Természetesen az életet értelmezhetjük úgy is, hogy nem nyerünk Európában semmit, van azonban egy másik módja is a létezés felfogásának: ha a kontinens rekordbajnokai vagyunk. Így egyértelmű, hogy a Real Madrid szurkolói nem értik meg az Atlético Madrid fanatikusait (valójában a Real Madrid szimpatizánsai senkit sem tudnak megérteni, függetlenül attól, hogy kinek szurkolnak, legyen az a Barcelona, az Atlético, a Bayern München vagy az AC Milan), mert a királyi gárdát választotta a FIFA a 20. század legjobb együttesének, de ha a századforduló utáni időszakot vesszük figyelembe, akkor később előfordulhat, hogy a történelem megismétli önmagát.
Ez a cikk kétségkívül kevés tiszteletet mutat a Matracosok szurkolói felé, ez egy komoly támadás, egy hatalmas vereség, provokáció, de igazából nem is állhatnánk távolabb az igazságtól. Kedvelem az Atlétit, sok barátom szurkol nekik, néhányuk pedig egyenesen utálja a Real Madridot. Az Atlético szurkolók többsége azonban hozzájuk hasonló: gyűlölik a világtörténelem legnagyobb együttesét, még a Barcelonát is képesek megtapsolni, de meg tudom érteni őket. Mindig a legjobbakra zúdul a legnagyobb harag.
Hadd oszlassak el minden kétséget: a legjobbakat kívánom az Atlético Madridnak ebben a furcsa BL-szezonban. Nem érzem rosszul magam azért, mert a kedvenc csapatom nem nyerhet meg egy újabb európai kupát (olyan ez, mintha elutaznál Disneylandbe, és nem látnád Mickey egeret), de a legjobbakat kívánom nekik. Ez nem jelenti azt azonban, hogy azt gondolnám, a futballvilág tartozik egy európai trófeával az Atlétinek vagy bárkinek, mert az ilyen serlegeket nem tartozás vagy kegyelem által lehet elnyerni, ezeket a címeket bizony a pályán kell megszerezni. Ha az Atlético Madrid így tesz, ha megnyerik a Bajnokok Ligáját, én leszek az első, aki gratulál nekik. Ha megnyerik a bajnoki címet is, akkor a szurkolóik az egytizenharmadát érezhetik át annak, amit egy Real Madrid szurkoló érez. Ezt pedig tudom, nehéz megérteni.
