Egytől egyig: Leganés – Real Madrid (2-2)

A Real Madrid már friss bajnokként játszott 2-2-es döntetlent a kiesés ellen menekülő Leganés otthonában. A királyi gárda öt ponttal nyerte meg a La Liga 2019/2020-as kírását, a tegnap esti eredmény pedig azt is jelentette, hogy a Leganés a következő idényt már a spanyol másodosztályban kezdi meg.

Csapatok

Leganés (6.5)
Szimpatikus ellenfél, talán ezzel a szóval lehet leginkább jellemezni a LaLigától búcsúzó Leganés együttesét. Miután sorfalat álltak a Real Madrid játékosainak, nagy lendülettel vetették bele magukat a találkozóba. Számos gyermekded hibát követtek el a találkozó folyamán, ennek következtében pedig kétszer is hátrányba kerültek. Nem adták fel, mindkét alkalommal sikerült kiegyenlíteniük, ami a hozzáállásukat dicséri. A végén még a győzelmet is bezsebelhették volna, azonban Areolának és a gyatra befejezéseknek hála ez nem jött össze nekik. Kívánunk számukra sok sikert a továbbiakban, valamint azt, hogy két év múlva már újra játszhassunk ellenük. Na persze nem a másodosztályban, hanem a LaLigában.

Real Madrid (6.5)
Bajnokhoz méltóan kezdték mindkét játékrészt, majd friss bajnokhoz méltóan folytatták a későbbiekben azokat. Leginkább Iscónak hála számos gyönyörű egyéni megmozdulásnak lehettünk a szemtanúi, de csapatszinten igencsak kényelmesen, álmoskásan játszott a csapat. Ennek ellenére több alkalommal is lezárhatták volna a találkozót, azonban ez a támadók finoman szólva is mérsékelt teljesítményének köszönhetően végül nem sikerült. A királyi gárda így is 5 ponttal a Barcelonát megelőzve lett bajnok, tehát magyarázkodásra semmi ok. Campeones! Köszönjük fiúk!

Isco vs Leganés

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Isco (8.5)
Nagyszerűen kezdte a találkozót, hiszen már a 9. percben gólpasszt osztott ki a királyi gárda kapitányának, egy pontrúgás után hajszálpontos beadását Ramos könyörtelenül fejelte a Leganés kapujába. Az első félidőben voltak még merészebb szöktetési kísérletei, ám ezek általában egy-egy utolsó lábban végül megakadtak. A második játékrészben sem sokat változott a szituáció, sokat találkozott a labdával, játszi könnyedséggel hagyta maga mögött a védőket. A Vinícius-nak kiosztott fineszes átadása után még nem került a hálóba a labda, azonban valamivel később Asensio nem hibázott, amivel Isco neve mellett már két gólpasszt is elkönyvelhettünk. Sajnos a tegnapi estén az „Isco Disco” kidobói túl jól végezték a dolgukat, ugyanis a kis spanyolon kívül nem sok csapattársa kapta el a ritmust a táncparketten annyira, mint ő.

Alphonse Aréola (7)
Olyan magától értetődő természeteséggel nyelte le a Leganés támadóinak a kapujára küldött labdáit, ahogyan más a C-vitaminnal teszi azt influenza idején. Magabiztos volt a pontrúgásoknál, illetve egy-két alkalommal bravúrt is be kellett mutatnia ahhoz, hogy az ellenfél ne egyenlíthessen ki. Végül ez mégis összejött nekik, azonban egyik gólt sem lehetne Areola számlájára írni. Talán az első találatnál kicsit jobban is kijöhetett volna, hiszen Bryan Gilnek viszonylag nehezebb szögből sikerült betalálnia. Ennek ellenére az idény végére minden madridista megnyugodhat a kapusposzttal kapcsolatban is, hiszen a belga óriás mögött egy nagyszerű francia hálóőr álmodozik arról, hogy bekerülhessen a kezdőcsapatba.

Lucas Vázquez (5)
Sajnos az első félidei trükkös bedobása mellett – amivel Benzemát sikerült kiugratnia a találkozó elején – nem sok értékelhető megoldása volt a 90 perc során. Egyáltalán nem a véletlen műve, hogy az ellenfél sokkal aktívabban és veszélyesebben játszott az ő oldalán, mint Mendy-én. Mindamellett, hogy elképesztően sok pontatlan beadással operált, tulajdonképpen az is kijelenthető, hogy mindkét Leganés-találatban benne volt, miután egyik alkalommal sem tudta lekövetni a támadók mozgását. Az nem kérdéses, hogy képességek terén Lucas sosem tartozott a legjobbak közé, de eddig ezt sikerült határtalan madridizmusával és elhivatottságával pótolnia, most azonban úgy néz ki, mintha sokszor fejben sem lenne ott a pályán.

Sergio Ramos (7.5)
A teljesítményét ugyan csak egy játékrész alapján lehet értékelni, ennek ellenére ennyi idő is elég volt számára, hogy több szép megoldással is felhívja magára a figyelmet. Már a 9. percben betalált, miután látványos módon sokkal korábban reagált Isco beadására, mint Cuellar és az őt őrző Bustinza. A szokásos megindulás sem maradhatott el egy félpályán végrehajtott szerelés után, ennek most Bustinza itta meg a levét, akit a hatalmas rössel érkező madridi csapatkapitány borított fel a fizika törvényeinek megfelelően, miután a Leganés védője megpróbálta az útját állni. A gólt leszámítva ismét jól nézett ki a védekezés az első felvonásban, Ramos és Militão kifogástalanul tették a dolgukat.

Éder Militão (7.5)
Ha ilyen ütemben folytatja a fejlődést, akkor remélhetőleg a lehető legjobbkor, a Manchester City elleni összecsapáson lesz majd a csúcson. Többször tudott kulcspillanatokban tisztázni, mindemellett pedig kifejezetten biztató az is, hogy akkor is magabiztos tud maradni, ha nyomás alatt kell pontosan passzolnia vagy kihoznia a labdát. A 63. minutumban tulajdonképpen neki köszönhető, hogy a Leganés akkor még nem tudott kiegyenlíteni, hiszen vakmerően állt bele egy biztos gólba tartó közeli lövésbe. A szinte tökéletes teljesítményét sajnos beárnyékolja az ellenfél második találata előtti mozdulatsora, amikor kissé érthetetlen módon egy helyben állva várta a beadást, aminek hála mentés helyett csak egy céltalan elcsúszásra tellett tőle. 

Éder Militão

Ferland Mendy (7)
Kifejezetten aktívan vett részt a támadásokban, ezek során nagyszerűen használta ki fizikai erejét és gyorsaságát is. Az első félidőben sikerült leráznia az őt üldöző védőket, ám passza után Asensio csúnyán a kapu fölé bombázott. Jól védekezett, szorosan tapadt a támadókra, Vázquezzel ellentétben többször is fontos pillanatban tudott fejjel tisztázni. A 80. percben lemaradt Javier Avilészről, ám szerencséjére végül a Leganés nem tudta kihasználni ezt a hibát.

Casemiro (7)
Jól segített be a védekezésben, számos alkalommal fontos pillanatokban tudott szerelni, de emellett párszor elég csúnyán elpasszolta magát. Pozitívum volt az is, hogy ha megindult a labdával, akkor tulajdonképpen csak szabálytalanul tudták megfékezni, ami után több lehetőséggel kecsegtető szabadrúgást is elvégezhettek a blancók. Courtois után most az ő fejének épsége is veszélyben forgott, miután a Leganés egyik támadója igen magasra emelte a lábát a labda elérése érdekében, ám szerencsére a szituáció után nem egy vértől vöröslő fásli, hanem csak egy sárga lap került elő. 

Federico Valverde (8)
Végre újra láthattuk az igazi Valverdét. Felszántotta a pályát, mindig ott volt, ha éppen szükség volt rá, kitűnően szállt be a labdajáratásokba is. A 5. percben még gólt is szerezhetett volna, azonban Cuellar látványos mozdulattal ütötte ki a kapu felé tartó bombáját. Számos alkalommal vétette észre magát testcselekkel, illetve szép megindulásokkal. Ezek sok esetben sokkal veszélyesebbek is lehettek volna, ha a támadók is élesebben játszottak volna. Összességében elmondható az, hogy ezen a találkozón Valverdének tökéletesen sikerült bizonyítania, hogy miért is robbanhatott be ilyen gyorsan a királyi gárda kezdőcsapatába.

Vinícius Jr. (6)
Az első játékrészben mutatott teljesítménye alapján elég nehéz lenne pontszámot adni a számára, hiszen alig találkozott a labdával, nagyon kevésszer lehetett csak a nevét hallani, ami egyáltalán nem csak a különböző találkozók közötti körkapcsolásnak volt köszönhető. A második felvonásban kicsit felszívta magát, több veszélyes megindulása is volt, azonban ezek egyike sem végződött sem góllal, sem nagy helyzettel. Sajnos látványosan nem ment sokra tegnap este a sebességével, jó helyezkedéssel pedig még nem tudja kompenzálni az ilyen eseteket. Az biztos, hogy rengeteget kell még fejlődnie ahhoz a nyáron, hogy a következő idényben is a kezdőcsapat közelében maradhasson.

Karim Benzema (6)
Sajnálatos módon nagyon messze állt attól, hogy megszerezhesse azt a négy hiányzó találatot, amivel utolérhette volna Lionel Messit a góllövőlistán. Meglepően nem érezte magát jól a pályán, nem csak a kapu előtt, de az összjátékoknál is kifejezetten rossz megoldásokat választott. Egy-két cselsorozatra, trükkös megoldásra így is futotta, de ezeket szinte kivétel nélkül gyenge lövés, vagy pontatlan passz követte.

Marco Asensio (7)
Az első játékrészben volt egy veszélytelen szabadrúgása, egy elpuskázott ziccere, valamint egy helyezkedési hibája a Leganés góljánál, tehát nem indult számára túl jól a mérkőzés. Eleinte leginkább gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet. Egy elfutása után például Recio a szerelésénél fogva úgy visszahúzta őt, hogy úgy tűnt, a Leganés középpályása még a félidő előtt mezt szeretne cserélni Asensióval, azonban végül csak egy sárga lappal lett gazdagabb. A második felvonásban már jóval jobban játszott a spanyol szélső, amit végül egy gyönyörű találattal is meg tudott ünnepelni, miután Isco kiugratása után magabiztosan juttatta a labdát Cuellar kapujába.

Marco Asensio

Cserejátékosok:

Nacho (7)
Nem látszott meg rajta a hosszú kihagyás, nagyszerűen tette a dolgát hátul. Követte Maldini híres útmutatását, így a jó helyezkedésének köszönhetően nem sokszor kellett kockázatos helyzetben közbelépnie. A hajrában többször is sikerült meleg helyzetekben tisztáznia, amivel végül sikerült megakadályoznia azt is, hogy a kiesés ellen küzdő, valamint az egyenlítő találattól felbátorodott Leganés gárdája a harmadik találatát is megszerezze.

Toni Kroos (6.5)
Ezúttal nem sok időt töltött a pályán, viszont azt próbálta hasznosan eltölteni, hiszen nem csak a támadásépítésből, hanem a védekezésből is kivette a részét. Jó szokásához híven ismét elképesztően pontosan játszotta meg csapattársait. 

Luka Jović (6)
29 perc alatt sem alátámasztani, sem megcáfolni nem tudta az őt ért kritikákat. Elől jól tartotta meg a labdát, illetve harciasan támadta le a védőket is, azonban egyszer sem tudott helyzetbe kerülni az ellenfél kapuja előtt. Az utóbbi időben amúgy is elképesztően balszerencsés volt, aminek örömére a végén teljesen vétlenül majdnem összehozott még egy tizenegyest is, ám ezt a VAR-nak hála végül nem fújták be. 

Brahim Díaz (7)
Meglepően agilis volt már az első labdaérintése után is, több pimasz cselsorozatot mutatott be a jobb szélen. Nem egyszer jutott el az ellenfél tizenhatosához szép szólóinak köszönhetően, ám az utolsó pillanatban mindig szerelni tudták. Volt még egy csúnyán fölé lőtt labdája is a büntetőterületen belül, de a tegnapi produkcióját látva egészen biztosan Zidane is elgondolkozik majd a jövőjével kapcsolatban. Ha kölcsönben, folyamatosan játszva ezt a teljesítményt egy egész idényen keresztül tudná hozni egy spanyol középcsapatban, akkor egyértelműen helye lehetne a jövő Real Madridjában.

Zinédine Zidane

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (6.5)
A Villareal elleni találkozó és a bajnoki cím bezsebelése után várható volt, hogy felforgatja majd kicsit a csapatot, ennek ellenére ismét sokan ott voltak a pályán azok közül, akik csütörtökön is a kezdőcsapat tagjai voltak. Jól kezdett az együttes mindkét félidőben, ám a madridi gólok után elég látványosan hátradőltek a blancók, ezzel esélyt adva az ellenfélnek a gólszerzésre. Zidane ismét bátran cserélt, Brahim beállítása például remek húzásnak bizonyult, hiszen a fiatal spanyol új lendületet hozott a játékba. Összességében tehát jól meccselt a francia, a lehetőségekhez mérten próbálta sikeréhessé tenni az együttesét. Lucas Vázquez szélsővédőként való szerepeltetése azonban ismét nagy hibaként értékelhető, ez pedig már nem először fordult elő a szezon során.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az Osasuna elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal22. Rüdiger18. Tchouameni23. F. Mendy12.…