Anelka: Zidane-nal képes fordítani a Madrid

A City és a Real Madrid korábbi játékosa a két csapat BL-összecsapása előtt nyilatkozott a MARCA-nak.

Milyen emlékeid vannak a Real Madridról?
Nagyon jók. Lorenzo Sanzról is, nagyon szomorú vagyok, hogy elhunyt. Küldtem üzenetet a fiának és Michel Salgadónak is. Az átigazolásom nagy nyomással járt, nagyon nehéz volt, egy új ország, új nyelv. Nehéz idény volt, de szép emlékeim vannak. Az idény végén megnyertük a BL-t, a Bayern elleni elődöntő mindkét meccsén betaláltam, megvillanthattam a tehetségem azzal, hogy döntő fontosságú voltam a továbbjutás szempontjából. De az is igaz, hogy szívesen lettem volna sokkal jobb a Madridban.

Igaz, hogy Raúl és Hierro nem segítettek neked? Vagy inkább a tapasztalatlanságod okán erősödtek fel a távozásoddal kapcsolatos hangok?
Egy kicsit mindkettő. Hiányzott a tapasztalat, de az öltözőben is nehéz dolgom volt. Raúl Morientes jó barátja volt, Morientes pedig Hierróé és Sánchisé, nagy volt a versengés. De ez normális, mivel a Madridról van szó, és a kollégáid nem fogják neked tálcán átnyújtani a helyüket. Ez teljesen normális. Harcolni akartam. Igaz, hogy akkoriban nagyon zárkózott voltam, ezért is történt, ami történt. Ilyen az élet.

Anelka

Megbántad?
Büszke vagyok, hogy a Real Madrid mezét viselhettem, számomra ez a világ legjobb klubja. Bárki számára egy álom ebben a klubban játszani, nekem pedig sikerült. Ahogy mondtad, nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, én voltam az első fiatal, aki ilyen nagy pénzért váltott klubot. Nem volt tapasztalatom, ahogy a testvéreimnek sem, de történt ami történt, ez is az életem része.

Zidane-nal talán másképp lett volna.
Úgy gondolom, hogy igen, jobban megértett volna. (nevet) Nem, az igazság az, hogy Del Bosque csodás edző volt, mindig remekül bánt velem. Az én felelősségem is volt a beilleszkedés, és nem tudtam, hogy hogyan csináljam.

Zidane meglepett téged?
Először talán, de már nem. Mindig nyer, ez tűnik a normálisnak.

A francia válogatottal nem végződött jól a történeted. Van valami, amit megbántál ezzel kapcsolatban? Különösen a világbajnoki lázadásra gondolok.
Nem, semmit. Én vezettem a játékosok lázadását, de tudtuk, hogy igazunk van, mindenki mögöttem állt. Azért volt az egész, mert ami a médiában szárnyra kapott, hazugság volt, és mindenki tudta. Én a válogatottért tettem, amit tettem. Azt akartam, hogy változzanak a dolgok, és nyerjünk. Egyszerűen nyerni akartam. Úgy éreztem, hogy nem vagyunk felkészülve a győzelemre, változtatni akartam, és kapitányként megvolt a tapasztalatom.

Most itt van Benzema esete, aki szintén kimaradt a válogatottból, szintén nem szakmai okokból. Mit gondolsz erről?
Nagyon sajnálom, mert vissza akart térni, és megmutatta, hogy ő a világ egyik legjobbja, de ez Deschamps döntése. Benzema egyértelműen erősítés lenne Franciaországnak. Már most is nagyszerű csapatuk van, de lehetne még jobb. De ez az edző döntése. Jól ismerem őt, megérdemli a tiszteletet. Úgy gondolom, hogy Karimnak a Real Madridra kell koncentrálnia, és ezt is teszi. Minden évben egyre jobbá válik. Sajnálatos, ami történik, de a Real Madridnál van, ahol remekül megy neki.

Anelka

Talán még fájdalmasabb az, hogy a szövetség elnöke vetett véget a válogatott karrierjének.
Úgy gondolom, hogy Karim megértette, hogy számára a Real Madrid a legfontosabb, ahol mindenki elismeri a tehetségét. Tudja, hogy nagyon nehéz sikeresnek lenni Madridban, de neki sikerült. A legjobb csapatban dolgozik a legjobb edzővel, ő nyerte a francia futball legtöbb trófeáját, négy BL-címmel ezek között, tíz évet töltött el Madridban, és egyértelmű, hogy mindenki másnál jobb munkát végzett.

Először Anelka, most Benzema, gondolod, hogy a következő Mbappé lesz a Real Madridban?
A tehetsége nyilvánvaló, minden megvan benne, de a Madridnak változtatnia kell a játékán ahhoz, hogy kihozza belőle a maximumot. Különösen akkor, ha 9-esként akarják használni. Ebben az esetben meg kell változtatniuk a rendszerüket. Ha úgy játszik, mint Cristiano tette, akkor nagyon sok gólt szerezhet. Attól függ majd minden, hogy a Madrid hogyan használja, hiszen Kylian nem olyan típusú játékos, mint Benzema. Jó játékos, de ha a PSG-ben marad, nem lesz a legjobb. Tudnod kell, hogy hogyan hozd ki belőle a legjobbat, a Madrid jelenlegi játéka pedig a gyorsaságról és a kontrákról szól.

De ő inkább egy 9-es, vagy inkább szélső?
Mindkettőre képes, de ha 9-esként játszana, akkor tudnod kell, hogy miként használd ki a sebességét. De tud játszani a jobb szélen is, ahogy Cristiano. Nagyon gyors, szóval ezért is mondom, hogy nem lehet úgy használni, mint Benzemát. De lesz majd egy edző, aki tudni fogja, hogy mit kezdjen vele. Egyértelmű, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy a Real Madrid játékosa legyen.

Ebben az évben nehéznek tűnik a megszerzése. Gondolod, hogy ő lehet a legmegfelelőbb Benzema-utód két-három év múlva?
Kétségkívül. De a mikor is fontos kérdés, hiszen a PSG nem akarja eladni, nincs szükségük a pénzre sem. BL-t akarnak nyerni vele. És akkor elengednék Madridba? Nem tudom. Ha menni akar, akkor talán, de nem tudom, hogy most menni akar-e. Mindkét klubnál jó helye lenne, nem tudom, hogy a Madrid  most meg tudná-e szerezni.

Hogy látod a pénteki meccset? Képes lehet a Madrid a fordításra?
Zidane-nal igen, bármi lehetséges. A City jó formában van. Kemény mérkőzés lesz, de a Madrid az a Madrid, a BL-ben pedig nagyon erősek. Nem tudom, hogy mi fog történni, de Zidane képes fordítani. Guardiola is kiváló, szóval nagyszerű meccs előtt állunk. A City mindenesetre előnyből indul.

Lehet ez a PSG éve?
Igen, mivel ott van nekik Neymar, aki az elmúlt években nem volt bevethető a legfontosabb pillanatokban, és aki a PSG egyik nagyon fontos játékosa. Ő az, aki Mbappé mellett megteremti a különbséget. Kylian mögött játszik, és mindketten képesek gondot okozni az ellenfélnek. Ha nincs a pályán, akkor nehezebb dolguk van, de ha ott van, akkor az más helyzet, mivel megvan a kellő tapasztalata, játszott a Barcelonában, és tudja, hogy mit kell tennie.

Szeretnél edző lenni a későbbiekben? A PSG is egy opció lehet számodra egyszer?
Nem gondolom. (nevet) Edző szeretnék lenni, de úgy gondolom, hogy nagyon messze, valahol Ázsiában leszek majd. Nagyon meglepne, ha egyszer Franciaországban is dolgozhatnék edzőként.

Miért?
Ez bonyolult, mivel Franciaországban mindig ugyanazok az emberek vannak jelen, bizonyos embereknek pedig ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenézniük. Ha megszerzem a képesítést, meglepne, ha Franciaországban dolgozhatnék.

És mi a helyzet Spanyolországgal vagy Angliával?
Angliában lehet, de Spanyolországban meg nagyon régen jártam ahhoz, hogy meglegyen a szükséges mentalitás, úgyhogy nem gondolom. Angliában, esetleg a Perzsa-öbölben igen…

Anelka

Sok klubban megfordultál, melyik volt karriered legkülönlegesebb időszaka?
A kínai évek. Sanghajban voltam, és fantasztikus volt. Csodás ott az élet, nyugodtan tudsz jönni menni, mint bárki más, a bajnokság pedig kiváló. Imádtam. Most Dubai, Belgium, Párizs és London között ingázom, a családommal és a három gyermekemmel foglalkozom.

Szerinted melyik fiatal játékosok jelentik a francia futball jövőjét?
Az igazi színtiszta tehetség Mbappé. 21 évesen ő az, aki a legtöbbet mutatta. Aztán ott van Dembelé, de sokat sérült. Coman a Bayernben, Martial a Unitedben. És Lacazette. Nagyon sok kiváló játékos van, de a legerősebb Kylian.

Mit gondolsz Eden Hazard első madridi évéről?
Úgy gondolom, hogy az első év sosem könnyű, a Madridnál pedig ez még inkább igaz. De maradni fog. Most egy kicsit megtapasztalhatta, hogy mit is jelent a LaLiga, jövőre pedig meg fogja mutatni, hogy mire képes.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK