2020. August 11., Tuesday

Egytől egyig: Real Madrid - Valencia (3-0)

  • Cs. Dániel
  • June 19, 2020, 3:22 p.m.
A spanyol bajnokság 29. fordulójának zárómeccsén a Valenciát látta vendégül a Real Madrid. A "Denevérek" az újraindulás után egy döntetlent tudtak hozni a Levante ellen, míg a madridiak az Eibart verték egy nagyon jól sikerült első félidőnek köszönhetően. A bajnoki éllovas Barcelona már két nappal korábban sikerrel vette aktuális bajnoki meccsét, így Zidane csapatának továbbra is csak a győzelem volt elfogadható, ha életben akarják tartani bajnoki reményeiket. Lássuk tehát a csapatok és játékosok szubjektív értékelését.

Csapatok

Real Madrid (8)
A meccs elején két alkalommal nagyon közel járt a Valencia a gólszerzéshez, így elég döcögősen indult, aztán a második félidőre sikerült Zidane-nak felrázni a srácokat. 18 kapura lövésből 14 eltalálta Cillessen kapuját, míg az ellenfél csupán 4 alkalommal vette célba Courtois portáját. A találkozó második felében volt igazán elemében a csapat, sikerült jobban megbontani a Valencia védekezését. Zidane végül jól cserélt, Asensio hosszú kihagyás után lehetőséget kapott, de Vinícius is lendületet tudott hozni a támadójátékba. Nagyon fontos győzelmet aratott a csapat, így továbbra is két pont a különbség az éllovas Barcelona és a Real Madrid között. 

Valencia (5)
Durván egy órán keresztül játékban voltak, a találkozó elején jobbnak is bizonyultak a Real Madridnál, utána viszont alábbhagyott a lendület. A meccs végére szétesett az addig igen szervezett védekezésük, addig jobbára távoli lövésekkel próbálkozott a Real, habár azok nagy százalékban el is találták a kaput. Nehezen tudták helyzetbe hozni a támadókat, a második félidőben kapura lövésük sem volt, így azért elég nehéz helyzetbe hozták magukat.

Játékosok

A meccs embere - Marco Asensio (9)
Villan is a magas pontszám, mert valahogy így kell ezt csinálni, ahogy ez a srác most megmutatta. Majd' egy év kihagyás után góllal és gólpasszal úgy tért vissza, mint aki egy hetet sem hagyott ki az utóbbi időben. Elképesztően érzi a labdát, Benzema második gólja előtt is parádésan tálalt a francia elé. Nagyon remélem, hogy Zidane komolyan számolni fog vele az elkövetkező időben, ugyanis egy ilyen teljesítmény most nagyon kelleni fog a csapatnak a bajnokság hátralévő részében.

Thibaut Courtois (7)
Magabiztosan állt a kapuban a belga, bár néhány alkalommal elég nehéz helyzetbe hozták a társak, főleg a találkozó elején. Könnyen fogta a Valencia próbálkozásait, valamint Kondogbia életerős lövése sem tudta meglepni.

Ferland Mendy (7)
Az a ritmusváltás a semmiből azért nem volt akármi. Egészen elképesztő robbanékonysággal indult meg Wass mellett, majd adott egy tökéletes gólpasszt Asensiónak. Párharcainak nagy részét megnyerte, védekezében megbízható volt. Előfordultak szürkébb pillanatai azért a meccsen, de azért a megmozdulásért a gól előtt már megérte kezdőbe jelölni, utána megnyugodhatott kicsit a csapat. Meg persze mi is. 

Sergio Ramos (8)
Még szerencse, hogy nem adták meg a Valencia gólját az első játékrészben, ugyanis ott elég szép rövidzárlatot mutatott be a kapitány. Utána viszont megrázta magát, több nagyon szép labdaszerzése is volt, valamint nem ment bele buta szabálytalanságokba. Kellően magabiztos volt, ez pedig többször kellett is a hátsó alakzatnak. A második játékrészben agresszívan fellépett több alkalommal is a középpályára, hogy már az elején elvágja az ellenfél próbálkozásait.

Raphaël Varane (7,5)
Jól játszott a francia, csendben tette a dolgát, a meccs eleji megingás után rendkívül magabiztos volt. Erősebb presszingnél sem ingott meg, márpedig ilyen alkalom volt bőven, a Valencia keményen támadta a labdakihozatalokat. Több alkalommal is nagyon jól jött a sebessége hátul, amikor Carvajal helyére kellett kilépnie, vagy esetleg a fennmaradó Ramos területét is neki kellett lefednie. 

Dani Carvajal (7)
Nem éreztem annyira erősnek ezúttal, védekezésben több alkalommal hagyott maga mögött üres területeket, támadásban pedig nagyon egyedül volt a jobb oldalon. Mindenesetre a második félidőre feljavult, nem is nagyon hagyott esélyt a Valencia támadóinak. 

Casemiro (7)
Voltak gyengébb pillanatai a meccsen, de még mindig nincs senki a keretben, aki őt pótolni tudná. A harmadik gól előtt bemutatott egy parádés szerelést a saját tizenhatosánál, aminek köszönhetően elindulhatott a kontra. Megbízható teljesítményt nyújtott, ügyesen zárta le a területeket a középpályán. 

Fede Valverde (6)
Teljesen eltűnt szinte az egész meccsre, egészen a lecseréléséig szinte alig hallottam a nevét. Ez viszont nem feltétlen az ő hibája, a jobb oldalra volt száműzve gyakorlatilag a vonal mellé. Védekezésben így Zidane jobban le tudta fedni a pálya azon részét, támadásban viszont Fede korántsem ott érzi magát a legjobban, ez meg is látszott a teljesítményén. Bőven tud ennél jobbat is az uruguayi. 

Toni Kroos (8,5)
Érezhetően több alkalommal próbálkozik kapura lövéssel az utóbbi évekhez képest, ez pedig felállt védelmek ellen egy nagyon fontos fegyver lehet még a csapatnak, főleg a német precizitásával. Több pontos keresztlabdával igyekezett forgatni a csapatot, de felfutásaival is gyakran megteremtette a lehetőséget a társaknak. 95 százalékos pontossággal passzolt, valamint megnyerte összes párharcát a meccsen. 


 Luka Modrić (7,5)
Jól forgatta ő is csapatot, a meccs első félidejében nagyon sok munkát tett az asztalra védekezésben is. 34 évesen is olyan sebesség van benne, hogy az elképesztő.  3 kulcspasszt osztott ki, ami Hazard és Benzema (4) mutatói után a legtöbb. 

Eden Hazard (7)
Jól játszott a belga, folyamatos keresztbe mozgásaival a Valencia védelmét igyekezett megzavarni. Fontos passzokat osztott ki a támadóharmadban, több veszélyes megindulása is volt, valamint kiosztott egy gólpasszt is. Kapura nem igazán volt veszélyes, nagyobb helyzetét most sem tudta gólra váltani. Talán ez hiányzik még nekem a játékából, de bízom benne, hogy hamarosan átlendül ezen. 

Karim Benzema (9)
Nagyon jól játszott a francia, a második gólja pedig egészen elképesztőre sikeredett. Ő és Hazard több alkalommal próbálta megbontani az ellenfél védelmét, 4 kulcspasszt osztott ki a társaknak. Fontos eleme a csapatnak a francia, visszamozgásaival rendszeresen segített a támadások építésében a középpályának, nagyon jól lát a pályán. A meccs egyik legjobbja volt. 

Cserejátékosok

Vinícius JR (7)
Zidane ráeresztette a már amúgy is enervált és fáradt Valencia védőire, a brazil sebessége pedig így hatalmas előnyt jelentett a meccs végén. Könnyen felkerülhetett volna a neve az eredményjelzőre, ő azonban önzetlenül Asensio elé akart tálalni, így végül tisztáztak a védők. 

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (8)
A meccs elején néztem, hogy vajon milyen felállás lesz ebből a kezdőcsapatból, tele belső középpályásokkal. Az első félidőben kicsit meddő is volt a támadójáték, nem igazán tudott a védelem mögé kerülni a csapat, így jobbára csak átlövésekkel próbálkoztak Kroosék. Utána viszont sokkal dinamikusabb mozgásokat láthattunk a pályán. Az Eibar ellen a második félidőre ült le a csapat játéka, most viszont sikerült váltani a szünetben, így megnyugtató volt azt látni, hogy képes így is ritmust váltani a gárda 90 percen belül. Mindkét cserével jól nyúlt bele a meccsbe a mester, Asensio nagyon hosszú kihagyás után igen emlékezetes debütálást produkált, de Vinícius is könnyen gólt vagy gólpasszt jegyezhetett volna első megindulásából. Fontos meccsen sikerült simán begyűjteni a 3 pontot, így továbbra is megyünk a Barcelona után.


Hozzászólások

Tabella