Modrić kiérdemelte a szerződéshosszabbítást

Luka Modrić szívesen maradna jelenlegi szerződésének lejárta után is a csapat kötelékében, azonban a visszatérő Martin Ødegaard-ral is meg kell küzdenie, ha játékpercekhez szeretne jutni. Jelenlegi kontraktusa 2021-ben jár le, idei teljesítményével azonban kiérdemelte a hosszabbítást.

A horvát mágus tökéletes példája annak, hogy nem a kezdet, hanem a vég az igazán fontos. Szeptemberben a szerződéshosszabbításról szóló híreket még teljesen másképp fogadtuk. Az akkor a 34. életévét betöltő játékos elvesztette a helyét a kezdőben, a teljesítménye is hagyott kívánnivalót maga után, és a sérülések sem kímélték.

Talán az Aranylabda elnyerése után túlságosan leengedett. Most azonban minden megváltozott. Az újraindulást követően ismét előhúzta a varázspálcáját a kalapból, és a bajnokcsapat élére állt, kulcsszerepet játszva az utolsó 11 döntőben, melyből a királyi gárda 10-et megnyert egy döntetlen mellett.

Megváltozott kontextus

A középpályás jelenlegi szerződése 2021-ben jár le, a teljesítménye alapján pedig nehéz lesz a vezetőségnek elutasítani a szerződéshosszabbítási kérelmét. Az Inter 2018-ban megpróbálta megszerezni a veterán játékost, ez azonban csak arra volt jó, hogy a fizetése jelentős mértékben megemelkedjen, így a csapat egyik legjobban fizetett labdarúgójává vált Gareth Bale és Sergio Ramos mellett.

Luka Modric

Most azonban a körülmények megváltoztak és ezt ő is tudja. A játéka majdhogynem tökéletes, de lassan 35 éves lesz, így logikus, hogy a vezetőség már az utódját keresi. Luka szó nélkül alkalmazkodni fog a helyzethez, mivel megoldás szeretne lenni, nem pedig probléma. Ennek érdekében beleegyezik majd abba, hogy a fizetése csökkenjen, így a klub és ő is jól jár, hiszen itt folytathatja pályafutását.

Modrić sérülései miatt megnyílt az út Fede Valverde előtt, az uruguayi pedig nem habozott, kihasználta a lehetőséget – olyannyira, hogy a vezetőség komolyan fontolóra vette Lukita elengedését. Ez nem hagyta nyugodni a veterán középpályást, aki mondhatni új életre kelt. A 11. fordulótól kezdve egészen a 32. játéknapig minden alkalommal pályára lépett, a 33-on is csak eltiltás miatt nem állhatott csapata rendelkezésére. Folyamatosan egyre többet nyújtott, az idény végére pedig már átlagosan 49 sikeres passz állt a neve mellett meccsenként.

A mögöttünk hagyott szezonban ötször volt eredményes: háromszor a bajnokságban, egyszer pedig a BL-ben és a Spanyol Szuperkupában. Összesen 2631 percet töltött a zöld gyepen minden sorozatot figyelembe véve, ezzel a kilencedik helyre fért fel a csapaton belül, megelőzve többek között Marcelót (1854 perc), Viníciust (1817) és Eden Hazard-t (1545).

Luka Modric and Karim Benzema

A tekintély és irányítói készség, amit a csapat szíveként áraszt, teljesen sajátos. Amikor legjobbját nyújtja, Zidane létfontosságú elemként tekint rá, akit nem lehet kihagyni a képletből. Kulcsszereplő volt a Manchester City elleni visszavágón is, 83 percet töltött a pályán. Nem ez volt a legjobb meccse, de az egész gárdáról elmondható ez. 

Ødegaard egyre növekvő árnyéka

A következő idényben viszont új vetélytársa akad a folyamatosan fejlődő norvég tehetség, Martin Ødegaard személyében. A fiatal irányító egy évet töltött kölcsönben a Real Sociedad együttesénél, mielőtt Zidane kérésére a Real Madrid hazahívta őt, dacára annak, hogy szerződése eredetileg 1+1 évre szólt Baszkföldön.

A jelenlegi állás szerint Modrić kontraktusa jövőre lejár, helyét pedig fiatal kollégája veszi át. A klub azonban egy sokkal kedvezőbb megoldással is számolhat: a horvát mágusnak továbbra is lehetőséget adnak, míg Ødegaard rendszeres kezdővé növi ki magát. A fiatal játékosnak fel kell kötnie a gatyáját, mert nem úgy néz ki, hogy Luka könnyen adná a helyét.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK