Bernardo Silva: A Real Madridot sosem lehet leírni

A Manchester City portugál szélsőjével az AS készített egy hosszabb interjút, amelyben a Real Madrid elleni visszavágóról is esett pár szó.

A Bernabéuban lejátszott Bajnokok Ligája-összecsapáson láthattuk, hogyan képes a City 4-4-2-es felállásban visszazárni, nyomást gyakorolni és labdaszerzést követően kontrázni. Sikerült Guardiolanak tökéletesítenie a rendszerét Angliában?

Szerintem igen. Minden játékos és edző egyaránt tanul és fejlődik. Pep megváltoztatja a taktikánkat és a játékstílusunkat szinte minden meccsre. Ahhoz igazodunk, amit az adott meccs megkövetel. A Bernabéuban tudtuk, hogyan gyakoroljunk nyomást rájuk, és teljesítettük azt, ami kellett a győzelemhez, ami sosem egyszerű.

Mire emlékszel a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőről? Olyan távolinak tűnik…

Mióta elkezdtem focizni szerintem soha életemben nem kellett 3 hónapot kihagynom, mivel szerencsére még nem volt egy komolyabb sérülésem sem. 3 hónap játék nélkül egy újdonság számomra. Már nem is emlékszem a legutóbbi meccsünkre, így már alig várom, hogy újra játszhassak.

bernardo-silva-real-madrid-2020-05-22

Mit vársz a visszavágótól, miután újraindul a Bajnokok Ligája? Van még esélye a Real Madridnak fordítani és továbbjutni?

Még semmi sem dőlt el. Amikor egy Real Madrid szintű csapattal játszol, semmi sem biztos. Rengeteg megfordított párharcot láthattunk az elmúlt években, gondoljunk csak tavaly a Barcelonára, amikor 3-0-ra legyőzték a Liverpoolt, majd 4-0-ra kikaptak. Sosem tudhatod. Jelenleg nekünk kedvez az állás, és jó helyzetben vagyunk a negyeddöntőbe való továbbjutás esélyeit illetően. Ennek ellenére ez egy kemény párharc, jól kell majd játszanunk, és a végső sípszóig koncentrálnunk kell.

Ne felejtsük el, hogy a Real Madrid az ellenfél, akik nem véletlenül az európai kupák királyai. Már 13-szoros bajnokok, így sosem lehet őket leírni.

Semmiképpen sem! Egyik csapatot sem szabad leírni, legkevésbé a Real Madridot, akik már 13 európai kupasikernél tartanak. Senki sem rendelkezik azzal a tapasztalattal ezen a porondon, mint a Real Madrid játékosai, tehát nem hihetjük azt, hogy már túljutottunk rajtuk.

Kivel néznél szívesebben farkasszemet? Marcelóval vagy Mendy-vel?

Teljesen különböző játékosokról vans szó. Marcelo már-már egy szélső, folyton részt vesz a támadásokban, nem tudnék nála jobbat mondani ezen a poszton. Mendy erősebb és fiatalabb. Mint mondtam, különböznek, és Zidane eltérő szerepet szán nekik minden mérkőzésen. Nem nekem kell választanom kettejük közül.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK