Ramos: A Tizenegyedik megnyerése előtt Zidane azt mondta, hogy a BL-trófeának ismét hozzánk kell kerülnie

Múlt héten volt négy éve, hogy Sergio Ramos Milánóban magasba emelhette a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, amely a klub történetének tizenegyedik ilyen serlege volt. A San Siróban a habfehér együttes csapatkapitánya az est egyik hőse is volt, hiszen gólt is szerzett az Atlético Madrid ellen.

„Zidane azt mondta, hogy nyugodtnak kell lennünk és kontrollálnunk, irányítanunk kell a mérkőzést, így pedig a helyzetek is jönnek majd. Azt mondta, hogy büszke ránk és a BL-trófeának megint hozzánk kell kerülnie.”

„Egy olyan csapat voltunk, amely ismeri az erősségeit, hosszú ideje dolgoztunk azon, hogy a lehető legveszélyesebbek legyünk rögzített játékhelyzetekből. Volt néhány kitűnően fejelő játékosunk és tudtuk, hogy ezt az előnyünkre fordíthatjuk. A vezetést jelentő találatunknál éppen sikerült beleérnem a labdába a lábujjammal.”

Sergio Ramos

Büntetőrúgás a döntő pillanatban

„A panenkázás egy csodálatos módja a büntető elvégzésének, ha vállalod a kockázatot, de csak akkor, ha az emberek azt hiszik, hogy úgysem fogod megtenni. Oblaknak és nekem megvan a közös történetünk és nagyon jól ismertük egymást, így nem az volt a megfelelő pillanat erre. A labda végül a hálóban kötött ki, ez volt a legfontosabb.”

Rivalizálás és fair play

"Egyetlen olyan Atlético-játékossal sem beszéltem a meccs előtt, akit a spanyol válogatottból már ismertem, például Fernando Torres, Juanfran vagy Koke. Mindannyian nagyon koncentráltunk és nem volt idő beszélgetésre, hiszen nagyon sok forgott kockán. A mérkőzés után mindegyikükhöz odamentem és próbáltam őket bátorítani, különösen Juanfrant. Amikor kihagysz egy büntetőt, erősnek kell lenned és túl kell lépned az ilyen nehézségeken, amiket a futball állít eléd. Ilyenkor a csapattársaiddal együtt meg kell mutatnod, hogy miről is szól a fair play.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK