Beharangozó: Manchester City – Real Madrid: Kétgólos győzelem kell a továbbjutáshoz

A Real Madrid komoly kihívás előtt áll a Bajnokok Ligájában.

Öt hónap telt már el azóta, hogy utoljára BL-meccset rendeztek, de most végre eljött a pillanat a Real Madrid számára, hogy visszatérjen a legrangosabb európai kupasorozatba. Erre egy nagy mérkőzésen kerül majd sor az Etihad Stadionban, ahol a spanyol bajnok a Manchester City együttesével küzd meg a negyeddöntőbe kerülésért.

Real Madrid

Az aktuális BL-kiírás utolsó fázisába, amelyet Lisszabonban rendeznek majd, nem lesz könnyű bejutni, tekintettel arra, hogy legalább két gólt kell szereznie a csapatnak, de még egy 1-2-es eredmény is csak a hosszabbításra lenne elég. A biztos továbbjutáshoz tehát kétgólos győzelemre van szükség. A Madrid jelenleg hétmeccses idegenbeli győzelmi szériában van, már ami a BL legjobb 16 közötti szakaszát illeti, és szeretnék ezt a sorozatukat tovább folytatni egy olyan pályán, ahol eddig két döntetlent tudtak elérni (1-1, 0-0).

„Ez olyan számunkra, mint egy újabb döntő, megpróbálunk nagyszerű teljesítményt nyújtani” – mondta Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A találkozón biztosan nem lesz bevethető Sergio Ramos, de pályára léphet Karim Benzema, aki nem csak a csapat gólkirálya, de a múltban kétszer is betalált a Manchester City ellen. Az edző 24 fős keretébe ezúttal sem került be Gareth Bale és James Rodríguez.

A City eddig az idény egyik kiemelkedő csapatának tekinthető. Veretlenek a BL-ben, 18 gólt lőttek, és mindössze ötöt kaptak. Az angol együttes a BL-cím egyik legfőbb várományosa egy olyan idényben, amely során a Premier League-ben nem volt sok esélyük a győzelemre a domináló Liverpool ellen. Gabriel Jesús és Sterling 5-5 gólja, és Mahres négy gólpassza is jól mutatja a Manchester City támadóerejét.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK