Courtois ismét az európai elitben

Nehezen indult Thibaut Courtois számára a habfehér kaland 2018-ban, azonban sikerült átlendülnie ezen az időszakon.

Megérkezésekor Keylor Navas kiszorításának „bűnével” kellett megküzdenie, kollégája a szurkolók egyik kedvence, és három BL-arany büszke birtokosa is volt. Julen Lopetegui a belga mellett tette le a voksát madridi regnálása alatt, a csapat azonban nem teljesített jól ezekben a hónapokban.

Courtois, aki éppen azon a nyáron nyerte meg a világbajnokság legjobb kapusának járó díjat, formán kívül találta magát, és több gólt kapott, mint azelőtt szinte bármikor. A 2018-2019-es kiírásban a belga válogatott hálóőrt 48 alkalommal mattolták 35 találkozón, ezen idő alatt pedig három edzővel is dolgozott – ezek a legrosszabb számai a 2011-2012-es idény óta.

Egy év telt el azóta, ez pedig elég volt arra, hogy összeszedje magát és ismét az európai élvonalba tartozzon.

Thibaut Courtois

Statisztikák, amikre büszke lehet

A madridi kezdő oszlopos tagját vetélytársai közül kiemeli az a képessége, amellyel a büntetőterületen kívülről érkező lövéseket hárítja. Ebben az idényben 24 bajnokin 10 ilyen próbálkozásból egy sem végződött góllal, köszönhetően neki.

Ebben az összevetésben ő vezeti a mezőnyt Európában, maga mögé utasítva a második helyezett Alisson Beckert és a hetedik helyezett Keylor Navast. Utóbbi nemcsak fenntartotta, hanem javította is kapott gól nélküli mérkőzéseinek arányát, mióta elhagyta a Santiago Bernabéut. 11 találkozón maradt érintetlen a hálója, azonban Courtois ezt is túlszárnyalja a maga 12 ilyen meccsével – ez a második legjobb a kontinensen.

A kapott gól/mérkőzés mutatót tekintve a belga óriás a harmadik helyen áll 0.67-es átlagával. Továbbá kiemelendő, hogy csak Alisson, Jan Oblak és Predrag Rajković kapott nála kevesebb gólt a tizenhatoson belüről.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK