Beszámoló: Athletic Bilbao – Real Madrid (0-1): Sorozatban a negyedik kapott gól nélküli győzelem

A Real Madrid ezúttal az Athletic Bilbao otthonából hozta el a három pontot.

A Real Madrid továbbra is rendkívül megbízható játékkal hozta a három pontot, így ideiglenesen tovább növelte előnyét a bajnokságban. A bajnoki szünet után kemény feladatnak tűnt a hátralévő 11 mérkőzés megnyerése, de Zidane fiai összeszorított foggal küzdenek, és úgy tűnik, hogy képesek lehetnek erre a feladatra. A San Mamésben, a LaLiga egyik legnehezebb pályáján a blancók megszerezték sorozatban hetedik győzelmüket, köszönhetően egy Marcelo ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt, és Ramos által értékesített büntetőnek.

Az első félidő gól nélkül zárult, de próbálkozásokban nem volt hiány. A vendég együttesnek három nagy helyzete volt, és ezek mindegyikének főszereplője volt Asensio. Először egy távoli szabadrúgását hárított Unai Simón, amely után a kipattanót sem sikerült gólra váltani, majd két baloldali beadása érkezett remekül középre, amelyeket Rodrygo és Benzema sem tudott fejjel gólra váltani. Az Athletic is próbára tette Courtois-t, aki a 17. percben hárította Raúl García próbálkozását.

Ramos

A meccs képe a szünet után sem változott. Nem igazán volt különbség a két csapat teljesítménye között, és mindkét tizenhatoshoz csak ritkán jutottak el a játékosok. Aztán jött Dani García szabálytalansága. A hazaiak játékosa rátaposott a labdával kapura törő Marcelo lábfejére, a bíró pedig a videófelvételek megtekintése után büntetőt ítélt. A VAR hívta fel González González figyelmét az esetre, aki a helyzet egyértelműsége miatt a felvételek megtekintése után egy pillanatig sem hezitált. A büntetőt aztán Sergio Ramos értékesítette a tőle megszokott higgadtsággal, így a blancók kapitánya elmondhatja magáról, hogy sorozatban 20. büntetőjét váltotta gólra. 

A gólszerzést követően aztán a Real Madrid megmutatta, hogy miért ez a csapat kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban. Az Athletic lényegében nem jutott el helyzetekig. A blancók még növelhették volna előnyüket a 88. percben, egy Benzema – Kroos összjátéknak köszönhetően, azonban a hazaiak kapusa remek mozdulattal hárította a francia lövését. Ez volt a Real Madrid negyedik kapott gól nélküli mérkőzése sorozatban úgy, hogy az LaLiga folytatása óta lejátszott 7 meccsen mindössze kétszer találtak be az ellenfelek a blancók hálójába. Már csak 4 döntő van hátra.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK