Sergio Ramos: Nem meglepetés, hogy nem ez volt a legcsodásabb teljesítményünk

A kapitány az Eibar elleni győzelem után.

„Jól éreztük magunkat a meccs előtt. Keményen dolgoztunk az elmúlt hetekben azért, hogy visszanyerjük a formánkat, a csapat fokozatosan vette fel a ritmust, és megpróbáltunk olyan jól játszani, ahogy csak tudunk.”

„Nem meglepetés, hogy nem ez volt a legcsodálatosabb teljesítményünk, és lesznek dolgok, amikben javulnunk kell. Fizikálisan jól volt a csapat, lehet számítani arra, hogy 90 percen át tudunk olyan intenzitással játszani, mint az első játékrészben. Kicsit visszavettünk, több területet hagytunk, de tanulnunk kell ebből a hátralévő tíz meccsünkre.”

Ramos

„Ez a három pont morálisan jót tett a csapatnak. Most dolgoznunk kell tovább, mivel a következő meccs már csütörtökön érkezik, és készen kell állnunk. Volt egy kis gondom, de csak húzódás. Örülök, hogy visszatértünk és megszereztük a három pontot. 10 döntő vár még ránk, meg kell próbálnunk megnyerni őket.”

„Számunkra hatalmas áldás, hogy újra pályára léphettünk. Az egész ország számára pozitív, hogy újra elindult a futball, amely élményeket nyújt és gazdaságilag is élénkítő hatása van, és hogy hamarosan minden visszatér a normál kerékvágásba. Ez mindenkinek fontos.”

„Furcsa volt egy ilyen hatalmas, sok halálos áldozatot követelő tragédia után pályára lépni. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy támogatásomról biztosítsak mindenkit, akik elveszítették szeretteiket. Nagyon furcsa volt az elmúlt időszak, hiszen nem hagyhattuk el a házainkat, de a pozitív dolgokra kell koncentrálni, mint például a családdal töltött idő kiélvezése.”

„Az, hogy ötöt cserélhetünk, mindenki számára előnyös. Az extrém hőmérsékleti körülmények miatt, amelyek várnak ránk, és az idény ezen szakaszában ez egy pozitív dolog.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK