Moha Ramos: Szeretnék én lenni a Real Madrid jelene és jövője

A Real Madrid kölcsönben szereplő játékosa, Moha Ramos egy interjúban kifejezte szándékát, mely szerint szívesen visszatérne a Real Madridba, és kiharcolna magának egy helyet a kezdőcsapatban. A 19 éves kapus jelenleg a Birmingham City együttesénél szerepel kölcsönben, azonban szeretne egy lehetőséget arra, hogy harcolhasson a kapusposztért a Bernabéuban.

„A Real Madrid játékosa vagyok, szerződésem van, és én szeretnék lenni a világ legjobb csapatának jelene és jövője. Nincs kétségem afelől, hogy bejuthatok az első csapatba. Ehhez az kell, hogy továbbra is olyan keményen dolgozzak, mint eddig tettem. Mindenkinek vannak olyan dolgok az életében, amelyeket megbán, de ahogy Angliában mondják, a legfontosabb az, hogy mindig menj tovább.”

2019 júniusában el kellett hagynia a Castillát, hogy játéklehetőséghez jusson, de ezt is lehetőségként élte meg.

Moha Ramos

„Logikus, hogy a klub különböző lehetőségeket biztosít a játékosainak, így tovább fejlődhetünk, és teljesen normális az, ha valaki kölcsönbe távozik, majd visszatér. Szerződésem van, a Real Madrid játékosa vagyok, és teljes mértékben megértem a helyzetet. Voltak lehetőségeim, de amikor megkaptam az esélyt, hogy egy másik olyan fontos és versenyképes bajnokságban bizonyíthassak, mint az angol, nagyon könnyű volt meghozni a döntést.”

A Dida becenévvel ellátott Ramos emellett visszaemlékezett arra, hogy milyen jól bántak vele a csapattársai, és még egy Cristiano Ronaldóval kapcsolatos történetet is elmesélt.

„Az első pillanattól kezdve egyenrangú partnerként kezeltek engem. Közös harcot vívtunk. Sergio Ramos, Marcelo, Lucas Vázquez, Isco, Asensio és természetesen Cristiano is, aki a meccsek előtti napokon külön gyakorolta a kapura lövéseket, és velem dolgozott.”

„Emlékszem, hogy Cristiano Ronaldo két alkalommal is ajándékozott nekem két mobiltelefont. Nem számítottam rá, teljesen lesokkolt a dolog, mivel az ilyen apró dolgok azok, amelyek szívből jönnek. Igazából még azt sem tudtam, hogyan köszönjem meg neki. Isco és Borja Mayoral épp mellettem voltak, ők is mondták, hogy mondjak már valamit, mert egyszerűen nem tudtam, hogyan reagáljak. Úgy álltam, mint egy gyerek a karácsonyfa előtt. Úgy gondolom, hogy kedvelt engem, és ezúton is szeretnék neki köszönetet mondani. Köszönöm, köszönöm!”

Moha

A fiatal hálóőr a koronavírussal kapcsolatban is megosztott néhány gondolatot.

„A szabályokat maximálisan be kell tartanunk, hiszen az egészségünk a legfontosabb, és csak úgy nyerhetjük meg ezt a csatát, ha követjük az ajánlásokat. Az egyik társammal lakom, és napi szinten kapjuk a feladatokat a csapattól, amiket el is végzünk, továbbá konferenciabeszélgetéseken veszünk részt az edzőkkel, csapattársakkal. Persze sokat beszélek a családommal is, olvasok, és játszok. Főzni is szoktam, jó vagyok benne, a lakótársam pedig mosogat.” (nevet)
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK