztott bejegyzés,

Spanyolországban sok ellenzője volt annak, hogy ezeket követően Zidane rendszeresen padoztatta vagy kihagyta a keretéből Bale-t, mostanra azonban a cardiffi származású szélső már csak arra összpontosít, hogy az újabb angol túrája a legutóbbihoz hasonlóra sikerüljön.

„Természetes, hogy egy új kultúrába és országba kerüléskor fel kellett nőnöm, emberileg és futball szempontjából is” – kezdte mondantóját a Sky Sports munkatársának Bale.

"Idővel megtanulsz kezelni minden szituációt. Én nyilvánvalóan átéltem óriási nyomással járó helyzeteket, volt, amikor ki is fütyültek. Szóval igen, megtanultam kezelni az efféle szituációkat azzal, hogy nem veszem őket túl komolyan, nem veszem őket a szívemre, és csak túllépek rajtuk. Ez a futball. Valami, amit szeretsz csinálni, és egyszerűen bele kell adnod mindent, néha pedig ez minden, amit tehetsz."

„Nem bántam meg semmit, amit tettem. Az, hogy mások mit mondanak, az az ő dolguk. Tisztában vagyok a saját lehetőségeimmel, és a családom is pontosan ismer, engem pedig csak ez érdekel.”

A Spursnél reménykednek abban, hogy az 1 éves kölcsönnel sikerült ismét egy világklasszis játékost szerezniük, aki motivált, hogy ismét bizonyítsa, miért is volt egykor a világ legdrágább játékosa.

„Jó csapatunk van, egy nagyszerű kerettel” – mondta Bale José Mourinho együtteséről.

„Remekül teljesítenek. A távozásomat követően egyre előrébb lépkedtek és sikerült már a Bajnokok Ligája döntőjét is elérniük. Kaptak egy új stadiont, maga a klub is jobb, évről-évre egyre jobban teljesítenek a Premier Leagueben is.

„Szóval én csak ezt akarom tovább segíteni. Többet akarok adni a csapatnak, és még jobban szeretnék teljesíteni, hogy a lehető legjobb irányba haladhassunk tovább.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK