„Csodálatos volt a Real Madrid játékosának lenni.” 2018 május 26-án, napra pontosan két évvel ezelőtt Cristiano Ronaldo lezárta madridi karrierjét.
Tette mindezt a Kijevi Olimpiai Stadionban, ahol a blancók épp megnyerték 13. európai kupájukat, öt év alatt a negyediket, amelyekben hatalmas szerepe volt a portugál góljainak.
Cristiano szavai hatalmas pofonnal értek fel a Real Madrid számára. Ezek ismeretében az ünneplés már nem lehetett ugyanolyan, mint az azt megelőző években.
A szurkolók tudták, hogy el fogják veszíteni az alfahímet. És tudták, hogy most már semmi nem lesz ugyanolyan.
És így is történt. Zinédine Zidane, akiben legalább volt annyi jó érzés, hogy ne zavarja fel az állóvizet az ukrán fővárosban, később szintén távozott, a Real Madrid pedig elindult a lejtőn.
Sem Julen Lopetegui, sem Santiago Solari, de később maga Zidane sem volt képes megtalálni azt, ami a Real Madrid támadójátékából a Cristiano utáni időszakban hiányzik.
A klub fájdalmas éven ment át, a legkevésbé jelentős klubvilágbajnoki trófeán kívül semmit nem nyert, Florentino pedig 300 millió eurós befektetéssel próbálta megújítani a keretet.
Azóta egy Spanyol Szuperkupával a zsebében várja a Madrid, hogy mi fog történni a bajnokságban és a BL-ben a koronavírus okozta káoszt követően.
És Cristiano? A Juventusba ment, miután a torinói közönség állva tapsolta őt a kijevbe vezető úton szerzett csodálatos ollózós gólját követően, ami azon ritka pillanatok egyike volt, hogy ilyen módon ismerte el a teljesítményét az ellenfél közönsége. Talán ekkor döntött a váltás mellett.
A családját, a fényűző környezetét, az autógyűjteményét, a privátgépét Torinóba költöztette, de a BL–sikert és az Aranylabdát nem tudta.
Gólokat is hagyott hátra. Miután mind a kilenc madridi idényében megrúgta az 50 gólt, a Juventusnál 30-ra esett vissza.
A modern sport történetében ez volt a legkatasztrofálisabb válás, megelőzve Michael Jordan és Juanita esetét is. És mindez 2018 május 26-án, a kijevi árulás estéjén kezdődött.
