Egytől egyig: Real Madrid – Getafe (1-0)

A Real Madrid ezúttal a Getafét fogadta a spanyol bajnokság 33. fordulójában. Mivel a Barcelona két nappal korábban ismét pontokat hullajtott, így egy győzelemmel négy pontosra nőhetett a csapat előnye a tabella élén. Jöjjön tehát az újabb értékelés, a szokásos szubjektív módon.

Csapatok

Real Madrid (6)
Ezért a győzelemért is rendesen meg kellett izzadni. Az első bő harminc perc után nem sok reményt fűztem a meccshez, illetve nagyon bíztam egy félidei váltásban, ami valamilyen szinten bejött, de átütő játékról egyáltalán nem beszélhetünk. A találkozó első félidejében sokszor a félpályát is kínkeservesen lépte át a csapat, helyzetek csak nagyon szórványosan fordultak elő, az egyetlen komoly lehetősége Viníciusnak volt. Többet volt a Madridnál a labda, viszont 90 perc alatt mindössze 8 kapura lövéssel próbálkoztak Benzemáék, míg a Getafénak 10 jutott. A védelem a helyén volt, főleg annak fényében, hogy igen nagy nyomás alatt játszottak az ellenfél nagyon magas és intenzív letámadása miatt, így a labdakihozatalok is nehézkesek voltak. A támadójáték viszont harmatgyenge volt, ami valamelyest javult Asensio és Rodrygo beállásával a két szélre, de tiszta gólhelyzetet egyszerűen képtelen volt kialakítani a csapat. Idővel sikerült alkalmazkodni a Getafe magas presszingre építő játékához, ehhez a középpályások mélyen, saját térfélre való visszamozgása is kellett. Egy nagyon nehéz győzelemmel viszont a Real Madrid négy pontra növelte előnyét, ennek tudatában utazik majd az Athletic Bilbaóhoz. 

Getafe (6)
Igencsak megnehezítették a Real dolgát, ráadásul valódi helyzeteket sokáig csak ők alakítottak ki. Egyértelműen meglepték az ellenfelet, gyakorlatilag az ellenfél tizenhatosánál már elkezdték a letámadást, így saját térfeléről is alig-alig engedték ki a Real Madrid támadóit. Mivel ezt a játékot nehéz egész meccsen művelni, így bizonyos periódusokban inkább saját térfelükre visszazárva húzták fel a védelmi vonalakat. Jó csapat benyomását keltették, abszolút megérdemelten vannak az EL-t érő hatodik helyen. 

Játékosok

A meccs embere – Sergio Ramos (8)
Hidegvérrel odaállt és eldöntötte a találkozót. Mentálisan nagyon egyben van Ramos, nem csinál buta szabálytalanságokat, határozottan irányítja a védelmet. 4 tisztázás és 2 szerelés fűződik a nevéhez, jól kezelte a Getafe kemény letámadását is. Az ő higgadtsága továbbra is elengedhetetlen, igazi vezéregyénisége a csapatnak. 

Thibaut Courtois (7,5)
Jó pár kulcsfontosságú védése volt, ezek nélkül viszonylag korán hátrányba kerülhetett volna a csapat. Nagyon jó formában van, egész meccsen koncentrált volt, Ramos mellett gyakorlatilag a csapat legjobbja. 33 forduló alatt mindössze 21 alkalommal tudták bevenni a kapuját, ezzel pedig a spanyol bajnokság legjobbja. 

Dani Carvajal (7,5)
Ezúttal jobbik énje volt pályán, védekezésben sikerült összerakni magát, nagy meccset játszott a jobb oldalon, valamint ő harcolta ki a mindent eldöntő büntetőt is. A csapatban a legtöbb szerelést (3) ő mutatta be, a Getafe bal oldalon zajló támadásait többnyire sikeresen fedezte le. 

Raphaël Varane (6,5)
Ezúttal csak 30 perc jutott neki, utána Zidane elővigyázatosságból inkább lecserélte. Levegőben továbbra sem igazán lehet megverni, de fizikai fölényét is tudta kamatoztatni, emellé ráadásul elképesztő sebesség párosul. 

Ferland Mendy (6)
Felemás meccse volt a franciának, hátul több alkalommal is vétett hibákat védekezésben, a labdát is többször ellenfélhez passzolta saját térfelén. A második félidőben már jobban játszott, volt néhány szép megindulása, emellett hátul is feljavult a játéka. Pontszámát is jobbára ez húzta fel, a meccs elején nagyon bizonytalan volt. 

 

Casemiro (7,5)
Ezúttal is a csapat motorja volt, nagyon nehezen tudta átjátszani az ellenfél, a levegőben pedig szinte verhetetlen volt – a találkozón 11 párharcából 9-et meg is nyert. A csapatban a legtöbb tisztázás (6) hozzá fűződik, ami jól jelzi, hogy mennyire fontos eleme védelemnek ő is. Labdajáratások során rendszeresen igyekezett forgatni a csapatot a két szél közti váltásokkal, labdabiztos játékot produkált.

Luka Modrić (6)
Nehéz meccs volt ez a horvát középpályásnak, a nagyon dinamikus és szervezett ellenfél játékosaival nem egyszer meggyűlt a baja. Nem igazán tudott kibontakozni támadásban, Zidane bő egy óra után Valverdét küldte a helyére, hogy felvegye a kesztyűt a Getafe középpályájával. 

Toni Kroos (6)
Kicsit passzívnak éreztem, nem igazán tudott olyan ritmust diktálni a csapatnak, hogy felpörgesse mélységből a támadójátékot, habár ez korántsem csak rajta múlik. Nagyon sokszor kellett visszalépnie egészen a védelem vonalába, hogy segítsen kihozni a labdát abból a 30-40 méteres sávból, amibe a Real kényszerült a presszing miatt. Itt azért kellett az ő labdabiztossága, támadásban viszont csak egy kulcspassz jutott neki ezúttal.

 

Isco (5,5)
Nagyjából semmi érdemlegest nem tudott hozni Isco a játékba, alapvetően az ő feladata lett volna kisebb kreativitást vinni a támadásokba, hogy sikerüljön megbontani a Getafe középpályáját. Kicsit lassúnak éreztem, nem tudott hirtelen ritmusváltásokkal helyzetet teremteni a társaknak, így neki is csak egy óra játék jutott. 

Vinícius (5,5)
Nála is az volt a helyzet, mint Iscónál, nem tudott kibontakozni. Az ellenfél masszív védekezése miatt nem tudott folyamatosan veszélyesen játszani, a támadójáték pedig nagyon statikus és lassú volt ahhoz, hogy sebességét ki tudta volna használni és meg tudjon iramodni a szélen. Egy gólhelyzete azért így is volt, azt viszont David Soria nagy bravúrral hárította. 

Karim Benzema (6)
Mezőnymunkáját kell dicsérni ezúttal is, több alkalommal lépett vissza mélyen, hogy segítsen a társaknak a labdakihozatalokban, a pálya minden szegletében feltűnt a francia. Kapura nem igazán volt veszélyes, de ez szinte mindenkiről elmondható a csapatból.

 

Cserejátékosok

Éder Militão (6)
Varane helyére érkezett harminc perc után, kicsit aggódtam is, hogy nem tudja felvenni a meccs ritmusát. Végül azonban jól játszott, pár apró hibától eltekintve jól helyettesítette francia társát.

Rodrygo (7)
Becserélése után éledezett a támadójáték a jobb oldalon, több jó megindulása is volt, sebessége miatt okozott pár kellemetlen pillanatot az ellenfélnek.

Marco Asensio (6,5)
Egy kulcspasszal tudott hozzájárulni a csapat teljesítményéhez, érzésem szerint vele jobban működhetett volna a játék, ha a kezdőben kap helyet. Iscónál mozgékonyabbnak éreztem, jobban benne van egy váratlan megoldás lehetősége, remélem több szerepet kap a továbbiakban.

Fede Valverde (7)
Jól szállt be a meccsbe, Zidane jókor hozta be Modrić helyére, hogy felvegye a versenyt a Getafe gyors középpályájával. A meccs vége felé a letámadásban is komoly szerepe volt, így többször sikerült megzavarnia az ellenfél labdakihozatalait. 

Mariano Díaz (-)
Pár percet kapott csak Mariano, viszont ezalatt a pár perc alatt is maximumot nyújtott. Ennél ő azért jóval többet érdemel, érzésem szerint sokkal hamarabb is be lehetett volna dobni Benzema helyére.

Edzői teljesítmény 

Zinédine Zidane (7)
A kezdőcsapatnál Isco kezdőbe jelölését nem igazán értettem, Asensiónak talán hamarabb szavaztam volna bizalmat, így túlságosan statikus és féloldalas volt a Real. A cserékkel utána jól meccselt, időben frissítette a középpályát és a pálya két szélét, aminek köszönhetően jobban sikerült kontrollálni a játékot. A támadójátékot viszont fel kell pörgetnie, mert ezúttal sem brillíroztak a srácok a kapu előtt, a Bilbao ellen ez kevés lesz. Talán az sem segíti az olajozott támadásépítést, hogy gyakorlatilag nincs állandó kezdőcsapat, folyamatosan változik a középpálya és a támadók összetétele. Az egyetlen biztos pont a védelem jelenleg, ezt viszont szépen össze is rakta a mester, ezúttal is sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót, így öt fordulóval a vége előtt négypontos előnnyel áll a tabella élén a Real Madrid.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK