Beszámoló: Leganés – Real Madrid (2-2): Döntetlennel zárta a szezont a bajnok

A bajnokcsapat döntetlennel zárta a szezont és veretlen maradt az újraindulást követően (10 győzelem és 1 döntetlen a mérleg). A blancók részéről Ramos és Asensio volt eredményes, Isco két gólpasszal tűnt ki a mezőnyből, a találkozó pedig az utolsó percekig izgalmas maradt.

A királyi gárda erősen kezdett az újabb győzelem érdekében és Valverde révén meglehetősen korán sikerült veszélyes helyzetet kialakítani. A hatodik percben a fiatal középpályás a tizenhatos sarkáról tüzelt, Cuéllar azonban bravúrral hárította a próbálkozást. Három perccel később Isco ívelte be a labdát, Sergio Ramos pedig remekül érkezett és a hálóba bólintotta a játékszert. A Leganés keményen küzdött az egyenlítésért, Recio a 20. percben veszélyeztetett a tizenhatoson belül, Aréolának azonban sikerült hárítania. Az eső félidő hosszabbításában Bryan Gil helyzeténél azonban ő is tehetetlen volt, így 1-1-es állásnál vonultak pihenőre a felek.

Isco

A gól hatalmas lökést adott a hazai együttesnek, ennek ellenére ismét a blancókhoz került az előny a fordulást követően. Isco bámulatos külsős passzát Asensio váltotta gólra az 52. minutumban. A vendéglátó a túlélésért játszott, és mindent megtett az egyenlítés érdekében, Óscar Rodríguez két alkalommal is közel járt a gólszerzéshez, kísérletei azonban elhaltak Aréola kezei között. Nem sokkal később Assalé közeli próbálkozását hárította a francia hálóőr.

Feszült végjáték

Teltek a percek, az ivószünet után pedig ismét Assalé került helyzetbe és ezúttal nem is hibázott, szép lövéssel vette be a vendégek kapuját. A Leganés mindent megtett annak érdekében, hogy meghosszabbítsa első osztályú tagságát, így egyre nagyobb nyomás helyeződött a királyi gárdára. A 82. percben Brahim szerezhette volna meg ismét a vezetést a blancók számára, lövése azonban a felsőléc fölött suhant el. Ezt követően a VAR is közbeavatkozott, miután úgy tűnt, hogy a büntetőterületen belül Luka Jović karját érte a labda, ám a tizenegyes ezúttal elmaradt. Az utolsó néhány percben több gól nem esett, így a felek pontosztozkodással zárták a bajnoki szezont.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK