Az egyik 25, a másik 26 éves volt. Egy olyan játékot játszottak, ami labdaérintésre, trükkökre és lövésekre épül. Az egyikük kék és vörös, a másikuk habfehér öltözéket viselt. Mindketten állították, hogy mindig ők nyerik a harcot. Aztán jöttek a lövések – bang bang!
2012-t írtunk. Gerard Piqué és Sergio Ramos egymásra lövöldöztek. Ugyanezt tette a többi Barcelona, illetve Real Madrid játékos. A 2011/12-es kiírás volt az utolsó fejezete a José Mourinho és Pep Guardiola között húzódó csatának. Minden egyes El Clásico egyre mérgezőbb és mérgezőbb lett, mint az azt megelőző összecsapások. Ha Guardiola és Mourinho volt a csata két tábornoka, akkor Piquét és Ramos nyugodtan nevezhetjük a két első tisztnek.
Az említett idény legelején a két spanyol gigász a spanyol szuperkupa keretein belül találkozott egymással. A mérkőzésen három játékost is kiállítottak, és ez volt az a meccs, amely során José Mourinho kicsit sem szép, de hírhedt mozdulatára sor került: a portugál edző belenyúlt Pep Guardiola segítőjének, Tito Vilanovának a szemébe. A kétmeccses párharcot végül a Barcelona csapata nyerte, ráadásul később a szezonban a katalánon a Király-kupából is kiejtették az ősi riválist, a sorozat negyeddöntőjében. Pep Guardiola csapata összesítésben 4-3-ra nyerte a kétmeccses csatát – Sergio Ramost a második mérkőzésen kiállították, Sergio Busquets lekönyökléséért.
A bajnoki trófeát azonban a Real Madrid kaparintotta meg, mégpedig rekorddöntő 100 pontot elérve a La Liga küzdelmei során – az volt az első bajnoki idény Pep Guardiola barcelonai kinevezése óta, amelyben a királyiak győzedelmeskedni tudtak. Az áprilisi, barcelonai El Clásicót 2-1-re behúzó madridiak épp a Camp Nouban biztosították be előnyüket a versenyfutás során. Az volt a két csapat hatodik találkozója az idény során, valamint a 11. El Clásico 17 hónap leforgása alatt. Termékeny meccsek voltak: 82 sárga, valamint 9 piros lap talált gazdára a vérre menő harc során.
A két csapat játékosai között meglehetősen nagy szakadéknak ágyaztak meg azok a találkozók – José Mourinho pedig úgy szórta el a bizalmatlanság és gyanakvás magvait, mint egy megszállott, fondorlatos kiskertész. Nem egyszer tűnt úgy, hogy a portugál annak szellemében küldte pályára csapatát, hogy minél jobban hozzák ki az ellenfél játékosait a sodrukból – ezt bizonyítja az is, hogy az említett 82 sárgából 51, míg a 9 pirosból 7 a Real Madrid játékosainak villant fel. Hozzá kell tenni, hogy nem mindig teljesen jogosan.
Persze az El Clásicóról, nem pedig holmi falunapokról beszélünk, így a felek közti találkozók mindig parázslóak voltak, de José Mourinho érkezése új szintre emelte az ellenségeskedést a két oldal között. Graham Hunter ezt így jellemezte egy könyvében: „Ez a megközelítés olyan volt a spanyol szellemiségnek, mint egy erősen maró hatású sav.”
Sergio Ramos és Gerard Piqué kapcsolata került leginkább górcső alá a médiában. A két játékos majdnem összeverekedett a Barcelona 5-0-s győzelme alkalmával, ami egyébként José Mourinho első El Clásicója volt. A párosnak már a Mourinho-korszak előtt is megvolt a közös története. Ott volt például az a 2010-es sajtótájékoztató, amin mindketten megjelentek. Akkor történt ugyanis, hogy egy újságíró arra kérte Piquét, hogy válaszoljon a kérdésére katalánul, amit Sergio Ramos keményen ellenzett és elutasított, majd meg is jegyezte, hogy miért nem beszélnek akkor andalúz nyelven (ami egyébként nem is létezik, de a Real Madrid kapitánya andalúz születésű).
Egyikőjüket sem kell azonban félteni. Ha azt mondanánk, hogy nagyon különböznek egymástól, az még enyhe kifejezés is lenne. Olyanok, mint a kréta meg a sajt, de azért ha elég erősen harapsz beléjük, mindkettőben megérezheted a cheddar ízét. Az egyikük egy katalán világpolgár, Barcelona gazdag negyedéből, a másikuk pedig egy bikaviadal-kedvelő andalúz, a sevillai munkásosztályból, a camasi tömbházak közül. Annyi közös van bennük, hogy mindketten középhátvédként keresik kenyerüket, illetve a csapathierarchiában nagyon hasonló szerepük van, igaz egyiküknek Barcelonában, míg a másiknak a Real Madridban.
Még egy vígjáték vázlata is elkészült róluk a szatirikus Crackòvia televíziós show-műsor jóvoltából, amely egészen jól parodizálta ki a két játékos közötti különbségeket. „Kell, hogy legyen bennünk valami közös” – mondja Piqué karaktere vacsora közben. „Melyik a kedvenc könyved?” – kérdezi a kitalált Sergio Ramos. „Hmmm, egy librito!” – válaszolja Piqué a tányért nézve. A librito kis könyvet, ám egyben egy spanyol ételt is jelent, ami történetesen a tányéron van – így ignorálva Ramos kérdését. Kapcsolatuk a 2012-es El Clásicók csatái során került mélypontra – pont a 2012-es Európa-bajnokság előtt, amikor Carles Puyol sérülése egyben azt is jelentette, hogy az egymással hadban álló duó alkotja majd Spanyolország védelmének tengelyét a kontinensviadalon. Azt megelőzően mindössze 4 alkalommal játszottak együtt.
„Két fiatal játékosról van szó, akik sok dologban különböznek, de nem lesz velük probléma” – ígérte Vicente del Bosque, amikor a két játékos viharos kapcsolatáról kérdezték. „Ha viszont nem jönnek ki jól egymással a pályán, akkor szét kell választanunk őket”. A két játékos a tréner szavait ismételte a torna előtt, és mindketten állították, hogy a kapcsolatuk megfelelő. „Büszke vagyok arra, hogy Sergio Ramos mellett játszhatok” – állította Piqué. „Sosem volt rossz a kapcsolatunk” – erősítette meg védőpartnere. A sorozat közben valóban jó volt a kapcsolatuk, sőt, több mint jó.
A világbajnokok megvédték 2008-ban szerzett Európa-bajnoki-címüket, mindezt úgy, hogy mindössze egyetlen gólt kaptak. Ramos, aki a 2010-es világbajnokságon még jobbhátvédként segítette a csapatot, az Európa-bajnokságon már a védelem közepén szerepelt, és Puyol helyett egy olyan társat kapott, aki nagyon hasonló képességekkel rendelkezett: dominált a fejpárbajokban, keményen és határozottan szerelte még az erősebb, gyorsabb támadókat is. Piqué, aki remekül egészítette ki Puyolt a Barcelonában, hasonlóan jól szerepelt Ramos társaként is – és nemcsak a védőmunkában, hanem a labdakihozatalokban is segítette a társak játékát.
Mindkét játékos érvényesítette a saját büntetőjét a portugálok elleni elődöntőben is, a csapaton belüli hangulat pedig a lehető legjobb volt, ezt többen is megerősítették. A madridi AS a döntő napján egy olyan címlappal jelent meg, amin a két védő együtt volt látható, a felirat hozzá pedig a következő volt: „Együtt bármire képesek vagyunk”. Bárhogy is készültek a tornára a kívülállók a páros kapcsolata miatt, végül a pályán alkotott duójuk töretlen sikert aratott.
A mézes hetek viszont nem tartottak sokáig. A spanyol futball Ross és Rachel párosa megtanulta tolerálni, elviselni a másikat, de hamarosan újra szünetet tartottak. Kapcsolatuk alakulásán nem sokat segített, hogy José Mourinho még egy évig a Real Madrid trénere maradt, ráadásul utolsó évében még megosztóbb figura volt, mint azt megelőzően. Piqué helyzetén az sem segített, hogy Katalónia egyre nagyobb hangot adott a függetlenné válással kapcsolatos vágyainak. Ramos hűséges monarchista és unionista, míg válogatottbeli társa épp Katalónia függetlenségéért szólalt fel – ez újra fellobbantotta a lángot kettejük között, a kapcsolatuk ismét feszültté vált.
Piqué a 2014/15-ös bajnoki idény után lenyilatkozta, hogy a Real Madrid azért veszítette el a bajnokságot, mert Kevin Roldan énekelt Cristiano Ronaldo születésnapi buliján, majd Álvaro Arbeloát is megbélyegezte, mondván, az ő statikussága volt a vereség másik oka, majd még kúpnak is nevezte… Mindez nagyon gyorsan elsőszámú ellenséggé tette őt a madridi szurkolók szemében. Ehhez hozzájött a politikai beállítottsága is, ami azt eredményezte, hogy a válogatott hazai mérkőzésein is problémákba ütközött – hiszen a Katalónián kívül játszott mérkőzéseken a legtöbb szurkoló Ramoshoz hasonlóan unionista nézeteket vall. A történések Sergio Ramost is kényelmetlen helyzetbe hozták. Az Arbeloát, a Real Madridot, valamint a spanyol alkotmányt érintő megjegyzések következtében a Ramos számára egyre nehezebb volt nyilvánosan kiállni válogatottbeli társa mellett. „A tiszteletlenség nem tesz jót a csapaton belül uralkodó hangulatnak” – jegyezte meg Ramos az Arbeloát ért atrocitást követően. „Piqué tweetje a függetlenséget illetően nem a legjobb ötlet, ha nem akarok, hogy Spanyolországban kifütyüljenek…” – nyilatkozta a Real Madrid és a válogatott kapitánya, Piqué 2017 októberi Twitter-bejegyzését követően.
Furcsa volt látni, hogy a 2012-es Európa-bajnokságon lényegében verhetetlen duó hogyan fordult újra egymás ellen a spanyol médiában. Volt viszont néhány bíztató, bátorító pillanatuk ezt követően is: például akkor, amikor Piquét hamisan vádolták meg azzal, hogy kivágta a spanyol zászlót a válogatott mezének ujjából, Ramos megvédte kollégáját. Így tett akkor is, amikor a Santiago Bernabéuban a spanyolok Olaszország elleni, világbajnoki selejtező mérkőzésén a hazai közönség fütyülte Piquét – a spanyolok kapitánya kiintett a szurkolóknak, megakadályozva a hangos füttyszót. Volt továbbá még egy szívmelengető pillanat: egy edzésvideó a válogatott táborából, amely rögzítette, ahogy Piqué Ramos gyerekeivel játszik az edzőpályán – mint egy kedves nagybácsi.
Aztán elérkezett a 2016-os Európa-bajnokság is. A csehek ellen győztes gólt fejelő Piquéhez Ramos rohant oda elsőként ünnepelni, felugorva „riválisának” hátára. A madridi MARCA és AS is címlapon hozta a duó ünneplését. Bár kisebbnek tűnik a jelentősége, mégis akkor történt meg először, hogy Piqué a közösségi médiában (Twitteren) elkezdte követni Ramost, aki rögtön viszonozta a gesztust. Az internet korában ez már-már flörtölésnek számít, és óriási lépés volt a vitatott páros viszonyát tekintve.
A torna nem úgy ért véget a spanyolok számára, ahogy szerették volna, hiszen a címvédők a legjobb 16 között estek ki. A válogatott szerelést felváltották a klubok mezei és színei, és hamarosan érkezett a következő csetepaté is. Az olaj az lehetett a tűzre, hogy a Twitter-barátságnak köszönhetően Ramos most már látta, hogy kollégája miket irkál a közösségi média virtuális falaira.
A játékvezetők elfogultságának kritizálása állandóvá és már-már unalmassá vált, mindkét fél természetesen a saját csapata sérelmeit emelte ki, pont mint egy stand-up műsorban, ahol folyamatosan egymást zrikálják a felek. Ugyanakkor ez jól tükrözi a kapcsolatukat. A fent és lent állandó váltakozása, csúcs- és mélypontok, mint ez izlandi szeizmométeren.
A 2018-as világbajnokság folytatta a sormintát a válogatott teljesítményét illetően, hiszen a két korábbi, sikertelen tornát egy újabb kudarc követte. A két játékos kapcsolata pedig nem változott – annak ellenére sem, hogy Piqué számára az volt az utolsó nagy torna a válogatott mezében, hiszen hivatalosan is visszavonult a válogatott szerepléstől. A magára maradt társ viszont azóta is ott van, harcol hazájáért és döntögeti a rekordokat – immár ő a spanyol válogatott történetének legtöbbet szereplő játékosa, megelőzve Iker Casillast.
A katalán függetlenséget kívánó hangok csak tovább erősödtek, és bár mindkét fél továbbra is képviseli nézeteit, hangzatos szócsaták nem alakultak ki ennek apropóján, még az ősszel a függetlenségért kiáltó lázadások miatt elhalasztott El Clásico következtében sem. Ettől függetlenül a felek nem váltak barátokká. Azt viszont bizonyították, hogy képesek az egyéni és a klubérdekből eredő problémákat és nézeteltéréseket félresöpörni a válogatott sikere érdekében – vagy épp üzleti érdekből, hiszen még közös médiavállalkozást is jelentettek be.
Talán különbözőek, mint Duplo és Lego, de Ramos és Piqué még mindig képes lenne arra, hogy áttörhetetlen falat alkossanak a kapus előtt, ha a nemzeti csapat érdekei ezt megkívánnák. És ha a Jóbarátokban Ross és Rachel is képesek voltak boldogan élni azt követően, amin keresztül mentek, akkor miért ne érhetne boldogan véget ez a „románc” is?
