Ødegaard: A célunk a Bajnokok Ligája

Martin Ødegaard a MARCA munkatársával beszélgetett a Real Sociedad jövő évi terveiről. A baszk klub látványos fejlődésen ment keresztül, mióta a norvég középpályás csatlakozott hozzájuk, így bizakodóak a jövő évi Bajnokok Ligája-indulást illetően.

Habár a tabella jelenlegi állása szerint a Real Sociedad komoly versenyben áll a jövőre Bajnokok Ligája-indulást érő helyezésekért, Ødegaard egyelőre egyáltalán nem foglalkozik az egyesülete előtt tartózkodó Barcelonával és Real Madriddal.

„Ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk. Továbbra is harcolni fogunk azért, hogy jövőre indulhassunk a Bajnokok Ligájában. Nehéz lenne felvenni a versenyt a katalánokkal és a blancókkal, de úgy gondolom, hogy a többi gárdával szemben felülkerekedhetünk. Minden labdarúgónak az az álma, hogy pályára léphessen a Bajnokok Ligájában. Mi is ezt szeretnénk elérni a következő idényben.” – nyilatkozta a norvég középpályás a MARCA-nak.

Ødegaard most már újra edzésbe állhatott együttesével, azonban elismerte, hogy a karantén időszaka nagyon nehéz volt.

Odegaard

„Nagyon hosszú időszak volt, ami megviselt, hiszen a családom Norvégiában tartózkodott, nekem pedig Spanyolországban kellett maradnom. Ennek ellenére másoknak sokkal nehezebb volt mindez, a lényeg, hogy a családom és én is egészséges vagyok. Nagyon jól érzem magam, bár eleinte kicsit furcsa volt, hogy csak ilyen kis csoportokban edzhetünk.”

A 2019/2020-as idény mérkőzéseit a Real Sociedad is szurkolók nélkül fogja lejátszani, a norvég labdarúgó szerint ez egészen biztosan komoly hiányérzetet okoz majd a csapatnak.

„Rendkívül szokatlan lesz üres stadionban futballozni. Nagyon fontosak számunkra a drukkerek, hiszen a szurkolásukkal különlegessé varázsolják a hazai találkozókat. Sajnos azonban nem tehetünk ez ellen semmit, ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy megnyerjük a még ránk váró összecsapásokat. Tartozunk ezzel nekik még akkor is, ha csak otthonról követhetnek minket” – zárta gondolatait Ødegaard.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK