Zinédine Zidane: Létfontosságú, ahogy Mendy csatlakozik a támadásokhoz

A francia tréner szavai az Alavés elleni győzelem után. Így értékelte Zizou a látottakat a csapat legutóbbi döntőjét követően.

„Azért vagyunk itt, hogy megpróbáljuk és meg is csináljuk. Most minden jól néz ki, de mind tisztában vagyunk azzal, hogy milyen kihívásokat rejt a La Liga. Még három meccsünk van, és nem tudjuk, hogy mi fog történni. Mindig is mondtam, hogy ez a bajnokság nagyon kemény, kemény munkát igényel, így erre van szükségünk. Még három döntő vár ránk, de most pihennünk kell, hiszen hétfőn újra játszunk. Egy győzelem után viszont jobban alszunk.”

„Természetesen nagyon elégedettek vagyunk Mendy első szezonjával. Megérett a feladatra, és ez nagyon jó hír. Azért érkezett, hogy megmutassa mindnekinek, mit is tud, és pontosan ezt csinálja. Nagyon elégedettek vagyunk a teljesítményével. Folytatnunk kell a munkát, mert van még három meccsünk, amiket menedzselnünk kell. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a ránk váró mérkőzések között csak néhány napunk van pihenni.”

„Benzema majdnem végig tudta játszani a meccset, csak egy ütést kapott. A szünetben nem volt teljesen rendben, de a második félidőben nem voltak problémái. Meglátjuk, hogy hogy érzi majd magát. Most pihennünk kell. Nem hiszem, hogy bármi komoly lenne. Nem panaszkodott a cseréjét követően semmire, csak egy kis fáradtságra, ahogy a többiek is. Meglátjuk, hogy hétfőn milyen állapotban leszünk”

„Nem aggódom, hiszen a legfontosabb dolog a győzelmek megszerzése. Védekezésben arra koncentrálunk, hogy ne kapjunk gólokat, és ez most jól is működik. Vannak játékosaink, akik képesek megteremteni a különbséget. Nem szereztünk három vagy négy gólt, de nyertünk egy olyan csapat ellen, amely jól védekezik és keményen harcol. A második gólunk egy nagyon szép akciót követően született, boldog és nyugodt vagyok a teljesítményünk láttán.”

„Courtois nagy jelentőséggel bír  a csapat számára. Ő a kapusunk, aki minden meccsen fenomenális munkát végez. A védekezés a csapat feladata, de Thibaut ma is bemutatott két vagy három döntő jelentőségű védést, amik sokat segítettek a csapatnak. Ami a védekező munkát illeti, csapatszinten így kell folytatnunk.”

„Ha valamire büntetőt fújnak, az büntető. A támadás szép volt, és számomra ez a fontos. Létfontosságú, ahogy Ferland csatlakozik a támadásokhoz. A többi dolog egyáltalán nem érdekel. Csak az számít, hogy gólokat szerezzünk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK