Jérôme Rothen: Mbappé biztosan a Real Madrid játékosa lesz

A PSG korábbi játékosa, Jérôme Rothen egy interjúban elmondta, hogy a Real Madrid lényegében már majdnem megkötötte az üzletet Mbappéval, azonban a koronavírus járvány visszavetette a folyamatot.

Kylian Mbappé mindig kicsúszik a Real Madrid kezei közül. A francia csatár 2017-ben éppen csak meglépett Florentino Pérez és Zidane elől. Gareth Bale, akit akkoriban José Mourinho próbált meg a Manchester Unitedbe csábítani, végül maradt a spanyol fővárosban, így pedig nem jutott hely Mbappénak Madridban. A fiatal csatár végül a PSG játékosa lett, 180 millió euróért. Néhány próbálkozás után a Madrid nagyon közel került ahhoz, hogy megszerezze a franciát, azonban a koronavírus kapcsán kialakult helyzet ismét borította Zidane-ék terveit. Legalább is ami ezt a nyarat illeti, vélekedik Jérôme Rothen, akinek kiváló kapcsolatai vannak a PSG berkein belül. A párizsi együttes korábbi játékosa egy rádióinterjúban a következőt mondta: „A klubon belüli forrásaimtól tudom, hogy a Kylian Mbappé – Real Madrid-üzlet szinte már lezárt ügy volt. De amiatt, ami épp a világban történik, biztos vagyok benne, hogy ezt az átigazolást elhalasztják.”

Mbappé

Az AS már április 7-én jelentetett meg egy cikket azzal kapcsolatban, hogy Mbappé egy évvel később érkezik Madridba. A koronavírus következményei keményen lesújtanak a klubok gazdasági helyzetére is, és arra sarkallták a Real Madridot, hogy újragondolja átigazolási stratégiáját. Ennek eredményeként az elmúlt évek legambiciózusabb átigazolási hadművelete, vagyis Mbappé megszerzése a 2020/2021-es idény végéig szünetel. A Madrid bízik abban, hogy a francia válogatott játékos nem hosszabbítja meg 2022-ben lejáró szerződését a PSG-vel. A játékos eddig tartotta magát a tervhez Párizsban, a blancók pedig tisztában vannak azzal, hogy már csak egy évet kell várniuk arra, hogy élvezhessék Mbappé játékát. „Nincs az az Isten, hogy Mbappé hosszabbítson a PSG-vel. Lesz köztük egy megegyezés, mivel a PSG belement abba, hogy elengedje ezen a nyáron. Véleményem szerint már csak idő kérdése ez a klubváltás” – tette hozzá Rothen.

A játékos eltökéltsége a szerződéshosszabbítási ajánlatok elutasítása kapcsán kulcsfontosságú lesz az elkövetkezendő 12 hónapban, hiszen így nem lesz más esélye a PSG-nek, mint a távozásáról tárgyalni. 2022-ben a játékos ingyen távozhatna, ám hatalmas fizetést tudna kiharcolni magának, ez az eshetőség pedig egyik klubnak sem áll érdekében. A Madrid és a PSG között kiváló a kapcsolat. Rothen meglepő nyilatkozata alapján a Real Madrid már bebiztosította Mbappé érkezését.

A korábbi PSG-játékos egyébként nem a levegőbe beszél, tavaly márciusban például azt mondta, hogy biztos forrásból tudja, hogy Griezmann a Barcelona játékosa lesz a nyár folyamán. Néhány hónappal később a francia csatár a katalánokhoz igazolt.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK