Iker Casillas visszatér a Real Madridhoz!

A MARCA, valamint több spanyol lap is egybehangzóan állítja, hogy a legenda újra a Real Madridban vállalhat szerepet.

A Real Madrid korábbi kapusa, Iker Casillas készen áll arra, hogy végleg lezárja aktív pályafutását, és ma már a jövőbeli, pályán kívüli életének tervezésével, valamint az ehhez szükséges első lépés megtételével van elfoglalva. 

A MARCA értesülései szerint az egykori kapitány visszatér, és Florentino Pérezhez közel, az elnök tanácsadójaként fog tevékenykedni a Real Madridnál. A pontos részletek tisztázására az elkövetkezendő hetekben kerül majd sor. 

A legfontosabb dolog, hogy Florentino Pérez szeretné, ha Iker vele szorosan együttműködve, az elnökhöz közel tevékenykedne – erre az egykori kapus rá is bólintott. A szerepkör nagyon hasonló lesz ahhoz, amit korábban Zinédine Zidane is betöltött. 

A 39 éves legenda gyakorlatilag már visszavonult, hiszen szívproblémái óta egyszer sem lépett pályára, valamint már jó ideje edzéseket sem látogat, ám néhány szállal még a Porto csapatához kötődik. Jelenleg arra vár, hogy a klub lejátssza a Benfica elleni kupadöntőt, amire augusztus 1-jén kerül sor – a hivatalos bejelentés addig várathat magára.

Fontos megjegyezni, hogy Iker nagyon jól érezte magát a Porto kötelékében. A klubbal három trófeát is nyert, a legutóbbit épp szerdán, amikor a portugál sztárcsapat bajnokká avanzsált. Az is igaz, hogy Casillas a most véget ért idényben csak egyfajta összekötő szerepet játszott a vezetőség, az edzői stáb és a játékosok között. 

Ennek ellenére mindenki tudja, hogy Casillas igazi klubja a Real Madrid, hiszen a szívében mindig a habfehér egyesület állt az első helyen. Most a visszatérés mellett döntött, hogy segíthesse Florentino Pérez munkáját egy olyan projektben, ami mindkettejüket nagy izgatottsággal tölti el. 

A Real Madrid elnöke pontosan tudja, hogy mit jelenthet Iker a klub számára, hiszen egy vezető személyiségről, a klubot kívül-belül ismerő legendáról van szó, akit szeretne integrálni a vezetőségbe. 

A múlt már elmúlt… és bár Casillas öt évvel ezelőtt a hátsó ajtón távozott, az újrakezdésre mindketten egy új fejezetként tekintenek. Mindkét fél beismerte a korábbi hibáit. Szerencsére minden feszültség a múlté, jelenleg semmi más nem számít, csak a kettejük közötti harmónia, ami a felek legutóbbi találkozója során is észlelhető volt. 

A Real Madridban 725 meccsen pályára lépő legenda, Iker Casillas visszatérése tehát karnyújtásnyira van, és amint elindul az új idény, San Iker újra ott lesz imádott klubjában, igaz annak elnöki stábjában. Öt év után viszont úgy tűnik, hogy Casillas végre hazatér.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK