Casemiro: Bajnokok akarunk lenni

  • N. Kristóf Balázs
  • June 29, 2020, 10:13 a.m.
A Barcelonában aratott győzelemmel a blancók már két ponttal vezetik a bajnokságot, így hatalmasat tudtak előrelépni a bajnoki címhez vezető úton. Az Espanyol elleni 1-0-s meccs után a győztes gól két főszereplője osztotta meg gondolatait a mérkőzéssel kapcsolatban a sajtó munkatársaival.

Benzema:
„Szép mozdulat volt, de az sokkal fontosabb, hogy Casemiro a végén gólt is tudott szerezni belőle. Nehéz találkozó volt, ezért nagyon fontos három ponttal térhetünk vissza Madridba. Nagyon boldogok vagyunk.”

„Ezt jelenti számomra a futball, az ilyen megmozdulások ösztönösen, csakúgy maguktól jönnek. Tudtam, hogy Casemiro mögöttem fog érkezni. Jó formában vagyunk, minden egyes összecsapáson képesek vagyunk fejlődni. Nincs már sok mérkőzés hátra, de a még ránk váró összecsapások mindegyike felér egy döntővel számunkra. Természetesen figyeltük azt is, hogy mit játszott a Barcelona, de alapvetően csak magunkra kell koncentrálnunk, a mi kezünkben van a saját sorsunk.”

Real Madrid gólöröm

Casemiro:
„Egy újabb finálét tudtunk megnyerni, ahol újabb fontos három pontot zsebeltünk be. Mindent megteszünk a LaLiga megnyeréséért. Igazságtalan lenne nem megemlíteni, hogy Benzema milyen nagy szerepet játszott a gólban. Nagyszerű sarkazás volt, ami lehetővé tett számomra, hogy a kapus mellett a hálóba találjak. Karim mellett fontos megemlíteni az egész csapatot is, hiszen ez mindnyájunk sikere.”

„Jól ismerem Benzemát, ezek a mozdulatok számára teljesen természetesek. Ez most nem egy vérbeli 9-es, hanem egy 10-es mozdulata volt. Minden ehhez szükséges képességgel meg van áldva. Csak kérnem kellett tőle a labdát, ő pedig a már említett sarkazással elém varázsolta azt, az övé ez a gól.”

Kemény összecsapás:
„Egy olyan egyesület ellen léptünk pályára, akik a túlélésért küzdenek. Miután megszereztük a vezetést, kiválóan védekezett együtt az egész csapat. Ki kell emelnünk azt is, hogy még egy találkozót hoztunk le kapott gól nélkül, ami nagyon fontos a védelem számára. Lépésről lépésre haladunk. Most már a Getafe elleni összecsapásra kell koncentrálnunk, ami szintén nem lesz egy egyszerű feladat.”

Motiváció:
„Szívvel és szenvedéllyel kell játszanunk mindig, hiszen bajnokok akarunk lenni. Idén azok között a csapatok között szerepelünk Európában, amelyek a legkevesebb gólt kapták. Elől is magas minőséget képviselünk, így tudjuk, hogy a gólokkal sem maradunk adósak. Még hosszú út vár ránk, de csak magunkra kell koncentrálnunk.”


Hozzászólások

Tabella