Zidane: Nem volt könnyű meccs, elégedett vagyok a játékosaimmal

A francia mester az Espanyol elleni győzelem után.

A gól: „Úgy gondolom, hogy ez volt a legszebb gól, a legjobb, hogy csapatmunka volt. Marcelo passzolt Ramosnak, aki fejjel remekül tette tovább, Karim csodásan kezelte le, majd az a sarkazás… Tudjuk, hogy Benzema képes ilyen dolgokra, és most is előhúzott egy ilyet. Ez egy nagyon szép csapatgól volt, minden játékosommal elégedett vagyok. Nem volt könnyű meccs, egy remekül védekező csapat ellen játszottunk, akik két sorban, négy-négy emberrel állták a sarat, de végül megszereztük a három pontot.”

Benzema: „Benzema lenyűgöző játékos, ezt minden meccsen bizonyítja. 11 éve itt van már, mindannyian élvezzük a játékát. Egy játékos mindig fejlődik, mindig egyre jobb lesz, vele is pontosan ez történik. Remek korban van. Ha úgy vigyázol magadra, ahogy ő is teszi, akkor 32-33 éves koráig ezek a legjobb évei egy futballistának. Még sokáig tud játszani, mivel odafigyel magára. Nem lep meg az, amit látok tőle. Ő egy minőségi játékos, aki remekül teljesít, mi pedig élvezzük a játékát. Hogy meddig folytathatja? Nem tudom, ezt majd ő eldönti.”

Zidane

A meccs: „Az első félidőben voltak problémáink. Ha megnézed, hogy hol van az Espanyol a tabellán, és megnézed a teljesítményüket, amit letesznek az asztalra… Szeretünk ebben a bajnokságban játszani, mert a tabella végén elhelyezkedő csapatok is megnehezítik a dolgunkat, ahogy ez ma is történt. Minőségi csapat, jó támadókkal, tartanunk kellett magunkat. Mentális szempontból nem könnyű öt meccset sorozatban megnyerni. Hazai pályán, idegenben… Egyáltalán nem könnyű. Tudjuk, hogy folytatnunk kell, hat meccs van még hátra, most ki kell pihennünk magunkat, és a következő meccsre kell koncentrálnunk.”

Előny: „Ez semmin nem változtat. Nemrég a Barcelona volt 2 pontos előnyben, most mi vagyunk. Ez így megy a végéig. Most meg kell próbálnunk pihenni annak érdekében, hogy megfelelő energiákkal tudjuk folytatni, ami nem könnyű. Gratulálunk kell a játékosoknak, mivel ők azok, akik a pályán harcolnak.”

Favoritok: „Tudjuk, hogy ez a bajnokság az idény végén dől majd el. Mindig azt mondom, hogy tudjuk, mennyire nehéz a bajnokság. Kemény, harcos sorozat. Mindig arra gondolok, amikor 2017-ben az utolsó napon nyertünk. Most ugyanaz a helyzet. Elégedettek vagyunk az öt egymás utáni győzelemmel, ez nagyszerű dolog, de semmin nem változtat. Még van hátra hat döntő, most pedig pihennünk kell, mert pillanatok alatt itt a következő meccs.”

Hazard: „Mindannyian tudjuk, hogy mi Hazard posztja. A játékosok cserélgethetik a posztokat, de tudjuk, hogy hol érzi magát a legjobban. Ami a rúgásokat illeti, szerintem elég keményen eltalálták, de nem tűnik komolynak. A gond az, hogy már hosszú ideje nem játszik. Komoly sérülése volt. Szerintem már jól néz ki, ide fog érni. Jól játszik, hamarosan a legjobb Hazard-t láthatjuk majd. Türelmesnek kell lennünk. A csapat elszántan védekezik, ha pedig megszerezzük a labdát, jól támadunk.”

Változtatások: „Először nem voltam biztos benne, de végül kettőt is változtattam, hogy egy kicsit megforgassuk a dolgokat, és adjunk egy kis szélességet a játéknak Viníciusszal és Rodrygóval. Rodrygo segíti a játék irányítását, Vinícius pedig képes a védelem mögé kerülni. A csapat egyébként jól nézett ki, nem volt szükség túl sok változtatásra. Ez néha előfordul. Megbeszéltük ezt már, a napokban is mondtam, hogy néha szükség van öt változtatásra is, néha nincs. Most kettőt cseréltünk a körülményeknek megfelelően. Ennyi.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK