Egytől egyig: Manchester City – Real Madrid (2-1)

Eljött az a mérkőzés, amire a Real Madrid szurkolói már régóta vártak, ugyanis Manchesterbe utazott a csapat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágójára. A madridi vereség után nagy kérdés volt, hogy Guardiola gárdája ellen Zidane elő tud-e rukkolni olyan stratégiával, amivel megfordítható a párharc. A korábbi eredmény és Ramos hiánya több kétséget is felvetett, de alapvetően képesnek éreztem a csapatot, hogy valamilyen módon sikerül kiizzadni a továbbjutást. Lássuk tehát a szokásos szubjektív értékelést.

Csapatok

Real Madrid (3)
Az egyéni hibák megpecsételték a Real sorsát, nagyon hamar előnybe került a City Varane amatőr hibája miatt, majd a francia második rövidzárlata végképp eldöntötte a továbbjutás kérdését. A játék minden aspektusában jobb volt a City, Zidane nem tudott ellenszerrel előrukkolni a nagyon magas és intenzív letámadásra, ami alapjaiban határozta meg a rendszer gyenge pontjait. Ramos és Marcelo hiánya miatt a labdakihozatalok kevésbé voltak gördülékenyek, valamint azzal, hogy Kroos és Modrić nem lépett mélyen vissza a védelem vonalába, az opciók száma is csökkent. Ennek köszönhetően már az elvitte a Madrid energiáit, hogy egyáltalán saját térfélről ki tudja hozni a labdát. Benzema találata valamilyen szinten visszahozta a reményt, de ezúttal egy villanás kevés volt. Most a pihenés időszaka következik, de mindenképpen el kell gondolkodni azon, hogy az alapvető hiányosságokat pótolja a stáb az új szezon előtt.

Manchester City (7)
Korántsem voltak legjobb formájukban, az ellenfél két fatális hibáját használták ki és ezzel el is dőlt a párharc. A nagyon magasan művelt letámadással és a labdavesztések utáni visszatámadással sakkban tartották a Real Madridot, ennek köszönhetően nem tudott kibontakozni az ellenfél, a támadások építése pedig nagyon körülményessé vált. Két győzelemmel így a BL negyeddöntőjében találták magukat, ahol majd a Lyonnal kell megküzdeniük a legjobb négybe kerülésért.  

Játékosok

A meccs embere – Karim Benzema (7)
Talán rajta éreztem a legjobban, hogy képes lehet tenni valamit a továbbjutás érdekében, ezúttal egy góllal vette ki a részét a csapat teljesítményéből. A támadók legjobbja volt, 2 kulcspasszt osztott ki a társaknak, de állandó gólfelelősként ezúttal nem tudta megoldani a továbbjutás kérdését.

Thibaut Courtois (6)
Benzema után őt lehet még kiemelni, ugyanis több nagyon fontos védést mutatott be, nélküle ennek a meccsnek lehetett volna sokkal rosszabb kimenetele is. A védelem sajnos nagyon kiszolgáltatott helyzetbe hozta őt, a hibák után már ő sem tudott segíteni. Volt néhány hibája, amikor meg kellett játszania a labdát, de ez a meccs korántsem rajta ment el.

Dani Carvajal (5)
Voltak jó megoldásai, több szép érintéssel igyekezett valahogy kihozni a labdát a saját kapuja elől. Védekezésben azért voltak problémák, az idényben többször felmerültek ilyen helyzetek, különösen amikor egy az egyben egy nagyon gyors szélsővel találta szembe magát, ezúttal Sterling sebessége ellen nem volt ellenszere.

Éder Militão (5,5)
Furcsamód a védelem (talán) legjobbja volt, ami azért elég komoly kritika a hátsó harmad többi tagjának. Társainál egy fokkal labdabiztosabb volt, de a City magas letámadásával ő sem tudott megküzdeni, Ramos szintjét ő sem tudta hozni, bár ezt nem is tőle vártam volna el.

Raphaël Varane (1)
A franciától viszont annál inkább. Évek óta oszlopos tagja a védelemnek, érdemei és képességei végeláthatatlanok, na ezeket rendkívül ügyesen leplezte ezúttal. Két olyan megmozdulása volt, amiket legjobb indulattal is amatőr hibának csak tudok titulálni. Madridi karrierje során a legrosszabb teljesítményt produkálta, ez pedig a kieséshez vezetett. Nem varrom teljesen az ő nyakába, mert rendszerszinten nem tudta felvenni a fonalat a csapat, de így két gólt kínáltunk az ellenfélnek tálcán, ami a Bajnokok Ligájában egyszerűen luxus. 

Ferland Mendy (4)
Megállta a helyét a védelem bal oldalán, de azért őt is bőven zavarba lehetett hozni a hatalmas nyomás miatt. Támadásban csapatszinten is gyenge volt a teljesítmény, így ő sem tudta kamatoztatni sebességét.

Casemiro (3)
Varane-hoz hasonlóan rémgyenge volt ő is, rengeteg alkalommal (12) szórta el a labdát. Casemiróval kapcsolatban azt azért tudni lehetett, hogy ő azok közé a játékosok közé sorolható, akit bőven zavarba lehet hozni ilyen agresszív letámadással. Ezt nem segítette az sem, hogy Modrić és Kroos többször a vonalak mögött helyezkedett el magasabban a pályán, így nem tudtak opciót nyújtani brazil társuknak sem. Mindenesetre ezúttal sajnos ő is kudarcot vallott.

Toni Kroos (4)
A korábban említett strukturális problémák miatt sokkal kevesebbet volt játékban, mint azt megszokhattuk, így nem tudott igazán a csapat hasznára lenni. Guardiolának valószínűleg ez kifejezett szándéka is volt, miszerint ki kell venni a játékból a németet, így a Madridnak Ramos hiányában nem maradt olyan játékosa, aki mélységből tudja forgatni a labdát a két szél között. Lassú és körülményes volt, így a középpályás játék nagyon statikussá vált.

Luka Modrić (6)
A középső harmad legjobbja volt Luka, Benzemával karöltve ők igyekeztek valamilyen szinten erőt lehelni a támadójátékba. Élesebbnek éreztem a többieknél, mindazonáltal nem tudott különbséget teremteni ő sem. 

Eden Hazard (4)
Nem tudok elmenni amellett, hogy jócskán alulmúlja a várakozásaimat. Kimondva-kimondatlanul, de neki kéne támadásban hozzátenni azt a pluszt, amivel benne marad a csapat játékában a váratlan húzás lehetősége, az a képesség, hogy szinte a semmiből képes legyen a Real Madrid gólhelyzeteket teremteni. Nála kevésnek érzem, hogy néhány szép labdaérintés és megmozdulás után elégedett legyek a teljesítményével, de szerintem ezzel nagyon sokan így vannak. 

Rodrygo Goes (5,5)
Nem igazán vártam a kezdőcsapatba, igazság szerint nem is sok minden indokolta ezt, végül viszont egy gólpasszal hálálta meg a bizalmat. Egy óra játék után Zidane őt áldozta be annak érdekében, hogy a középpályát stabilizálja és plusz embert biztosítson a labdakihozatalok során, Asensio személyében.

Cserejátékosok

Marco Asensio (5)
Frissen szállt be a küzdelembe, de akkora változást nem hozott a beállítása, mint amit vártam volna tőle. Kíváncsi leszek, hogy Zidane milyen szerepet szán neki a következő szezonban.

Lucas Vázquez, Fede Valverde, Luka Jovic (-)
Túl későn jöttek ahhoz, hogy valamilyen formában megváltoztassák a játék képét, így ők ezúttal nem kapnak osztályzatot.

Edzői teljesítmény – Zindédine Zidane (5)
Az egyéni hibákról nem tehet Zidane, viszont az ő felelőssége mellett sem lehet elmenni. Nem igazán sikerült megfelelő stratégiát kitalálnia, valamint véleményem szerint a cseréket sem menedzselte megfelelően, én például Viníciust szívesen láttam volna, amikor sebességre és váratlan megoldásokra van szükség. Asensio beállításával megpróbálta enyhíteni a letámadás okozta nyomást egy plusz középpályás beállításával, de a támadójáték szempontjából ez sem volt elég, a cserék nagy része pedig nagyjából 10 percre jött be, pedig a Madridnak két gólra lett volna szüksége a továbbjutáshoz. A Bajnokok Ligája az ő asztala maradhat továbbra is, de ahhoz alapvetően szükséges lesz több szempontból is megújulnia a csapatnak. Most viszont a késői reagálás, valamint a kezdeti sokk megpecsételte a csapat sorsát, így lehet készülni a következő szezonra.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK